Könyvajánló – A távozás

Könyvajánló – A távozás

Könyvek terén mindenevő vagyok, de a polcomon leginkább a krimik találhatóak meg.  Szeretek borzongani. Imádom a rejtélyeket és az olyan történeteket, melyek beszippantják az agyamat. Tara Altebrando A távozás című könyve pontosan ilyen. Megláttam a borítót, elolvastam a tartalmát és teljesen elvesztem.

Sokan hibának vélik, hogyha borító alapján választunk ki egy könyvet. Számomra azonban fontos, mert az első benyomás mindig áraszt egy bizonyos hangulatot. Ha épp borongós történetre vágyom, nem feltétlenül nyúlok rá egy olyan könyvre, amelyen szivárványszínű kis nyuszik vannak. Fontos és kész. Épp ezért akadt meg a szemem Tara Altebrando könyvén, A Távozáson. Már a cím olvasásánál éreztem: Ez kell! Majd a következő vészcsengő is megszólalt, mikor elolvastam a tartalmát:

Hat gyermek nyomtalanul eltűnik. Nyomasztó.

Majd tizenegy év után előkerülnek, sértetlenül. Érdekes.

Emlékük azonban nincs az eltűnésük pillanatától fogva, és eggyel kevesebben vannak. Zseniális.

Saját kép

A srácok arra ébrednek a semmiből, hogy egy játszótér mellett kirakják őket egy furgonból. Nem tudják ki az. Nem tudják, hol vannak. Egymásról is nehezen tudnak felidézni emléket. Egyforma ruhában vannak. A lányok körme ugyanolyan színűre van kifestve. Ismerik egymást. Ebben biztosak. Van valamiféle közös múltjuk. Ebben sem kételkednek. Lassacskán feldereng mindenkiben a többi társuk neve. Ezen kívül azonban semmi. A furcsaságok igazán akkor indulnak be, mikor mind a hatan találnak a zsebükben egy-egy cetlit. Térkép. A célpont azonban máshol van. Szépen lassan mind rájönnek, hogy a saját otthonuk térképe lapult az egyforma nadrágok zsebeiben. Megbeszélik, hogy másnap ugyanott találkoznak, és kiderítik mi a fene történt tizenegy év alatt. Kristen, Adam, Sarah, Lucas és Scarlett hazatér. Szüleik és testvéreik sokkot kapnak, hiszen tizenegy év kereső osztag szervezés, szórólap ragasztás és gyász után nem gondolták volna, hogy a gyerekek előkerülnek. A szülők hiába faggatják azonban őket, hiszen semmi emlékük nincs. Gyermekkoruk eltűnt, mintha nem is létezett volna. A történet három szálon fut: Lucas, Scarlett és Avery szemszögéből.

„Emlékek nélkül… semmi vagy.” /az író

 

Avery az eltűnt Max húga. Élete a bátyja után hagyott űrben zajlott. Édesanyja idegösszeroppanásból idegösszeroppanásba esett. Édesapja a munkába menekült. Így a lány igazán soha nem találta meg önmagát. Mikor megtudja, hogy minden eltűnt gyerek visszatért, csak Max nem, eszeveszett nyomozásba kezd. Melyet az ismeretlen idegentől kapott kósza levelek motiválják. Az aláírás szerint Max küldte őket.

Scarlett édesanyja, lánya eltűnése után ufókra gyanakodott. Élete csak ekörül forgott. Nem csoda hát, hogy miután Scarlett hazatér, nem érzi magát otthon. Szobája, mely kislányos dolgokkal van tele, nem a sajátja. Édesanyja is idegen számára. Emlékei a semmibe vesztek, azzal együtt pedig az egyénisége is, amelyet újra meg kell találnia. Egyetlen foszlány maradt meg az agyában. Hőlégballon. Mintha utazott volna rajta. Az emlékkép folyton visszatér, de édesanyja szerint soha nem ült hőlégballonon. Amiben még biztos, az Lucas. Valamiért ő más, mint Adam, vagy Sarah. Nem tudja miért, de más.

