Kultúránk kútjából – A népművészetről

Kultúránk kútjából – A népművészetről

A hagyományok őrzése minden embernek mást-mást jelenthet. Nem kell messzebbre mennünk családjainknál, baráti körünknél ahhoz, hogy végigmérjük szokásainkat, illetve azok saját kis történelmét. Vannak azonban közös hagyományok az egy nyelvet beszélő embereket illetően, kapcsolódási, osztódási pontok, rég elvarrott szálak közös történelmünkben, melyeket illendő nem felbomlasztani. Mind-mind egy gyöngysorra fűződtünk fel születésünkkor. Történelmünkből kifolyólag ez az ékszer már igencsak sárgás és gyenge. És természetes, hogy széthullásakor a szemek más-más irányba gurulnak szerteszét. Egyszer majd úgyis ugyanaz a kéz gyűjt össze minket.
Beszéljünk egy kicsit konkrétabban a dolgokról…Népzene, néptánc, népi viseletek… Valahonnan még elő tudunk kotorni a régi farmer kabátunk zsebéből ezekhez asszociáló kifejezéseket, de többnyire az ember elakad a csárdásnál, meg valami olyasmi emlékképnél, hogy a szomszéd fia is táncolt anno az általános iskolában. De nem a sajátja.
Azt hiszem, jogosan gondolom a téves képek létezését a fejekben erről a műfajról. Legalább is egészen eddig azt feltételeztem, hogy elhalóban van kultúránk ezen része, hiszen eddigi 10 végigtáncolt évemben is visszaesni láttam az emberek érdeklődését ebben a műfajban. Bár minden hasonlóan ízes és értékes, múlt századinak titulált kincset is igyekszünk mára már inkább lerázni magunkról, és a 21. század mentalitásából adódóan könnyen veszünk fel és át új dolgokat, a néptánc és népművészet sorsát talán jobban a szívemen viselem, nézzék el nekem… Joggal merülhet fel valamennyiünkben a kérdés: Vajon nyitottabban vagyunk-e ma az idegen dolgokra, mint a csak idegennek érzett, de belénk ültetett hagyományaink ápolására?
Talán addig nem is kell ezt megválaszolni, míg elegen vannak a népművészetet szeretők ahhoz, hogy egymásnak örömet okozzanak.

Minden év tavaszán a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerül az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, mely szeretettel várja látogatóit kortól és nemtőfüggetlenül 3 napon keresztül. Idén március 28-29-30-a volt az esemény hétvégéje, mely remek utazó időt biztosított a messziről érkezőknek. A hatalmas csarnok megtelik árusokkal, akik nemcsak népművészeti kellékeket kínálnak nemcsak népművészetet kedvelőknek.

image

image

A kisebb termekben egymást váltják a táncoktatók, akik szívesen látják az eddig magukat laikusoknak hívó lelkes kezdőket is. Miután az ember kellemesen elfáradt, betérhet a szabadtéri fedett Folk-kocsmába, ahol evés-ivás közben hallgathatja az oda érkező zenekarok muzsikáját. A nap fénypontja pedig az esti gálaműsor, ahol több órán keresztül ülhetünk tátott szájjal profi színpadi produkciókat látva, ami után a mulatság még egészen hajnalig folytatódik.

image

Senkinek nem kell fanatikusnak lennie ahhoz, hogy ellátogasson egy ilyen eseményre. Senkinek nem kell néptáncolnia, hogy szeresse a népzenét és annak művészetét. Én mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy ha szívesen foglalkozunk művészetekkel és a zeneiség különböző formáival, ha hagyjuk magunkat egy hegedűszó után vitetni, ha most és a továbbiakban is kaphatóak vagyunk valami régi, de számunkra új és eddig ismeretlen műfaj felfedezésére, akkor ne feledkezzünk meg a magyar néptáncról és népzenéről, melynek üteme mindig is itt volt, most is itt van, és mindig is itt lesz rákontrázva szívdobbanásainkra, és mely az egyik leggyönyörűbb és leggazdagabb néptánc a világon.

Szerző:

Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)