Lappangó hiányérzet

Lappangó hiányérzet

Néha még hiányzol… Nem annyira, hogy életképtelen legyek, de ott motoszkálsz minden sejtemben. Hát persze, hogy így érzek. Ez gondolom normális, ha tényleg úgy szerettelek, vagy szeretlek is még, ahogy én azt gondoltam. Egy kis hiányérzet teljesen magától értetődő és nem kell úgy gondolnom, hogy nevetséges vagyok emiatt. Ugye?

Akkor szoktál eszembe jutni, amikor valaki már megint nem úgy viselkedik velem, ahogy azt megérdemelném. Amikor nem becsül, nem tisztel vagy nem figyel rám eléggé. Csak úgy takaréklángon. Olyankor az villan fel előttem, hogy te mennyire Nőként kezeltél engem. A tenyereden hordoztál, nem azért, mert elvártam és nem azért, mert kötelező volt. Hanem ilyen vagy. Vagy én váltottam ki belőled. Mindenesetre senki nem volt előtted és eddig utánad se, olyan tisztelettudó meg figyelmes, mint te voltál.

Azt hiszem, soha nem találok hozzád foghatót. Úgyhogy megtennéd, hogy csendesen visszajössz a cókmókoddal meg a szívemmel együtt és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? Én elfelejtem, hogy válaszok nélkül hagytál el. Te pedig elfelejted az őrült számonkéréseimet. Elfelejtem neked azokat az éjszakákat, amikor egyedül voltam és megszűntél számomra létezni. Amikor nem álltál mellettem, pedig állítólag szeretsz. Vagy szerettél. Már oly mindegy. Csak forgassuk vissza az idő kerekét, és szeressük egymást újból. Kérlek.

“Ölelő karod
hiánya nyomán fázom
te vagy világom.”

Börzsönyi Erika

Nagyon hiányzik a jelenléted. Először csak a modorod, aztán eszembe jutnak a gondolataid, amiket megosztottál velem. Mintha az én fejemből pattantak volna ki. Csupán ennyire egyeztünk. Nem olyan nagy dolog ez, szerinted. Szerintem valami sorsfordító. Csak szerinted nem. Hiányzik a mosolyod is. Vagy amikor meglepődsz. Meg amikor zavarban vagy. Még mindig látlak magam előtt. Meg a csókod. Istenem, ha tudnád mennyire… Az ölelésed is már csak az álmaimban érzem, de olyankor zaklatottan kelek fel reggel. Mint ma is. Mintha tényleg mellettem lettél volna. Tudom, hogy nem, de mégis. Bár te is velem álmodnál, amikor én veled. Ugyanazt. Legalább akkor együtt lennénk. Senki nem tudna róla, csak te meg én. A közös titkunk lenne, a többi mellé. Egy már nem oszt, nem szoroz rajta. 

Szándékosan nem kínzom magam az emlékeinkkel, másokról jutsz eszembe. Aztán vagy megállnak a képkockák, vagy mindent újból lejátszok a szemem előtt. Ezt viszont már magamnak okozom. Édesen fáj. Ha végig nézem a történetünket, akkor mindig elnyel a sötétséged.

De nem baj, legalább ott újból eggyé válok veled, ha már máshogy nem lehet.

large-4

Kép: www.weheartit.com

Kiemelt kép:http://weheartit.com

 

Szerző:

"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap!Hiszek a csodákban." /Audrey Hepburn/