Könyvajánló – Ezekiel Boone: Kirajzás

Könyvajánló – Ezekiel Boone: Kirajzás

Egy hete egy előzetes keretében már próbáltalak felkészíteni Titeket az Ünnepi Könyvhét egyik legjobban várt thriller/horror regényére. A mai napra ígértem az ajánlómat erről a borzongató, lúdbőrözős könyvről.

Forrás: moly.hu

A történet a világ különböző városaiban játszódik, különböző, látszólag egymástól független emberek életének bemutatásával, illetve későbbi reakciójuk érzékeltetésével. Betekintést nyerhetünk többek között szeizmológusok kutatásába, akik egy szokatlan dolgot érzékelnek Indiában, Kína egy tartományába, mielőtt a saját kormányuk nukleáris töltetet dob rájuk, egy washingtoni kutatólaborba, ahol egy elismert professzor csapatával együtt, egy nagyon furcsa, pókoktól származó petezsákot kap Peruból. Az egyik legfontosabb helyszín pedig a Fehér Ház, ahol szinte minden rendkívüli esetről tudnak, viszont még itt sem értik, tulajdonképpen mi folyik a világban.

Aztán megérkeznek az első, civilek által készített videók, jelentések a történésekről. Ekkor derül ki, hogy soha nem látott nagyságú és mennyiségű, valamint viselkedésű pókok tartják rettegésben a föld országait. A műben ezeknek a tényeknek a felfedezése után, központi szerepet kap a kutatólabor, a tengerészgyalogság és az elnök döntései.

Az események folyamatosan pörögnek, egy perc nyugalmat sem hagyva az olvasónak, akit közben ráz a hideg a biztonságosnak hitt otthonának falai között. Véleményem szerint pont ez az, ami miatt még riasztóbb a könyv: az otthon biztonságát illúzióként tünteti fel, hiszen egy pók bárhova képes bemászni…

Próbáltam úgy írni a regényről, hogy közben nem árulók el konkrétumokat, hogy ezáltal is teljes legyen az élmény. Remélem sikerült, és így is vágytok egy nem mindennapi élményre! Viszont muszáj megjegyeznem, hogy akinek pókfóbiája van, óvatosan olvassa az elbeszélést!

Köszönjük a könyvet az Agave Kiadónak!

Kiemelt kép forrása: texasento.net 

Szerző:

Dalma vagyok. Sokat gondolkodtam mit írjak magamról, végül arra jutottam, hogy ez az idézet mindent elmond rólam: "Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." /Vekerdy Tamás/