Könyvajánló: Meg Rosoff-Majd újra lesz nyár

Könyvajánló: Meg Rosoff-Majd újra lesz nyár

“Lehet, hogy aznap este valahol a világban dúlt egy háború, de nekünk nem volt közünk hozzá.”

Állandó jelleggel elkövetem azt a visszafordíthatatlan hibát, hogy maga a könyv elolvasása előtt megnézem a könyv alapjául szolgáló filmet. Pedig nem kellene. Már csak azért sem, mert akkor a könyv olvasása közben folyton a film képei lebegnek a lelki szemeim előtt. Mindig megfogadom magamnak, hogy SOHA többé nem fordul elő ilyen, de aztán mégis csak bekövetkezik a tragédia. Így történt ez most is. Pár hónappal ezelőtt szemeztem már a filmadaptáció előzetesével, de időhiány miatt jegeltem a dolgot. Aztán úgy két hete valamilyen oknál fogva,-egy nyugodt, magányos estémen-letöltöttem a filmet és csak néztem és néztem…
Aztán miután jól megnéztem a filmet és a film x perce alatt végigmentem az összes érzelmemen, elhatároztam, hogy nekem a könyvet is mindenképp el kell olvasnom. Tudni kell rólam, hogy kevés könyv üldögél a polcomon. Egyrészt a keretem sem engedi meg a temérdek művet, másrészt pedig megválogatom, hogy melyik könyv érdemli meg, hogy haza is hozzam. A “Majd újra lesz nyár” pedig azon kevés olvasmányok közé tartozik, amit a polcomon akartam tudni, bármi áron. Ez nálam ilyen “szerelem első látásra” dolog volt. Nem véletlenül. Van a könyvnek egy első kiadása is, de annak a borítója szerintem nem annyira átütő erejű, mint az újabbé. Ezt csak azért is írom le, mert szerintem sokan vagyunk úgy, akik akarva-akaratlanul az alapján fedezik fel maguknak a könyvet, hogy mennyire hatásos és megnyerő a borítója. Lehet, hogy badarság, de úgy vélem, hogy egy jó borító olyan, mint egy gyönyörű, ápolt külsejű nő. Szép és akarod őt.

“Ha nem voltál még háborúban, és kíváncsi vagy, mennyi idő alatt lehet hozzászokni ahhoz, hogy elveszítesz mindent, ami tiéd és amit szeretsz, akkor elárulom, hogy egy szemvillanás alatt.”

A film megnézése után persze nagy reményekkel és elvárásokkal vágtam neki a könyv olvasásának. Vicces, de először úgy véltem, hogy az írónő egyszerűen nem tud írni és életem legrosszabb hibáját követtem el azzal, hogy pénzt áldoztam erre a könyvre. Aztán úgy voltam vele, hogy ha már egyszer a sorsunk összefonódott, akkor bizony én ki fogom végezni. Jól tettem. Ugyanis a könyv, az írónő keze által valami olyasmit mutatott meg, amit eddig elképzelni nem tudtam. Egy utópisztikus, mégis realisztikus világba csöppentem bele, ami egyszerre volt rideg és teljesen valósághű is. A legtöbb könyv, amiket eddig olvastam az első sortól kezdve magukkal ragadtak, de ez a mű más volt. Oldalról-oldalra szerettette meg magát, szinte észrevétlenül a végén pedig azon kaptam magam, hogy nem akarom, hogy elfogyjanak a szavak. A történet főszereplője Daisy, aki egy vérbeli 21. századi elveszett lélek. Kérdések gyötrik, állandóan meg akar felelni magának és keresi azt a megfoghatatlan valamit, amitől majd egyszer teljes lesz az élete. Igazán könnyen azonosulni tudtam vele, az életszemléletével, és persze a változásaival is, amik a könyv előrehaladtával keletkeztek. Ahogy olvasgattam különböző oldalakon a könyv alatt kommentárokat, azt vettem észre, hogy sokan nem értik, hogy Daisy mitől lett érzéketlen a háború alatt, miért nem reagál úgy a dolgokra, mint egy normális ember. A válasz az előző mondat elején található. A háború ténye miatt. Ezt persze nehéz nekünk elképzelnünk, de a háború kifordítja az embereket és merőben megváltozik az értékrend is. Ami egykor fontos volt, már nem az, ami hónapokkal ezelőtt elfogadhatatlan volt, a háború alatt létszükségletté vált. És ez Daisyn keresztül érezhető a legjobban. Az írónő nagyon valószerűen írta le a háborút, nem tényekkel és kemény szavakkal , hanem érzésekkel, fényekkel és illatokkal.

Daisy és Edmond

Daisy és Edmond

“– Ha olyan kurvára figyel – ordítottam –, miért nem hallja meg, hogy éveken át csak miatta csináltam végig minden egyes napot, csak miatta nem döglöttem meg? 
– Tudja – felelte Isaac – , csak elfelejtett hinni benne.”

A háború ténye mellett a szerelmi szál is szerepelteti magát a könyvben. Általában a legtöbb könyvben én a “tipikus” szerelmekkel találkoztam. Eddig a pillanatig. A szerelem Daisy és Edmond között valami több is volt. Egy válaszút, egy életcél és egy örök érzelem. Tiltott gyümölcs az ő szerelmük és félelmetes módon erre a tényre csak jóval a könyv elolvasása után jöttem rá, pedig valahol végig tudnom kellett. A könyvben Edmond kissé ellenszenves nekem, amiatt, hogy dohányzik és nem annyira adja át az írónő a karaktert, mint ahogy a film. Ennek ellenére mégis szerethető és kimondottan tetszettek azok a részek, ahol Daisy bár távol van tőle, végig gondolatban kommunikálnak és a lány elmondja neki, hogy mi történt vele aznap. Mintha csak telefonon beszélnének. Ez is szépen hozzátett ahhoz, hogy megbizonyosodjak róla, hogy őket egymásnak szentelte a sors. Meg volt közöttük az a bizonyos plusz, a varázs, a vibrálás, vagy bárhogyan is nevezzük, ami a szerelmüket a magasba emelte, még a háború kíméletlen mivolta alatt is. Mindketten gyermekből felnőttekké váltak, szinte napok leforgása alatt. Megtanulták előtérbe helyezni az igazán fontos dolgokat, kitartani egymás mellett és valójában szeretni egymást a szörnyűségek ellen is, amiket átéltek.

“Haldokló voltam, de hát mindenki az. A veszteség napról napra módszeresen közelebb vitt a halálhoz. Az egyetlen gyógyír az állapotomra akkor és most is azt volt, hogy makacsul őrzöm, amit szeretek.”

Ha értékelnem kellene a könyvet, akkor semmi kétségem nem lenne afelől, hogy 10/10 pontot adjak neki. Mert imádom mikor egy mű teljesen magával ragad és még jóval az olvasás befejezése után is gondolkodásra késztet. Merem állítani, hogy ez a könyv bármelyik korosztályt magával ragadná napokra. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet, a maga 221 oldalával, csodáival, szörnyűségeivel, reményével, kitartásával, felnőtté válásával, “majd újra lesz nyár” hatásával együtt.

Szerző:

Baksai Vivien
Örökösen kutatok valami megfoghatatlan iránt. Amiről csak néha hallani suttogásokat. Szeretni vágyom, gyűlölni nem tudok. Soha, senkit, semmiért. Emberek formálnak, gyúrnak össze napról-napra. Öleléseik, néma megértéseik, mosolyuk, csókjuk tesz azzá, aki vagyok. Egyébként örökös álmodozó, színtévesztő és lila mániás, aki nem tud és nem is akar egy olyan világban élni, ami nem az övé.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás