Ködből ködbe– Milan Kundera: Azonosság című könyve

Ködből ködbe– Milan Kundera: Azonosság című könyve

Másodjára is engedtem a csábításnak. Legyen még egy Kundera könyv az életemben. Ez első A lét elviselhetetlen könnyűsége volt. Meglepő módon megosztó számomra Kundera, 30-40 oldalt úgy olvasok el, hogy fel se nézek a könyvből, majd a következő 20 oldalt majdnem, hogy 20 nap alatt olvasom el. Különös az Azonosság kapcsán is éreztem valami hasonló dolgot, ha nem is ekkora túlzással, hiszen egy vékonyabb könyvről beszélünk, de sokszor egy cérnán rángattam magam előre, hogy na, fejezd most már be, haladjunk, lássuk mi lesz.

Egy kedves ismerősöm megkérdezte, hogy fogok olyan könyvről is írni majd, ami nem érintett meg annyira? Ami nem volt rám akkora hatással? A kérdése számomra még több kérdés magját ültette el. De hogyan is? Kritikát írjak? Vagy tényleg csak azzal törődjek, hogy mit adott a könyv számomra? De van aki az alapján dönt úgy, hogy elolvas egy könyvet, mert éppen olyan beszámolót írtam róla, akkor most dobjak be egy keserű mazsolát?

Úgy döntöttem maradok annál a verziónál, hogy rengeteg könyvajánlót és kritikát lehet találni a neten, én abba a megvilágításba szeretném ezt a könyvet is bemutatni, ahogy rám hatott. Önző kis béka.

…ki álmodott? Ki álmodta ezt a történetet? Ki képzelte el? Melyikük? Mind a ketten? Egyik a másikának? És melyik pillanatban változott át valóságos életük álnok fantáziává? Mikor a vonat lement a La Manche csatorna alá? Vagy korábban? Aznap reggel, mikor Chantal bejelentette Jean-Marcnak, hogy Londonba utazik? Vagy még korábban? Mikor a grafológus irodájában belebotlott a normandiai városka kávéházának pincérébe? Vagy még annál is korábban? Mikor Jean-Marc az első levelet küldte neki? De küldte-e igazából ezeket a leveleket? Vagy csak képzeletben írta meg?

kundera02

Kép: pinterest.com

A könyv fülszövege is rengeteg kérdést vet fel. Ez a könyv olvasása alatt nem megduplázódik, hanem megtriplázódik. Kissé úgy érzem Kunderára jellemző, hogy beleültet egy nagy hintába, eleinte módszeresen lök, majd elkezd őrült módjára forgatni, amíg az ember elszédül, kiabál, hogy ki akarok szállni,  folyamatosan keresi a talajt, hogy tudja, hol van.

A fent említett kérdések boncolását Kundera egy konszolidált pár viszonyán keresztül mutatja be számunkra. Chantal és Jean-Marc kapcsolata kölcsönös tiszteleten alapul. Szeretik egymást, de mind a ketten más múlttal érkeznek, másra vágynak, úgy ahogy szerintem a könyv mondanivalója is mindannyiunknak, de tényleg mindannyiunknak mást mond el. Más múlttal olvassuk mi is. Máshogy tekintünk erre a boncasztalon fekvő, számunkra kívül belül vizslatható pár hétköznapjaira. Most ahogy leírtam ezt, tudatosodott bennem, hogy talán azért is nem tudtam azonosulni a kettejük nász majd véres halál táncával mert számomra az ő béklyójuk, ami a hallgatáshoz és az érzelmek ki nem mondásához olyan erősen ragaszkodik már fojtó. Komplikált. Felesleges.

