Könyvajánló: Meghasadt valóság

Könyvajánló: Meghasadt valóság

Köztudott, hogy imádom a könyveket. Főleg azokat, amik borzongást hagynak az elmémben és a lelkemben. Ezért is írok annyi ajánlót a krimikről. Olyanok számomra, mint egy reménytelen, romantikus tini lánynak a Bronte és Austin könyvek. Most is egy ilyen könyvet hoztam. Már a címe is hatott az elmémre, aztán mikor megláttam a borítót, belebizseregtek az ujjaim. Egyből vágytak a papír érintésére. Ez lesz hát a Meghasadt valóság, Ludányi Bettina tollából.

Az utolsó oldalak hatása még a fejem felett lebeg, így érzelmektől túlfűtöttem fogom elmesélni, mit tett hozzá az életemhez Ludányi Bettina könyve. Hol is kezdjem? Kezdjük Sophiával. Sophia egy nagyjából velem egykorú lány. Nápolyban tengeti a korántsem érdekes életét. Napjai nagy része abból áll, hogy elmegy dolgozni az antikváriumba, ott elviseli az embereket, akiket el kell viselnie, majd hazamegy, iszik egy pohár rumot, közben skyp-ol kicsit messze élő legjobb barátnőjével és nyugovóra tér. Aztán ugyanez a verkli megy tovább. Néha lefekszik egy sráccal, ellátogat kedvenc helyeire és fényképeket készít.

Így indul a történet, amit Sophia blogján olvashatunk. Az a blog, amit a pszichológusa tanácsolt, hogy kezdjen bele. Itt indult be a fantáziám, hogy Sophiának miért is van szüksége pszichológusra? Nem fogok a történet elejébe vágni, hiszen senkitől nem veszem el a felfedezés örömét. Annyit azonban elárulok, hogy Sophia élete nem volt fenékig tejfel. Borzalmas gyerekkora volt, amit a családjának köszönhet. A szörny megkeserítette élete azon éveit, amely a békéről, családi idillről és a játékról kellett volna, hogy szóljon. Hát nem így történt, így Sophia felépítette magában a tökéletes védekezési mechanizmust, miután (túl későn) megszabadult a szörnytől. Így forrt ki a személyiség, akiben felfedeztem hasonlóságot saját magammal is. Ezért is kedveltem meg annyira ezt a lányt. Egy elcseszett család. Ennyi többnyire elég ahhoz, hogy egy reményekkel teli, okos lány magába forduljon és védekezés képp minden potenciális embert kizárjon az életéből, akihez vonzódhat érzelmileg. Kivéve a legjobb barátnőjét, Norát, aki mindig mellette állt, és nem utolsó sorban elviselte nehéz természetét.

Így esett, hogy megismertem Sophia Santillo-t. Egy olyan lányt, aki utálja az embereket, nehezére esik kedvesnek lenni, és ha nem muszáj nem is erőlteti meg magát e téren. Az egyéjszakás kalandot választja a kapcsolat helyett, és többnyire egy pohár rum a legjobb társasága. Bár a rumot utálom, és meghagyom a kalózoknak, mégis tökéletesen átérzem, miért építette fel magának ezt az életet. Könnyebb követni a saját szabályainkat és hinni abban, ha továbbra is úgy éljük az életünket, ahogy eddig, akkor nincs támadási felület, és ha nincs támadási felület, bizony biztonságban vagyunk. Sophia tökélyre fejlesztette ezt a dolgot, így igen nehéz volt számára elviselni az embereket.

„Az első esésnél megtanuljuk, hogy nem vagyunk mindenhatók, az első csalódásnál pedig, hogy nem vagyunk mindentudók; ám amikor először hullunk darabokra, akkor arra jövünk rá, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint eddig hittük.” 21. oldal

A bevezetést követően azonban a szabályok összedőlni készülnek Sophia életében. Robertóval kezdődik. Egy sráccal, akit megvéd és kiáll mellette ismeretlenül. Saját magán is meglepődik, de belülről jön a késztetés, mivel élete igazságtalan pillanatait idézi fel Roberto esete. Így hát elbújtatja a gonosz, csúnya rosszfiútól, Nico-tól. Bátran Nico arcába vágja a sérelmeket, amik előtörnek belőle. A bátorsága pedig elindítja a dolgokat. Szép lassan kiforr, hogy Nico nem is olyan rosszfiú, és nem mellesleg marhára nem csúnya. Ez a két ember az a történetben, akik visszahozzák Sophiát az életbe, Roberto-nak hála Sophia ráeszmél, hogy nem tudja irányítani a szíve mélyén lapuló érzést, amely leginkább a barátságra hasonlít. Itt jön rá, hogy jó érzés törődni és szeretni. Nico pedig nagyon hamar behálózza és megmutatja neki, milyen az, amikor vele törődnek igazán, és közben táplálják testi és lelki vágyait. Valami ilyesmi dolog a szerelem, amit Sophia sosem szeretett volna megtapasztalni. Ekkor leszünk hát tanúi annak, hogy ez a végletekig erős, magába forduló lány hatalmas változásokon megy keresztül. Olyan változásokon, amik elősegítenék azt, hogy normális életet éljen. Egy olyan Sophiát kezdünk el megismerni, aki –bár még nem fogta fel igazán- kapcsolatban él, új barátokat szerez, és esténként nem egyedül issza meg azt a rumot. A gonoszság azonban sosem pihen. Sophia olyan híreket kap, amik felébresztik benne a gyerekként átélt borzalmakat. Újra rettegni kezd és rémálmok gyötrik. A jól bevált védekező mechanizmusa fabatkát sem ér újabban. Szép lassan azonban rájön arra, hogy a saját érdekében igenis meg kell küzdenie a szörnnyel. A küzdelem ott indul, hogy vissza kell ereszkednie a múltba, elő kell vennie azokat az emlékeket, amiket az ágy alá söpört. Elő is jönnek szép lassan, porosan, fájdalmasan.. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, hiszen itt kezdődnek azok a dolgok, amik úgy érzi, túlmennek rajta. A hazugságok, családi titkok és eltemetettnek hitt emlékek feltárásával Sophia háborúba megy.

Többet nem is árulnék el. A történet témája nehéz. Olyan dolgok és gondolatok fogalmazódtak meg bennem, ami sokkal több családban jelen lehet, mint hinném. A Meghasadt valóság olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket nem is hittem. Nem az a megszokott borzongás volt, mint egy Stephen King regényben, hiszen itt egy hús vér szörnyről beszélünk. Egy olyan emberről, aki az én életem része is lehetett volna. Elgondolkodtatott, hogy vajon képes lettem-e volna ilyen szintű burkot létrehozni magam köré, mint Sophia. A választ szerencsére sosem fogom megtudni, de az biztos, hogy Sophia erejéből és szabályaiból én is meríthettem. Nem csak azt, hogy a legegyszerűbb túlélni. Azt is, hogy nem történik tragédia, ha olykor beengedek valakit az életembe. Közelebb, mint ahogy szoktam, hiszen én is egy magamnak való, olykor (én csak olykor, Sophia mindig) bunkó személyiség, aki eléri azt, hogy ne is akarják megkedvelni.

„Azt hittem, képtelen vagyok szeretni. De már látom, hogy tévedtem.” 252. oldal

Egy szó, mint száz tehát: Imádtam a történetet. Az elejétől a végéig érdekes. Ja, a vége. Majd’ elfelejtettem a lényeget. A csattanót. Minden könyvben van csattanó. Amikor kiderül valakiről, hogy igazából nem is gonosz, vagy ilyesmi. Na, itt olyan csattanó van, hogy dühömben földhöz vágtam a könyvet, (nem nagyon, csak épp annyira amennyire megérdemelte) és erre cseppet sem vagyok büszke, mert engem nem olyan könnyű átverni. Pont annyira nem, mint amennyire nehéz egy könyvel kapcsolatban meghaladni az elvárásaimat. Bettina azonban túl is szárnyalta azokat.

Azok a könyvek érik el az igazi hatást, amik gondolkodásra késztetnek, még az után is, hogy elolvastam. Mióta becsuktam a könyvet, csak arra tudok gondolni, hogy hálás vagyok, amiért nem kell olyan dolgokkal megküzdenem, mint Sophiának. Borzalmas világban élünk, de szeretném hinni, hogy azok a gyerekek, akik ilyen dolgokat élnek át, olyan erősek lehetnek, mint Sophia. Olyan világban akarok élni, ahol én is ilyen erős lehetek és a puha, aranyos nyuszik biztonságban vannak. Olvasása rummal ajánlott!

 

Képek forrása: Ludányi Bettina

Szerző:

Mindig is szerettem írni, de jó pár évig nem foglalkoztam ezzel a hobbival, mivel nem gondoltam úgy, hogy bárkit is érdekelnének a gondolataim. Aztán jött a Lendület Magazin. Először csak egy novellámat jelentették meg, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy szerkesztő lettem és egy zseniális csapat tagja vagyok, akiknek köszönhetően egy régi szenvedély újra lángra kapott. Azóta is igyekszem olyan dolgokról írni, amik mindennaposak és hasznosak, de egyik legfőbb motivációm, hogy olykor kiöntsem a lelkem.