látta:  12:48

látta: 12:48

Megnézte.
Azóta semmi. Nem válaszolt, nem hívott, sőt még csak egy képet sem küldött. Mintha egyszerűen megfeledkezett volna rólam, vagy csak simán teljesen kizárt volna az életéből. Pedig pár percre hittem abban, hogy ő más ember. Utólag belátom, hogy ez az egész az én hibám volt. Túlságosan beleéltem magam, majd amikor az egész lángba borult, még mindig küzdöttem azért, hogy valahogy helyrehozzuk. Ő nem. Neki már mindegy volt.  

http://weheartit.com

Pár perccel múlt éjfél.

Csak fekszem a szobámban, 

nézek a semmibe, élvezem

hogyan folynak könnyeim arcomon,

melyet lassan teljesen eláztat

a sósav. Annyira szeretnék megmozdulni,

talán kimenni valamerre, de minden

egyes apró mozdulat millió kést

szúr belém.  Nehéz lélegezni,

mosolyodni, létezni, élni.

Mintha az egyik felem kivágták volna

belőlem, kiszakították volna szívem,

majd valahova a tengerbe hajították

volna. Így telnek mindennapjaim,

csupa keserűséggel és bánattal,

csordultig öntve méreggel, amit

minden nap pohárszámra gurítok

le torkomon. Ez lenne az élet?

 

Pár perccel múlt éjfél.

Nem szól semmi, nem kattog

az óra, nem csicseregnek a madarak.

Csak a szánalom maradt,

a megbánás, a gyász.

Ez lenne az élet?

 

Kiemelt kép: http://facebook.com

 

Szerző:

"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/