Két ember, akiknek közük van egymáshoz nem élhetnek titokkal a szívükben. Vagy mégis? Egy nőnek mindig van titka. Nem tudom már ki mondhatta ezt a sort, de kérem tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be, tényleg. Vannak dolgok, amikről bizonyos ponton túl nem, hogy nem merünk, nem tudunk beszélni a párunkkal. Chantalban régi elfeledett ösztönös szerelem tüze jelenik meg, a vágy. A vágya annak, hogy nőként utána forduljanak az utcán, hogy keblét férfiak cikkanó tekintete pásztázza. Egy reggel ismeretlen feladótól érkezik levele. Majd újabb levél. Felizgatja a tudat, hogy valaki megfigyeli őt. Hogy szemenként átvizsgálja rajta a gyöngysora minden szemét, ami ékesíti nyakát. Újra virágzásnak indul. De ki írhatja neki ezeket a leveleket? És miért dugdossa a fehérneműi alatt? A cselekmény izgalmas része itt indult be, amikor is a két fél között már elindult a titkolózás. Mindketten más más szerepet vettek fel a nap más más szakaszában, Chantal űzte a vágyat, Jean- Marc Chantalt, de minderről csak mi olvasónk tudhattunk. Amikor már azt hittem napvilágot lát az összes titkuk, végre megtudják beszélni, hogy mit miért is tettek és mi értelme volt a hazugságaiknak, akkor Kundera szépen becsatolta a láncot a hintámon és átpördített egyet. Már nem tudtuk mi a valóság. Egyikünk sem. Egy szobában találtam magam, Chantal meztelen teste mellett. Idegen férfi hangok, beszögelt ablakok, annyira nyomasztó valóság épült körénk, hogy izzadó tenyérrel folytattam a könyvet állva a metrón, mi fog történni. Majd jön a lélegzetelakadás. Néztem magam elé és valószínűleg a tömegről megfeledkezve csak annyit tudtam mondani: Ez most valami vicc volt? 

Igen, az.

kundera01

Kép: pinterest.com

Nemsokára megrémül majd ettől az érzéstől. De az érzelmekkel szemben tehetetlenek vagyunk, ránk törnek, nem uralkodhatunk rajtuk. Felróhatjuk magunknak tetteinket, kimondott szavainkat, de az érzelmeinket nem, egész egyszerűen azért, mert nincs hatalmunk fölöttük.

Kundera ezen könyve szerintem remekül bemutatja azt az ősi nő-férfi közötti kapcsolati hálót, amiért soha nem fogjuk megérteni a másik nemet és amiből kifolyólag rengeteg félreértés születik párkapcsolataink során, pontosabban a rossz kommunikációval szenvedő párkapcsolataink során. Mielőtt tanácsadásba törne bele a bicskám… Számomra a könyv emlékeztetett arra az egyszerű és banális dologra, hogy az összes félreértésünk, a ki nem mondott szavaink, az elharapott bántások és torokban gombócként gyűlő sértettségek egyetlen ellenszere ha kimerjük adni. Ha őszintén merünk beszélni a gondokról. Az elmúlásról. Az elidegenedésről. Úgy értem kivel osszuk meg ezt ha nem a társunkkal?

Chantal ízig vérig nő. Olyan nő, aki nem attól nő, hogy annak született, hanem azért mert egy édes, illatos liliom virágzik a szívében. Amit öntözni kell és fénnyel borítani. Ami ha nem kapja meg egyiket vagy másikat elkezd hervadásnak indulni. Mind a kettő tápanyag a férfiak kezében van. Szüksége van rájuk, szüksége van a férfira, aki ápolja ezt a liliomot. Szükségünk van rátok férfiak, ti, akik otthagyjátok a tekinteteket a kulcscsontunkon és elidőztök egy libabőrös vállon percekig, akik azt mondjátok szépek vagyunk szél borzolta hajjal és akik gyönyörűnek láttok bennünket amikor már el is felejtettük ez mit jelent.

Ragyogtassatok, hogy ragyogjunk.

 

Kiemelt kép: pinterest.com

 

Szerző:

Szofi
Könyvfüggő. Ízhajhász. Sors hívő. Soha meg nem öregedő vidéki lány a főváros forgatagában.

Szólj hozzánk!