la vie en rose.

la vie en rose.

körülbelül kétszáz rózsafajt tart számon a tudomány,

de soha nem tudtam megfejteni, hogy a hátadra tetovált pontosan milyen.

pedig napokig googleztam,

mert akartam róla keresni neked valami hamis információkkal teli cikket,

miszerint ez a világ legkártevőbb növénye.

nem értettem miért akar valaki örökre öt szirom és öt csészelevéllel élni.

főleg úgy, hogy tükör nélkül csak nagyon ritkán látja.

azóta az lett számomra a világ legtöbbet jelentő tetoválása.

annyit néztem már álmatlan éjszakákon, hogy amikor nem vagy itt,

és nem tudok elaludni,

filctollal rajzolom a kézfejemre,

hogy addig meredjek rá üres tekintettel, amíg bele nem fáradok.

olyankor pár percig olyan, mintha mégis itt lennél.

egyszer magamra is varratom,

csak félek, akkor már felesleges lesz, mert mindennap mellettem fogsz feküdni.

hátat fordítva nekem.

én meg továbbra is az arcom mutatom majd neked,

hogy ne lásd meg a tüskéket a hátamon,

amiket pont az ilyen éjszakákon rakosgattam át egyesével magamra,

hogy ne téged szúrjanak.

Kiemelt kép: pinterest.com 

Szerző:

"Ez nem az a tánc, amiből nem kérsz, ez nem az az öröm, amitől nem félsz, ez nem az a perc, ami megvár, ez nem az a lány, akiért nem kár. "