Lágy dallamok, nyíló távlatok – interjú a Margaret Islandel

Lágy dallamok, nyíló távlatok – interjú a Margaret Islandel

Azt hiszem nincs olyan fiatal most az országban, aki legalább egyszer ne hallotta volna őket a rádióban. A FEZEN fesztiválon kaptuk el a közönség kedvenc fiatal együttest, a Margaret Island három oszlopos tagját, Lábas Vikit, Füstös Bálintot, Törőcsik Kristófot, akik lelkesen válaszoltak a kérdéseinkre egy csodás hangulatú koncert után, és végül egy izgalmas eseményre is invitáltak minket, amit már előre várunk.

Hogy éreztétek magatok a FEZEN fesztiválon?

Viki: Nagyon jó volt, én egyébként meglepődtem, mert azt hittem, hogy itt majd tele leszünk rockkerekkel és lehet kifütyülnek minket. A mi zenénk azért teljesen más, de nagyon jól fogadták, rettentő kedvesek voltak. Láttam ismerős arcokat, amin nagyon meglepődtem, meg kisgyerekes anyukákat az első sorban, de voltak idősebbek is, a hatvanas korosztályból, illetve tizen- és huszonéves fiatalok, szóval nagyon vegyes volt a felvágott. Én személy szerint szuperül éreztem magam. Féltem kicsit a fesztiváltól, de nem kellett volna.

Nemrég jött ki a Bolyongó című számotok. Mesélnétek erről a dalról kicsit?

Viki: Igazából ez volt az első olyan szám, amit úgy írtunk együtt, hogy nem szobapróbán raktuk össze a végleges verziót, hanem a stúdióban. Ott inspirálódtunk különböző számok alapján, és így született meg Bolyongó. Mindenkinek mást jelent szerintem a csapatban, nekem egy kicsit ezt a fesztiválfeelinget, de például a Bálintnak is teljesen más.

Bálint: Szerettünk volna egy pörgősebb dalt, mert mindig megkaptuk, hogy az eddig dalaink lassúk, vagy ilyen szakítós számok. Meg akartuk mutatni, hogy nem csak ilyen zenét tudunk írni. A Bolyongó ilyen „kivétel” lett. Hála Istennek sokat játsszák a rádiókban, a Petőfi Rádió TOP 30-as listáját is több alkalommal vezette. Ez egy hihetetlen dolog számunkra, nem gondoltuk volna, hogy ilyen sikereket érünk el.

Ha már a Bolyongónál tartunk, eláruljátok hol készült a klipp?

Viki: Hát Amerikában készült… (nevet) Na jó nem, igazából Gyenesdiáson forgattunk. Igaz, a legutolsó snittet Tihanyban vettük fel, mert ott olyan a horizont, mintha nem lenne túlpart. A többinél azonban már az említett Gyenesdiás adta a helyszínt, ott is egy kőbánya, ahol „vándorolunk”. Tényleg olyan, mintha nem Magyarországon forgattuk volna.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?

Kristóf: Úgy tűnik, az emberek kezdenek elköteleződni a zenekar irányába. Rengeteg levelet kapunk, hogy számukra, mint jelent a dal. Valakinek például egy kapcsolat túllépésről szólnak a dalok. Összességében ez nagyon pozitív visszajelzés nekünk, amit a Nagy-szín-pados verseny óta érezünk, hogy az emberek egyre aktívabbak, többet kommunikálnak velünk, akár koncertek után is. Ez hatalmas lendületet ad nekünk mindig.

Bálint: Szerintem az a legfontosabb, hogy koncertek után mernek odajönni hozzánk és elmondani, hogy mit jelent nekik a zenénk. Ez még mindig hihetetlen számunkra. Keressük is az alkalmakat, hogy találkozhassunk az emberekkel, ezért szeretünk például utca zenélni a városokba, ahová ellátogatunk. Emberközelibb lesz az egész.

Viki: Például bennem van mostanában egy érzés, körülbelül két hete a koncertek során, hogy van egy kis megfoghatatlan feszültség a közönség részéről, hogy várják azokat a számokat, amiket már ismernek. Ugye mi igyekszünk mindig utoljára rakni őket, és emiatt van ez a feszültség. Néhányan kimennek, visszajönnek, hogy például még mindig a Nem voltál jó szól. Ez jó érzés, hogy látom bennünk a várakozást azokra az ismert dalokra.

Mik a jövőbeli terveitek?

Kristóf: Most lesz a lemezbemutatónk szeptember 12-én az A38-on, amire sok vendéggel készülünk, akik mind közreműködtek az albumon. Ez nagyon nagy esemény lesz az életünkben, már előre várjuk mik lesznek a visszajelzések. A dalok kikerülnek majd a nagyvilágba, nem tudjuk melyik fog az emberek szívéhez a legközelebb kerülni, majd ezt meglátjuk.

Bálint: Még feldolgozni se bírjuk ezt a nyarat, ami most velünk történik. Lassan két hete minden nap játszhattunk, és ez nagyon sokat lendít a csapaton. Ezt a próbateremben nem lehet megélni.

Kristóf: Nagyon-nagy iskola volt ez az időszak.

Bálint: Igen. Úgyhogy most feldolgozzuk gyorsan ezeket az eseményeket és újult erővel térünk vissza ősszel.

Viki: Most a lemez és a lemezbemutató a legfontosabb. Erre nagyon készülünk. Kíváncsian várjuk a visszajelzéseket.

A címét már tudjátok akkor?

Bálint: Egyszer volt lesz a címe, mert az összes dal kicsit a felnőtté váláshoz, a gyermekkor lezárásához kapcsolhatók.

Kristóf: A kapcsolatok változása, elmúlás, minden ilyen jellegű téma.

Bálint: Lesz majd rajta egy Egyszer volt című szám is, és úgy gondoltuk, hogy ez a lemez egészét jól össze tudja foglalni ez a “mesés” cím.

Köszönjük a srácoknak az interjút, és azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy már nagyon várjuk a Margaret Island bemutatkozó korongját! Itt csatlakozhattok az eseményhez is.  

Fotók: Bényei Zoltán, Kiss Nikolett

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás