Látogatás Luke kávézójába – avagy interjú Lucával

Látogatás Luke kávézójába – avagy interjú Lucával

Néhány hete bemutattam nektek Lucát, aki szarkasztikus mondataival, apró kis történeteivel színezi meg a mindennapjainkat. A nyers erő, a gondolatai, melyeket képvisel, nem egy- és nem két nála sokkal idősebb embert is elbizonytalanít. A gyermeki báj – amely minden egyes bejegyzésének alapfűszere – viszont nem tud minket nem megmosolyogtatni.
Ismerjétek meg őt jobban és kövessétek figyelemmel azt, ahogy a blogjával együtt felnő!

Luca

Luca

1. Mikor kezdtél blogolni? A cybervilágban való megjelenést megelőzte egy napló, vagy bármi más?

2011 áprilisában. Igen, már írtam előtte is naplót.. Vicces, mert pont ma olvastam vissza a régi naplóimat. Ezek írását 2010-ben kezdtem. Mikor hetedikes voltam. Elég durva volt szembesülni most a régi önmagammal, de igazából jókat nevettem. A naplóírás még most is tart a blog mellett. Az kicsit személyesebb, bár a blog is eléggé az lett. Néha kicsit bénán köntörfalazok.

2. Miért kezdtél el írni? Hogy jött az ötlet?

Nem tudom az okát igazából. Talán csak szerettem volna mindent kiadni magamból. Meg annyira fecsegni sem szeretek ilyen dolgokról. Szoktam néha, de nem sűrűn. Az írás pedig pont lehetővé teszi, hogy minden nap fecseghessek össze-vissza mindenről. Érdektelen apróságokról vagy mélyebb dolgokról is. Az ilyeneket nem lehet csak úgy, durr, megosztani bárkivel. Mármint a mély dolgokat. Ahhoz helyzet kell szerintem. Nekem meg nincs kedvem magamban tartani mindent. Erre jó a blog, vagy a napló.
Meg pont hetedikben faltam be a Neveletlen hercegnő sorozatot, ezután meg ki ne érezne késztetést egy kis írásra? A sorozat véget ért, az írás meg azóta is tart.

3. Írásaidat olvasva észrevettem, hogy elég sok bejegyzésből “kiabál” a cinizmus, illetve a szarkasztikus mondatok, mind önmagaddal, mind a világgal szemben. Ezt tudatosan alkalmazod, vagy ösztönösen jön? Személy szerint imádom az ilyen jellegű írásokat..

Haha. Ezt mindenki megjegyzi pár mondatváltásunk után. Nem tudom. Néha ösztönösen jön, észre sem veszem, valamikor meg direkt írok így. Kicsit megkeveri az embereket. Hogy ez most szarkazmus, vagy nem, vagy, hogy? Aztán mindenki levonja a saját következtetéseit. De mindenesetre vicces így beszélni vagy írni.

4. Milyen embernek tartod magad? Mesélnél kicsit magadról?

”Átlagos 14 éves lánynak, aki szereti az alternatív zenét, a kávét pedig Luke helyett az ágyban issza. Szereti az esőt szivárvánnyal és a májkrémet kakaóval. Megszállottja a gomboknak és a szeplőknek.”
Ezt írtam magamról még talán két éve. Azóta is tartom. De lényegében a bemutatkozás senkit nem fejt ki teljesen. A bejegyzések annál inkább. Az egyik bejegyzéseimben például leírtam, hogy borzasztó sok dolog szerelmese vagyok. Ezekről a dolgokról pedig hatalmas „beleélem magam” szavakkal tudok beszélni. Például mikor meghallok egy számomra kedves számot, agy olvasok valami borzasztó jó gondolatot a könyvben megborzongok. Néha elragadtatom magam, na.  És ezt is írtam, hogy néhány emberből csak ezek a nagy szavak hiányoznak. Mert ki vagy akkor, ha nem szeretsz semmit? A felszín és kész.
A blogon, ahogy így visszaolvasom magamat, nem gyakran van ilyen vidám bejegyzésem (persze akad az is). Pedig aki ismer, csupa mosoly energiabombaként lát. Az is bennem van persze, de nem szeretem nagyon kimutatni, ha bántanak dolgok. Mert akkor jönnek a sajnálkozások, meg a „na, meséld el” szituációk. Nekem meg nincs kedvem mesélni. Nem szeretem, ha kiismernek. Azt bántják a legtöbben, aki hagyja, hogy megismerjék a gyenge pontjait. Nem vagyok ilyen lelketlen persze, aki mindenkit eltaszít. Csak tudni kell, hogy kire mi tartozik.
Nagyon szeretem az élményeket. Azokat az eseményeket, amikre még sokáig emlékezünk. Amire ha gondolunk, elmosolyodunk. Ezeket gyűjtöm, hogy „egyszer majd hatalmas kalandmesélő öregasszony lehessek”. Mert az élmények tesznek minket különlegessé. 
Amúgy nem nagyon tudok magamról összefüggő szövegek írni. Időről időre alakulok én is, a külvilág és az idő hatására. De van, ami persze nem változik (például négyéves korom óta nem lehet nélkülem ruhát venni). Nem veszítettem el soha önmagamat, legfeljebb csak beláttam dolgokat és már nem vagyok olyan makacs, mint régen.

5. Milyen hatással volt rád illetve a környezetedre a blogolás?

Én a bloggal együtt növök fel. Ez még korán sem fejeződött be persze. Még mindig gyerekes vagyok meg ugrálok a mozgólépcsőn és Micimackót olvasok, ha ahhoz van kedvem. De emellett (ahogy az előző válaszban leírtam) beláttam dolgokat és megtanultam befogni néha a számat. Ennek ellenére még mindig többször beszélek, mint kéne. A blog meg segített. Leírtam mindent, azzal együtt meg ott is hagytam a rossz gondolatok egy részét a sorok között.
A környezetemre nem nagyon van hatása. Az ismerőseim nem olvasnak, a címet sem tudják. Így a legjobb.

6. Mit olvasol a legszívesebben? Van kedvenc íród, költőd?

Régen inkább a fantasykat szerettem, a Vörös pöttyös sorozat egy részét (a nem halál elcsépelt romantikus csöpögőseket). Például Cassandra Clare műveit. Vagy elvonatkoztatva a Vörös pöttyöstől, a Harry Potter sorozat, amit oda vissza kívülről betéve tudok már, de még mindig nem untam meg. Kedvencem mégis ebből a műfajból Neil Gaiman, mert olyan zseniálisan játszik a szavakkal, és olyan egyedi történeteket talál ki, ami senki másra nem jellemző. Meg ő tipikusan az-az író, akinek, ha elolvasom egy könyvét, vagy novelláját még vagy két napig a fejemben motoszkál.
Mostanában azonban inkább életszerűbb könyveket olvasok. Nagyon tetszett az Ottlik Éjféli háztetője, vagy a Zabhegyező (jó, ezek lerágott csontok, tudom), vagy mondjuk a Könyvtolvaj, amin vagy háromszor sírtam el magam, pedig nem szoktam.
Ennek ellenére mindkét műfajból olvasok, ha van időm és ez általában a tanulás meg egyéb dolgok rovására megy.

7. Van valaki, vagy valami, ami inspirál?

Talán az, hogy ne legyek tucat. Persze nem olyan módon, hogy „hú, de menő vagyok, mert még magam sem tudom, hogy miről beszélek meg játszom az agyam össze-vissza”. Nem. Csak, hogy maradjon bennem valami különleges. Meg amúgy sem nagyon akarok azonosulni a korombeli lányok nagy részével. Ez nem lenézés, vagy nagyképűség, de egyesek szörnyen felszínesek, na. De hát az a menő, nem?
Személyek közül sokan vannak. De csak ilyen apróságokban mindenki. Például, hogy az xy-nak mekkora jól néz ki a kócos haja, meg a lezser bakancs a lábán, akkor írok egy novellát egy lányról, akinek hasonló stílusa van, meg ott a másik xy, aki meg borzasztó tájékozott, akkor azt is hozzáteszem. Emellett meg én is próbálok tájékozottabb lenni mondjuk.

8. Még középiskolás vagy. Gondolkodtál már azon, hogy merre tanulsz tovább? Vannak írással kapcsolatos terveid?

Az a baj, hogy nagyon szkeptikus vagyok ebben a témában. Mármint, hogy megállom-e a helyem íróként, ha oda jutok. Persze ez a legfőbb álmom, de az első indok miatt gondolkodtam másban is. De mindenképp az irodalommal szeretnék foglalkozni később. (De tanár semmiképp nem leszek. Abból van elég a családunkban.)

9. Írtad, hogy nagyon szereted a Slam Poetry-t. Mi fogott meg benne? Van kedvenced?

A Polaroidok és Simon Márton kapcsán jutottam végül a slam poetry-hez még pár hete. Így még elég friss a dolog. Igazából azt szeretem benne, hogy a slammerek borzasztó jól játszanak a szavakkal (például: “a leitatásomhoz elég egy daktilus, vagyis egy hosszú, meg két rövid”. Ez egy a sok közül, de így pont megmaradt). Dallamot visznek a rímekbe. Egyúttal pedig mondanivalója van. Zseniálisak, én biztos nem lennék képes rá.
Hogy ki a kedvencem azt nem tudom eldönteni, mert nem hallottam még (!) az összes slammert.

10. Olvasod/olvastad a Polaroidokat. Mi a véleményed róla? 

Sajnos még teljes egészében nem olvastam, mert nem lehet letölteni. De részeket már nézegettem belőle, és nagyon megfogott. Mert ez nem az a fajta könyv, amit kiolvasunk, aztán mehet a polcra. Hanem napról napra kinyitjuk, beleolvasgatunk, gondolkozunk rajta, megjelöljük, szamárfület hajtunk rá és beleírunk. Meg Ilyenek. Ezért is tervezem majd, hogy megveszem.

11. Miért pont az írás? Hogy jöttél rá, hogy ebben találod meg önmagad?

Annyi kitalált történet kavarog bennem, hogy azokat muszáj leírnom, különben felrobbanna a fejem. Például leesik a pohár az asztalról. És elkezdek gondolkodni.
Hogy ezeket a dolgokat biztos mozgatja valami felsőbb dolog. És írok egyet a sorsról. De ez csak egy példa volt.
Emellett pedig örömemet is lelem benne. Hogy játszhatok a metaforákkal meg a hasonlatokkal. Hogy húzhatom, csavarhatom és el is vághatom a szálakat. Én döntök mindenben, ennél jobb játék nincs is.
Ez a fajta novella és történetírás még nyolcadikban jött, amikor a magyartanárunk adott egy feladatot. Fogalmazást kellett írnunk „Találkoztam vele” címmel. Én meg írtam egy történetet egy fiúról, aki találkozott az igazsággal. Az igazság meg élt, mozgott, meg minden. Tök vicces ezeket a fogalmakat megszemélyesíteni amúgy. Persze magamban már előtte is találtam ki történeteket, meg játszottam a képzeletbeli barátaimmal, ami elég fura, de nem vagyok zavarodott, meg semmi.
Ez az egyik a része, a napló meg blogírást meg már kifejtettem fent.

Gyertek, üljünk be egy kávéra Lukhoz, és máris Luca világában találjuk magunkat!

Olvassátok, szeressétek írásait!

Blog: http://azpatent.blogspot.hu/

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/