Könyvmolyok röppentek elő tudatunk tágítására

Könyvmolyok röppentek elő tudatunk tágítására

Ma egy olyan Facebook oldalt szeretnék Veletek megismertetni, aminek szellemisége közel áll hozzám. Sőt, a Könyvmolyok weblap magazinunk világával is határos lenne, ha országként funkcionálna.

Az oldal megálmodója, adminisztrátora Morvay Andrea – megjegyezném, hogy Ő is szlovákiai magyar, mint én. Közel két éve indította el a Könyvmolyokat azzal a céllal, hogy ne saját profilját posztolja tele véleménynyilvánításaival, amik az általa olvasott temérdek könyvhöz kapcsolódtak. Bár azt vette észre, hogy az emberek többségének tetszik aktivitása, viszont nem akart spammelni mindenkit mondanivalóival. Ennek köszönhetően kattintott párat, és megszülte az oldalt a Facebook-on, így kiket ezután is érdekelnek posztjai, csak lájkol egyet és minden további nélkül követheti beszámolóit.

„Célom az volt, hogy olyan könyveket és gondolatokat osszunk meg egymással, melyek mögött valós tartalom, mélység lakozik. Ne fecséreljük el az időnket olyan könyvek olvasására, melyek nem adnak nekünk semmit sem. Ehhez túl kevés az időnk.“ – mesélte el Andrea.

facebook.com

Később az oldal követőinek aktivitását megfigyelve körvonalazódott benne, hogy a rövidebb szövegeket sokkal több érdeklődő olvassa el.  Ennek köszönhetően kezdett el rövidebben, de figyelemfelkeltőbben fogalmazni megosztásaiban. Az embereknek a felgyorsult életmódjuk hatására sajnos se idejük, se kedvük nincs olvasni. Szerintem ezen nincs semmi meglepő, későn érnek haza, keveset pihennek. Ez egy ilyen éra. Andrea ezt felismerve átalakította koncepcióját, és kurtább, de tartalmasabb posztjaival jelentkezik újabban.

Időközben szerette volna interaktívabbá tenni oldalát, így különböző kérdésekkel indította be a közösség erejét, valamint hogy szintet lépjen kibővítette a kört olyan írásokkal, bloggokkal, cikkekkel, amelyek értékes tartalommal bírnak. Ezek viszik előre a gondolkodásunkat, és az élethosszig tartó tanulást támogatják.

facebook.com

Lényeg, hogy hassunk egymásra. Nem kell azonos véleményen lennünk, hiszen a különböző szempontok kölcsönhatásainak köszönhetően fejlődünk. Számomra kifejezetten rokonszenves Andrea alábbi hozzáállása:

„Sokat gondolkozom mostanság azon, hogyan lehetne a tagokat összekötni egymással, hogy akár a való életben is megismerjék egymást, elfilózhassanak egy-egy témáról, mert sajnos sokszor nincs a környezetünkben olyan ember, akivel lehetne. Egy közös témáról való társalgás lehet a kezdete egy beszélgetésnek, de ettől sokkal tovább lehet menni, akár közösen új dolgokat alkotni, létrehozni.“

Pontosan azt szeretné, ami a legjobban fejleszti tudatunkat: a kreativitást. Legyünk ötletgazdagok, méghozzá együtt. Gondoljunk csak bele, egy emberben mennyi minden rejlik, ha rátalál a lelkében elzárt alkotóműhelyére.  Ezeket kollektív összekötve a műhelyből művészetek palotáját is építhetünk.

Jómagam pár hónapja követem a Könyvmolyokat. Tapasztalatom az, hogy érdekes információkat szüretelhetek le hétről-hétre gyümölcsei által. Higgyétek el, szüksége van ezekre a fajta vitaminokra minden szervezetnek. Az oldal pedig folyamatosan fejlődik, bővül. Érdemes lájkolni.

facebook.com