Lassíts le! Leelőzted önmagad!

Lassíts le! Leelőzted önmagad!

Mondd, jól vagy?
Fáradtnak tűnsz. Az arcod egészen más lett. Olyan vonásokat látok, amiket eddig még sosem. Kiült szemeidre a fájdalom. Leelőzted önmagad. Lassíts le! Nagyon kérlek.

Maszkokat viselünk. Tudom, hogy te is azt teszed, ne is próbáld tagadni. Én látom… Némaságba burkolózol, mondván, hogy addig jó, amíg nem látják. De van, akinek nem tudsz hazudni. Tudom mi rejtőzik az álarc mögött. Látom, hogy mi van alatta, hiszen én is ugyanezt mutatom a világ felé. Csak nem úgy, ahogy te.
Ott van elfedve a fáradt arcod, a kialvatlan szemeid – amelyek mélyén ott van az összes aggodalom, a küzdeni akarás, és a végtelen jóindulat. A mindennapos harc a túlélésért, és a fejlődésért. A tettvágy. Minden apró pórusodban ott van az, amit másoknak nem mutatsz meg. Nem ismernek, mert nem akarod, hogy ismerjenek. Hazudsz másoknak. És talán önmagadnak is.

A szekrényben porosodó régi emlékek olykor csontvázakként buknak ki a vállfák mögül, mikor a kis fiók mélyére rejtett kulccsal újra kinyitod a bükkfából készült hatalmas ajtaját. Te is tudod, hogy ott van valahol. Valahol a legmélyén. Az eltemetett emlékek, felednivaló boldogtalan pillanatok közt, ott van az igazi éned, amit elvesztettél.
Hagytad, hogy elvigyen a megfelelési kényszer, a többet akarás és az, hogy mindenkinek a legjobbat akarod. Talán mondtam már, de ez a legnagyobb hibád. Túl jó vagy. Önzetlen. És ezt a keresztet kell cipelned egy életen át.
De mégsem mutatod másoknak – csak a maszkot láttatod, nem a valódi önmagad. Nem engedsz közel magadhoz senkit sem. Falakat építesz hidak helyett, hogy elkendőzd mindazt amit legbelül érzel. Nem hagyod, hogy lássák az arcod. Inkább engeded, hogy idegenként kezeljenek, egy olyan személyként, akiről semmit sem tudnak. Távolságot tartanak.

Szerepet játszol. A színpadon állsz, épp megvilágít a reflektor, te pedig marionettbábúként táncolsz a világnak. Az érzelmek nem ülnek ki szemeidre. Csak mi látjuk, akik előtt hiába húzol maszkokat. Mások nem tudják, hogy nem vagy boldog. Nem is sejtik, hogy ez az egész nem más, csak kényszer, hogy igazából feledni akarsz és elengedi. Végre – legalább egy kicsit – önmagad lenni, önfeledten nevetni.

Kép: https://www.pexels.com

Kép: https://www.pexels.com

Tudod, észre kell venned, és el kell hinned, hogy jó vagy. Tudnod kell, hogy nem kevés az, amit teszel, és nem kell aggódnod azért, hogy mit hoz a holnap, mert mindig lesz ott valaki, aki a bajban megfogja a kezed. Lehet, hogy nem hiszed, és talán nem is érted miért mondom ezt.
Meg kell találnod az egyensúlyt, különben elveszel. A mindennapos körforgás, a folyamatos tenni akarás, az élet és a munka sakkbábúként vezet téged a táblán, és ha nem vigyázol, mattot kapsz. Így is sokat elvettek már. Végre akarj egy kicsit többet saját magadnak, legyél egy kicsit önző. Olyan játékba hajszoltad magad, hogy néha talán te magad sem tudod, hogy te vagy az üldöző, vagy az űzött vad.

Állj meg egy kicsit!
Mondd csak, mikor nézted utoljára a csillagokat? Mikor lassítottál le utoljára? Nevess végre szívből! Engedd el azt, ami fáj, és vedd észre azt, hogy Te is fontos vagy, és nem csak mindenki más. Mi itt vagyunk, hátországként próbáljuk felfogni a támadást, de ahhoz, hogy megnyerd a csatát, és kikerüld, hogy mattot adjon a király, neked is hinned kell benne és akarnod kell a változást. Köss békét önmagaddal. Figyelj a belső hangodra és hallgass végre a szívedre.
Engedj egy kicsit a szorításból. Hagyd, hogy mások is lássák, hogy te sem bírsz ki mindent, hogy neked is fájhat. Nem kell midnig erősnek tűnni. Nem kell mindig maszkokat viselned. Hagyd, hogy megismerjenek – legalább egy kicsit.

Egy nap, mikor sétálsz az utcán eszedbe fognak jutni ezek a sorok. Nem biztos, hogy érteni fogod mi mondatja velem mindezt, és talán még nevetni is fogsz, hogy az elcsépelt, rossz közhelyek tömkelegét zúdítottam rád – lehet, hogy teljesen feleslegesen. De én hiszem, hogy egy nap tényleg minden rendbe jöhet. És ha baj van, gondolj arra, hogy mi ott vagyunk veled. Csak ne add fel! És azt, ami többé nem kell már, csak engedd el. Ne cipelj felesleges terheket.

 

Kiemelt kép: https://www.pexels.com/

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/