Kísértés

Kísértés

Félóra kell ahhoz, hogy ideérj, húsz perce írtál, hogy indulsz, most huszonöt van. Ami azt jelenti, hogy nagyjából öt perc és itt vagy. Két perc, míg végig sétálsz a folyosón és negyven másodperc, míg a szobámba érsz. Benyitsz, rám mosolyogsz, majd két másodperc elteltével köszönsz. Mindig pontos vagy.

Ez most sem változott. 32 perc és 42 másodperc elteltével a karjaid között találom magam, ami azt kell mondjam, megszokott. És én minden egyes alkalommal elgondolkodom rajta, hogy rándulhat meg még mindig a gyomrom és miért izzad a tenyerem. Miután nagy nehezen elengedjük egymást, tíz másodpercig nézünk egymás szemébe, rejtély, hogyan tudok még mindig elveszni bennük. Meg akarsz szólalni, de inkább kibírod, mert tudod, hogy utálom, mikor elrontjuk szavakkal a pillanatot.

 Mikor észreveszed, hogy befejeztem minden porcikád elraktározását, megkérdezed, hogy indulhatunk-e. Mire én azt felelem, hogy persze, csak egy pillanat, várj meg odalent. Sosem tudom felfogni, hogyan érsz ki a szobámból a folyosóra ugyanannyi időn belül, mint be. Amilyen gyorsan csak lehet, lesüppedek a gép elé, és írni kezdek:

“Minden egyes alkalommal, mikor találkozunk

Pillangók kelnek a gyomromban

Mikor mosolyog egy árnyalattal világosabb lesz a szeme színe

És ezek a pillangók vadul kezdenek el repdesni

Amitől azt érzem, egyre jobban szeretem…

 – Édes, mi tart eddig? — kérdezi türelmetlenkedve.

 – Egy pillanat — válaszolom.

“A hangjától mindig libabőrös leszek

Úgy érzem, most veszi el a maradék eszem…’’

 – fejezem be, majd kikapcsolom a gépet.

 Kész is vagyok. Te már a kezedben tartod a kabátom, készenlétben, hogy bármelyik pillanatban megóvj az őszi szellőtől. Próbálom nem észrevenni, hogy míg a kezem rakom bele felé összeér a kezünk, s én próbálom minél hamarabb elhúzni, nehogy észre vedd, tiszta libabőr. Nyilván észrevetted, elmosolyodsz, és megcsókolod a homlokom. Tudod, hogy ez a gyengém, hogy kikészülök tőle. Végig gombolom a kabátom gombjait, mire végzek, érzem, hogy végig néztél.

 – Miaz? — kérdezem zavaromban.

 – Semmi – válaszoltad, — csak elképesztően gyönyörű vagy.

Te pedig tökéletes — ordította belül egy hang, de nem hagytam kicsúszni.

 

 

Írta: Lévai Aliz



Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás