Kívánj hármat! – 1. rész

Kívánj hármat! – 1. rész

A falon, a függönyön beszűrődő napfény mintái játszadoztak olykor meg-megállva. A frissen nyírt fű, és a tiszta, langyos levegő varázslatos illata szállt be az ablakon. Igazi tavaszi idő volt. A reggelnek pont azon időszaka, mikor már érdemes lenne felkelni, de a test minden egyes porcikája tiltakozik az ébrenlét ellen, és azokért a bizonyos „még öt percekért” kiált. Majd mikor 7-et ütött az óra, megszólalt a vekker. Ez az ébredés valamiért más volt, mint az eddigiek.

Hanna általában gyűlölte ezt a hangot, de ma valami furcsa módon mégsem érezte azt, hogy a Világ összeesküdött ellene, és a fejére húzná a takarót. Végtelen nyugodtság töltötte el már az ébredés első pillanataiban is. Lehet, hogy azért, mert tudta, hogy bármennyire is szeretne még ágyban maradni – nem lehet, vagy, mert megérezte ennek a különös tavaszi napnak az illatát. Varázslatos volt, megnyugtató, de mégis titokzatos. Érezni lehetett a levegőben a változást.

Pécs. Ez a város a szíve egyik csücske. Az igazi mediterrán hangulat, a gyönyörű épületek a belvárosban, kultúra a Zsolnay negyedben és a Kodály Központban, kirándulások a Mecsekben, tengernyi olvasnivaló a Tudásközpontban, pezsgő éjszakai élet. A betonrengetegben mégis megbújó természet, és a nagyváros ellenére az emberek mégis  képesek igazi közösséget alkotni.  Miközben Hanna arról álmodozott, hogy mennyire is szereti ezt a helyet, és a barátait, rádöbbent, hogy igencsak elszaladt az idő – már megint – és ha így folytatja, le fogja késni a buszt. Rohamtempóban készülődött és futott a jó öreg 2-esre, hogy időben beérjen a munkába.

– Sziasztok! Bocsi, hogy késtem! – Mondta Hanna kicsit megszeppenve. Mikor meglátta kedves barátját, Lénát, rögtön megnyugodott, hiszen tudta, hogy maximum két percet késhetett.
–  Szia! Nyugi, nem maradtál le semmiről. A megbeszélés csak tíz perc múlva kezdődik. Nyugodtan igyál egy kávét. – Léna mindig mosolygott. Hanna soha nem értette, hogy ez a lány honnan veszi ezt a rengeteg energiát és pozitivitást, ami árad belőle.  Mindig csodálta, hogy a legnehezebb pillanatokban is képes volt a lehető legderűlátóbb maradni. Talán pont ennek köszönhetően sikerült átvészelniük az igazán mély, és fájdalmas időszakokat.
– Hál’ Istennek, akkor még kiugrom a konyhába. Nem tudod mi lesz a mai téma?
– Hát, elvileg azt kellene megbeszélnünk, hogy hány embert és milyen pozícióra fogunk felvenni. Remélem lesznek jó lehetőségek, mert van egy-két ismerősöm akit beajánlanék.
– Nocsak, kiket?
– Egy régi egyetemi barátom, és két haverja szeretnének ide költözni. De amíg nem találnak munkát, addig nem mernek belevágni. Talán ez jó lehetőség lenne számukra. De majd alakul. Menj, és szerezz egy kávét. Koffein nélkül élőhalott vagy.  – Hanna rámosolygott barátnőjére, majd kiment a konyhába.

kép: rodzicewedukacji.pl

kép: rodzicewedukacji.pl

A megbeszélés nagyon hosszú, és elképesztően unalmas volt. Hanna azon gondolkodott, hogy ha Léna barátait be tudják szervezni, akkor segíteni kellene nekik lakást keresni. De persze ennyire nem szabad előre szaladni, előbb kerüljenek ki a lehetőségek, aztán lehet a további lépéseken gondolkodni.
Hosszú, mozgalmas nap volt. Rengeteg munkával, pályázatok és pénzügyi kalkulációk tömkelegével, tervrajzokkal. Minden ment a maga módján, pörögtek az események. Akik itt dolgoztak, imádták amit csináltak. Viszont a nap végére mind borzasztóan elfáradtak, és számolták vissza az utolsó perceket.

– Hanna, én indulok haza. Nincs kedved meginni valamit?
– Bocsi Léna, de nem megy. Fél óra múlva találkozom azzal a sráccal, akit pár hete ismertem meg egy kiállításon. Holnap?
– Persze! Érezd jól magad.

Hanna épp az induláshoz készülődött, mikor főnöke – Izabella – az asztalához lépett. Sosem kedvelte különösen Izabellát. Olyan merev volt, mintha nem is lennének érzései. Sosem lehetett tudni, hogy éppen boldog, vagy szomorú volt. Persze mindenki tudta, hogy az a „ne közelítsen senki” típus, de azért fúrta az oldalukat a kíváncsiság, hogy milyen ember is lehet. Vajon szokott szórakozni?

– Hanna kérlek, be tudnál jönni az irodámba? Tudom, hogy lejárt a munkaidőd, de csak pár percet szeretnék kérni.
– Hogyne.

Izabella irodája pont olyan volt, mint ő maga. Semmi dekoráció, semmilyen személyes tárgy. Minden elegáns, letisztult, egyszínű. A szürke, fekete és fehér árnyalatai játszottak. Mintha egy katalógus fotója alapján rendezték volna be, csak még annál is üresebb, személytelenebb.

– Ne haragudj, hogy most berángattalak. Gondolom jobb dolgod is van, mint itt ülni munkaidő után.
– Semmi gond, van időm. Mondd csak.
– Szeretném ha ezt a beszélgetést teljesen bizalmasan kezelnéd.
– Ez természetes.
– Nos. A helyzet az, hogy gondjaim vannak. Fél év múlva valószínűleg nem dolgozhatok már. És a vezetőség azt szeretné, ha cégen belül venné valaki át a helyemet. Szeretném, ha ez a személy te lennél. Pályakezdő korod óta itt vagy, és nagyon jól átlátod a munkafolyamatokat. Jó érzéked van a vezetéshez, még akkor is, ha ezt te magad észre sem vetted. A jelenlegi csapatból téged talállak a legalkalmasabbnak a pozíció betöltésére.
–  De Izabella, mi a gond?
– Nézd, te is tudod, hogy nem szoktam a magánéletemről beszélni. Legyen elég annyi, hogy beteg vagyok, és a gyógyulásom érdekében pihennem kell.
– Sajnálom. Segíthetek bármiben?
– Azzal segíthetsz, ha átgondolod az ajánlatomat. Az elkövetkezendő fél évben velem kellene dolgoznod. Megtanítanálak mindenre, amit tudok. Talán furcsán hangzik, de megbízom benned, és szeretném, ha olyan ember venné át a helyemet, aki szívvel-lélekkel csinálja ezt az egészet. Ha nem vállalod, külsős embert hoznak ide. Persze nyilván őt is betanítanám, de a jelenlegi csapatot nem igazán bolygatnám meg egy új személy érkezésével.
–  Hű. Hát, köszönöm a bizalmat. Tényleg, nagyon jól esik. És ígérem, át fogom gondolni. Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltál.
–  Természetesen van időd kitalálni. Jövő hétfőn visszatérünk rá?
–  Persze.
–  Rendben. Akkor mára ennyi lenne. Holnap találkozunk.
–  Oké. Tényleg nagyon köszönöm!
–  Viszlát Hanna!
–   Izabella?
–   Hm?
–  Jobbulást. És ha bármiben segíthetek…
–  Rendben. Köszönöm. Szép estét Hanna!
–  Szia!

Hanna teljesen összezavarodott a hallottaktól. Egyrészt nagyon boldog volt, amiért főnöke rá gondolt, másrészt viszont borzasztóan bántotta, hogy valaki kárán léphet előre. Vajon mi történhetett Izabellával? Milyen betegség lehet az, ami miatt nem dolgozhat? És miért pont őt választotta, amikor nála tapasztaltabbak is vannak a csapatban?  Teljesen elkalandoztak a gondolatai miközben az irodaházból kifelé lépkedett. Rápillantott az órájára, hogy megnézze, hány percet kell várnia a következő busz indulásáig.

–   Ó! Jézusom! Dani! Elkéstem…

 

***

Kiemelt kép: paper4pc.com

Szerző:

Rose
"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás