Könyvajánló: Majsányi Kati: Erdőmese

Könyvajánló: Majsányi Kati: Erdőmese

Mese kicsiknek és nagyoknak, fiúknak és lányoknak. Én nagyon élveztem, de biztos vagyok benne, hogy a 11-12 éves korosztály is ugyanúgy tudja élvezni. Ebben a történetben van minden: barátság, varázslat, egy csöppnyi szerelem, ármány, lovagok, tündérek. Ezekből a hozzávalókból pedig készült egy tündéri mese!

Forrás: Pinterest

A történet egy nagyon különös helyzettel kezdődik: egy Szörny elrabolja Csanád lovag feleségét, a gyönyörű Liliánát. Mikor a lovag utána ered katonáival együtt, hogy megkeresse kedvesét, mindenki kővé változik a Szörnnyel történő csata folyamán. Majd nagyot ugrik a történet és 10 év múlva megismeri az olvasó egy testvérpárt, akik mindent felforgatnak, és hatalmas kalandok veszik ezzel kezdetét. A két fiú jóban, rosszban együtt vannak és kitartanak egymás mellett. Ők azonban nem egy szokványos testvérpár, egy nagyhatalmú tündér, az erdőtündér fiai. Ez a sors sok kalanddal és titokkal jár, amik után is járnak a fiúk. És, hogy ez hogyan kötődik a nyitójelenthez? Hát, aki elolvassa a könyvet, az egy tündéri kapcsolatot tanúja lehet.

Karakterek közül kedvencem Detre volt, aki próbált önmaga lenni egy olyan világban, ahol a gyűlölet és a düh könnyen magával ragadja az embert. Sokszor őrlődött valódi – és testvére világa között, ami megnehezítette az életét. Mártont is nagyon megszerettem, mert kiállt azokért, akiket nagyon szeret. Hűsége és bátorsága mindenkinél erősebb volt, amíg apród volt is úgy viselkedett, mint egy igazi lovag! Talán ettől is vált olyan különlegessé, hogy mindig szem előtt tartotta a célját, hogy lovag szeretne lenni, és védelmezni úrnőjét és a testvérét minden rossztól.

A könyv szerkezete is nagyon tetszett, mert három részre volt tagolva. Ezekben a részekben megismerhettük külön a szereplőket, de mégis mindig valahogy összefüggött az egyik rész a másikkal. Az első részben az Erdő titkáról tudhattam meg többet. Kicsit közelebbről megismertem a tündérek világát, ki is volt a Szörny a nyitójelenetben és miként lett szörny. A második részben Az erdőtündér fiairól tudhattam meg többet, vagyis Mártonról és Detréről. Ennek a résznek a címe elég beszédes, így ezt is kaptam, amire számítottam. A harmadik rész, pedig A tündérfiú címet kapta. Számomra ez kicsit megtévesztő, hiszen főleg Márton kalandjairól kaptam hírt, és nem Detréről, akiről szerettem volna. Mégis ez volt a kedvencem, hiszen ebben a részben minden kiderül, és az összes elvarratlan szál a helyére kerül!

Fülszöveg:

Forrás: Moly

Mi ​történik, ha a tündérek világa találkozik az emberekével? Vajon megértik-e egymást? Szeretet vagy gyűlölet alakul ki köztük, vagy esetleg a szerelem dúlja fel a két világot?

A király első lovagja hatalmat, gyönyörű feleséget szerez vitézségével, s a királyi adománnyal, tudtán kívül, tündér lakta erdő birtokosa is lesz. A vadon rejtekében már hosszú idő óta háborítatlanul éltek a tündérek, manók, koboldok.

Békés világukat feldúlja Csanád lovag, a vidék új ura: itt építteti fel várát. Az erdő védelmezője, a csodálatos erdőtündér bosszút esküszik. Az erdőt egy szörny keríti hatalmába, nyomtalanul eltűnik a várúrnő, s a vár elátkozottá válik.

Az itt nevelkedő két apród, Márton és Detre, a vár és az erdő közti harcok középpontjába kerül. Izgalmas kalandok és veszélyes harcok árán érnek férfivá, sőt lovaggá. És egy valódi lovag életéből a szerelem sem hiányozhat.
Majsányi Kati második regénye, az Erdőmese megidézi a középkor hangulatát és egy varázslatos világot, mely a természet csodáit és az erdő szeretetét hirdeti.

Ajánlom minden gyerek lelkű felnőttnek és minden olyan gyereknek, aki szeretne bepillantást kapni egy tündéri mesébe.

 

Kiemelt kép forrása: https://hu.pinterest.com/

Szerző:

„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” /George R. R. Martin/ Ez az idézet tökéletesen tükröz, hiszen imádok olvasni és elveszni a könyvek adta csodálatos világokba.