“Különös nyár-éjszaka volt” – ajánló Emylia Hall Nyarak könyve című művéről

“Különös nyár-éjszaka volt” – ajánló Emylia Hall Nyarak könyve című művéről

Így ősz derekán, amikor az utca porában hagyott lábnyomainkból még könnyű, fűszeres, titkokkal teli nyár-éjszakák illata libben, csoda egy ilyen könyv. Azt hiszem, nem is olvashattam volna jobbkor… Már egy jó ideje a polcomon szunnyadt, bizalmas hallgatással és megértéssel várta, mikor jön el az ideje végre. Mikor szánom végre rá magam, hogy felnyissam eme varázslattól vibráló kincsesláda fedelét, és beletúrjak a fakuló emlékek kissé poros szövevényébe.

nyarakkonyve

Amikor az Instagramon megosztott fotó alatt kértétek, hogy írjak a könyvről, valami csiklandozó öröm bújt belém, hiszen egyébként is úgy éreztem, beszélni szeretnék róla. Beszélnem kell róla, hogy mások is megtudják, van, akinek a hazánk egy csodákkal és titkokkal teli mágikus birodalmat képvisel, amely méltó arra, hogy oltárt állítson neki a szavak szeretetével. Mert úgy éreztem, talán soha nem írtak még ilyen gyönyörűen Magyarországról. A Balaton azúrkékje valahogy festőibb, az erdők mélyéből felszálló moha és nyers anyaföld illata gyomorszorítóan ismerős, még a vajas kenyér is emlékek és száműzött vágyak garmadáját rebbenti fel. Minden sora örömet okozott, minden szótól büszkének éreztem magam, hogy ez a hazám, ez a zabolátlan szépségű, vadul lélegző, élettel teli táj.

„Egy festmény. És szinte teljesen kék. De a kék minden fajtája, amit életemben láttam, meg néhány, amit soha. Búzavirágkék és az éjszakai égbolt kékje. Annak a pulóvernek a csíkjai, amit az első utamon hordtam, meg a nyelvem színe, ha áfonyás nyalókát ettem. A Balaton volt, hatalmas égbolt, elterülő part, az egész Zoltán ecsetvonásaiból. A víz egyféle kék volt, ahol a nap játszott rajta, és másféle, ahol a partot nyaldosta a sekély részen, és kék ott is, ahol végtelenül futott a távoli látóhatár felé. Csupa-csupa kék.”
(Emylia Hall: Nyarak könyve)

A Balatoni nyár nem csupán egy elcsépeltté rágott fogalom vagy egy dal címe, hanem egy érzés, amelyet magyarként mindannyian ismerünk. De elfelejtjük, hogy ez nem mindenki számára evidens: a történet kezdetén főszereplőnk, Elisabeth egy csomagot kap Magyarországról, amely egy titokzatos albumot rejt, csordultig elmúlt nyarak emlékeivel. Ez elég ahhoz, hogy a világ tótágast álljon, és a múlt eseményeinek visszaidézése közben mi is vele együtt éljük át az évek történéseit. Végigkövetjük, hogyan válik belőle Erzsi, hogyan esik szerelembe a magyar tengerrel, hogyan vágyakozik egyre erősebben, szívfájdító sajgással egy kis ország földje után – egészen addig az évig, amikor néhány szó visszavonhatatlan változást hoz az életébe.
Maga a könyv részben önéletrajzi ihletésű, de a történet szövését mégis a fantázia csomózta szorosra, Emylia Hall ugyanis valóban egy magyar származású édesanya és angol édesapa gyermekeként jött a világra, de a magyarországi kötődés nem ennyire erős. Anyja már Angliában született, de a gyökereit mégsem tudta teljesen elvágni, így a rendszerváltást követően látogattak először Magyarországra.

„Ahogy ott feküdtem, akaratlanul beszívtam a magyar föld szagát. Beivódott a körmöm alá, és poros lett tőle a cipőm talpa. A magyar nap barnította le a bőröm, és szívta ki a hajam végét. Ezt elviszem magammal, ezt a helyet, akaratlanul is. Tudtam, hogy számolni fogom a napokat, amíg visszajöhetek.
Számoltam is, minden egyes napot. Mintha olyan adventi kalendáriumom lett volna, amely átíveli az egész évet, és a kétszárnyú kis ablakban a boldogító jelenet Magyaroszágra utazásom napja.”
(Emylia Hall: Nyarak környve)

Riadt érdeklődéssel figyeltem, merre halad a történet, de ettől a könyvtől senki ne várjon akciódús izgalmakat vagy körömrágást. A hangulata, a közelsége, az érdesen ismerős vonásai bújtatták a szívemhez, a kecsesen ívelő szavak, amelyek egy olyan hazát méltatnak, amelyet néha nehéz szeretni. Emlékeztetett, hogy a vér nem minden, hiszen születnek egyéb kötelékek, amelyek eltéphetetlenek – ember, állat, tárgy vagy egy ország iránt. Hogy a harag nem épít; csupán eltemetett, elásott szavak, szomorúság és kárba veszett idő egyvelege, amelyeket már soha nem kaphatunk vissza. És egyszer késő lesz, és csupán a megbánás pereg majd szanaszét az ujjaink közül.
Bevallom, korábban sosem tudtam Magyarországra egzotikus tájként gondolni, de Emylia Hall megmutatta, hogy az, ami ismeretlen, amely izgalmasan fűszeres, titokzatos illatot hagy a párnádon elalvás után, amit mindennél jobban vágysz felfedezni, mind különleges. Ezernyi emléket, régi nyarakat, illatokat és színeket, a tavon lustán elhasaló napsugarak fényének képét, nevetéseket és hangos szavakat, könnyeket és varázslatot idéz fel bennem, amelyet mind magamban őrzök. Mind az enyém.

Keserédes történet, egyszerre ragacsosan édesen, forrón olvad a nyelveden, ám a vége mégis mar, és kesernyésen sajgó sebet hagy maga után.
Egyszerűen meseszép.

balaton

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."