League of Legends: Pannon Egyetem bajnokság

League of Legends: Pannon Egyetem bajnokság

Amióta az eszemet tudom, számítógépes játékokkal játszom. Ezen belül is leginkább azokkal, amikben versenyezni lehet. Nagyon sokáig Call of Duty-ztam, amivel részt vettem versenyeken is. Jelenleg a League of Legends játékkal játszom. Nem rég foglalkozom ezzel a MOBA játékkal, de igyekszem elmélyíteni tudásom, hisz felfedeztem ebben is a sportot, s így szeretném magamat versenyeken megmérettetni másokkal, illetve más csapatokkal szemben. Szombaton jelen voltam Nagykanizsán, a Pannon Egyetemen megrendezett, úgy nevezett PEN LAN-on, és hatalmas élménnyel gazdagodtam annak ellenére, hogy ez egy apró kis vidéki kezdeményezés volt.

68284_1289270441098404_4575438232179428396_n

Mi is az a MOBA műfaj?

A MOBA egy betűszó, mely az angol Multiplayer Online Battle Arena kifejezés rövidítése. Ez egy valós idejű stratégiai játék tulajdonképpen, csak épp építkezés, valamint nyersanyaggyűjtés nélkül. A játékos egy választott hőst irányít, és szinteket kell lépni, illetve tárgyakat venni ahhoz, hogy az ellenfelet térdre kényszerítsük. A pálya mindig ugyanaz, a League of Legends esetében az „Idézők Szurdoka”. Mindkét csapat 5 főből áll és a játék kezdetén mindenki kiválasztja a magának megfelelő championt. Persze a cél nem az, hogy szimplán megöljük a másikat, hanem hogy az ellenfél fő épületét leromboljuk. Viszont ahhoz át kell verekednünk magunkat az őrtornyokon. Ez az a típusú játék, amihez elengedhetetlen a jó kommunikáció, csapatmunka, reflexek, mentális és fizikai kondíció egyaránt.  Mind egyszerűnek tűnik, pedig közel sem az.

WP_20160130_18_13_44_Pro

a team OBSCURE csapata küzd a we love Poppy csapata ellen a döntőben

2016.01.30. Nagykanizsa Pannon Egyetem, PEN LAN

Egy elég színvonalas rendezésű LAN-t láthattam, ami meg kell hagyni, nem egy egyszerű feladat. Mindent összehangolni, levezényelni a versenyeket. A rendezőség nagyon kedves és segítőkész volt. Amint beléptünk az ajtón étellel, itallal kínáltak, valamint körbevezettek a versenyző csapatok között is, és láthattuk őket játszani élőben. Majd bekísértek a terembe, ahol a meccsek kivetítése, illetve a meghívott vendégek tartottak előadást. Nem is akárkik voltak a „sztárvendégek”. Jelen volt Farkas „BTURBO” Norbert, akit Call of Duty-ból, valamint Counter Strike-ból ismerhetünk, és az ESPORT elkötelezett híve, de youtubon csatornát is vezet. Aztán két fiatalember következett Német „Pierce” Ákos és Békés „Darcigh” Márton, akik nemzetközi és magyar LOL bajnokságokat közvetítenek. Majd az utolsó előadó egy híres League of Legends edző volt, aki nem más, mint Zalán „Mentsvar” Mihály. Rendkívül érdekes, és izgalmas előadást nyújtott arról, mit is adhat a játék, illetve hogyan is válhatunk profi fizetett játékossá. Mindenki közvetlen volt, autogramot osztottak, közös fényképeket csináltak bárkivel. Végül a döntő a színpadon teltház előtt játszotta az alsó ág és a felső ág győztese. Az utolsó mindent eldöntő mérkőzést így a team OBSCURE és a we love Poppy csapata játszotta. A bajnoki döntőt élőben kommentálta kivetítőről Pierce és Darcigh, ami egy hatalmas feeling volt. A győztes csapat pénzdíjjal és egy Görög utazással lett gazdagabb.

6tag_300116-163641

BTURBO által tartott előadáson. A képet ő csinálta, és ott ülök a 2. sorban 😀

Sokan a játékokra csak negatív értelemben tekintenek. Ám vannak emberek, akiknek ez többet jelent egy szimpla egér és billentyűzetnyomkodásnál. Rengeteg téren képes fejlődni az ember, amit a való életben is tud hasznosítani. Rengeteg országban már elfogadták, mint hivatalos sportot. Dániában már oktatják is egyetemeken, mint tárgyat. Amerikában, Ázsiában pedig stadionok épülnek erre a célra, ahol bajnokságokat lehet tartani. Remélem mihamarabb elfogadott lesz hazánkban is az ESPORT, és nem mutogatnak ujjal azokra, akik a gép előtt ülnek, és játszanak. Persze meg kell találni a hangsúlyt a játék és a valóság között. Sokan nem értik a gamereket. Fogalmuk sincs, hogy miért játszunk hosszú hónapokon, vagy éveken át, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazon a pályán, miért szeretünk jobban egy légkondicionált szobában ülni, mint kimenni a friss levegőre, hasznos, vagy hasznosnak mondott dolgokat csinálni. Én rengeteg mindent feláldoztam azért, hogy játszhassak, és nem bántam meg semmit. Rengeteg mindent megtanultam, valamint számtalan élményben volt részem, amit csak az ért meg, aki részese mindennek a világnak.

https://www.youtube.com/user/BturboGameplay

https://www.facebook.com/piercetheheaven/?fref=ts

 

Szerző:

1991.december 26-án láttam meg a napvilágot. Zalaszentmihályon élek. Hobbim a fotózás, film/sorozat nézés, sportolás, online gaming. Szeretem a művészeti ágakat mert bármi lehet műalkotás.