Lucas hazatérése a legkevésbé felhőtlenebb, ugyanis édesapja az érkezése pillanatában meghal. Hirtelen azt sem tudja, mit érezzen. Nem képes könnyeket kicsikarni, hiszen apja számára egy tizenegy évvel ezelőtti emlék, melyet újra fel kell idéznie. Édesanyja már az eltűnése előtt meghalt, így csak a bátyja, Ryan maradt neki. Lucas Scarletthez hasonlóan semmire nem emlékszik. A tizenegy év egy hatalmas kavargó maszlag, melynek se eleje, se vége. Körhinta. Fogak. Szédülés. Scarlett. Felidézni azonban konkrétan semmit nem tud. A hazatérés után azonban észreveszi magán, hogy van egy tetoválása. Olyan helyen, mely csak akkor látszódik, ha meg akarja mutatni. Mit jelent? Miért varatta magára?

Saját kép

A három fiatal összefog. Nyomozni kezdenek. Segítségükre nem sok dolog siet. Egy nyomozó, aki erre az ügyre tette fel az életét. Lucas halott édesapja, aki halála pillanatáig kereste az igazságot. A hátrahagyott nyomok és remények nem haltak ki, a srácok folytatják ott, ahol ő elkezdte. Közben a sajtó folyamatosan a nyomukban van. Nem tágítanak. A többi visszatért fiatal önálló utakon jár. Mindegyik beletörődött, hogy talán soha nem tudják meg mi történt velük. Lucas, Scarlett és Avery azonban nem. Tudniuk kell: Ki tette ezt? Miért? Na és hol van Max? Mindeközben gyűlnek a szerelmi szálak és csattannak a csókok. Még egy holttest is előkerül.

A történet briliáns. Kiszámíthatatlan és tele van fordulatokkal. Az apró nyomok végeláthatatlanok, egyik követi a másikat. Együtt izgulunk velük és átérezzük a tanácstalanságot, reményvesztettséget és hogy milyen lehet az, ha nem ismered saját magad. Az írónő mesterien ülteti el belénk a borzongást. Írásmódja számomra teljesen új volt. Interaktívan fejezi ki a mondanivalóját mind a három főszereplővel kapcsolatban. Szinte látjuk, ahogy Scarlettnek kattog az agya és szenved. Vagy azt, hogy Lucas minden gondolata dühvel és szédüléssel teli. Az elfolyó betűk, a kiemelések és jelek egyedivé teszik a könyvet. Ez a kategória többnyire vagy tetszik valakinek, vagy nem. Számomra újdonság volt és meglepően felturbózta az izgalmakat. Szombaton reggel megvettem a könyvet, csütörtök este pedig be is fejeztem. Azt azért –csak a hatás végett- elárulom, hogy közben lenyomtam egy 16 órás műszakot. Igen, ennyire izgalmas volt. Borzongtam, izgultam és a mosdóban bujkálva olvastam. Nem bírtam letenni. Oldalról oldalra jöttek a rejtélyek, melyeknek muszáj volt tudnom a megfejtését. Tudnom kellett mi történt velük. Tudnom kellett, Max hazatalál-e.

Egy kis kritikát azonban belecsempésznék a dologba. Számomra volt egy felesleges, plusz szerelmi szál került képbe. Nem tetszett, szükségtelennek éreztem. Valamint túl gyorsnak éreztem a végét. Nem kaptam meg mindenre a választ, amire szerettem volna. Még simán jöhetett volna 100 oldal.  Maradt néhány szál, ami szerintem nem lett megfelelő gonddal elvarrva.

Összességében: Imádtam. Köszönöm Tara Altebrandonak az izgalmakat és ezt a briliáns módon kidolgozott történetet. Mindenkinek ajánlom. Ha elkezded tényleg nem lesz se éjjeled, se nappalod!

Kiemelt kép: saját

Szerző:

Mindig is szerettem írni, de jó pár évig nem foglalkoztam ezzel a hobbival, mivel nem gondoltam úgy, hogy bárkit is érdekelnének a gondolataim. Aztán jött a Lendület Magazin. Először csak egy novellámat jelentették meg, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy szerkesztő lettem és egy zseniális csapat tagja vagyok, akiknek köszönhetően egy régi szenvedély újra lángra kapott. Azóta is igyekszem olyan dolgokról írni, amik mindennaposak és hasznosak, de egyik legfőbb motivációm, hogy olykor kiöntsem a lelkem.