Kőgörgetés

Kőgörgetés

“Ebben rejlik Sziszüphosz minden csöndes öröme. (…) Hasonlóképpen, az abszurd ember, amikor gyötrelmét szemléli, elhallgatattja az összes bálványokat. És az univerzumban, melyet csöndessége hirtelen újra birtokba vesz, fölcsendül a föld ezernyi apró, igéző hangja. Öntudatlan és titkos hivások, arcok emlékképei – ez a győzelem szükségszerű fonákja és ára.Nincs napsütés árnyék nélkül, és meg kell ismerni az éjszakát.”

Camus

Most bátor leszek, igazán. Nem sajnálkozok, nem sóhajtozok, hanem cselekszem. Ez az újévi fogadalmam, és tudom, hogy ezek nem csak szavak, hanem a jövőm. Apró dolgok, amelyek megmenthetik az életemet. Annyiszor próbálkoztam már sokféleképpen változtatni, átírni az átírhatatlant, és legyőzni az oroszlánt. Sokszor még a barlang bejáratáig is eljutottam, de mindig megtorpantam, mert bár mindennél jobban szerettem volna, nem voltam rá felkészülve igazán.  Talán nem is lehet felkészülni teljesen, mert úgy is egy zsákbamacska az egész folyamat. Sosem voltam elég céltudatos vagy bátor. Legtöbbször ide-oda löködött a sodrás a folyó jobb és bal partjára. Volt, hogy élveztem, de néhányszor majdnem belefulladtam. Úgy döntöttem, faragok magamnak egy evezőt, itt az ideje meghódítani a habokat.

Két barátságtalan szék, egy beszélgetés. Nézz a szemembe és ne félj! Igen, ez a két legfontosabb dolog, mert ettől rettegsz. Én nézlek, és tényleg nem félek, de nem hiszem, hogy ettől bármi is megváltozna. Egyetértünk. Te tudod, hogy nem tudsz segíteni, és én is tisztában vagyok vele, hogy saját hibádon kívül képtelen vagy rá. Mégis itt vagyok, mégis itt vagyunk. Miért? Mert el kellett mondanom valakinek. Látnom kellett az írisz táncát a szemgolyódban, hogyan változik, amikor beszélek hozzád. Felgörgettem az első követ a sziklára. Tudod, napkeltekor mindig újra kellett kezdenem. Szeretnék végre úgy élni, hogy Sziszüphosz is büszke legyen rám. Hogy egyenes háttal közlekedhessek az arctalan idegenek között. Nincs visszaút és ez megrémít. Innentől felelős vagyok önmagamért. Minden mozdulat és hang kőkemény pofon lesz. Magam ellen fordítom a gyengeségeimet, aztán egy hosszú, nehéz harcban véget vetek mindennek. A csatát minden egyes reggel, amikor felkelek, a reggeli kávé mellé kapom instant. Lassan kortyolgatom, megégeti a szám, felhólyagosodik, fáj, de végül csak lenyelem. Minden egyes alkalommal. Nem akarok több követ felgörgetni a sziklán.

tumblr.com

tumblr.com

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!