“Legyetek merészek és élvezzétek azt, amit létrehoztok” – interjú Katona Kittivel

“Legyetek merészek és élvezzétek azt, amit létrehoztok” – interjú Katona Kittivel

Egy ajánló sorain keresztül már bemutattam nektek egy újabb fiatal tehetséget Katona Kitti személyében. Végre eljött az idő, hogy saját szavai színesítsék tovább a róla kirajzolódó képet.

Kérlek, mutasd be magad röviden. Mik azok a dolgok, amiket szeretnél, ha az olvasók tudnának rólad?
Jó lenne azt mondani, hogy Katona Kitti, író, költő, slammer vagyok, aki immár lassan a 18. életévét kezdi meg, de egyenlőre ezek csak vágyálmok. Jelenleg csupán egy felnőni vágyó tiniként tudom magamat bemutatni, aki meg akarja ismerni a világ minden egyes szegletét, még ha a Föld gömb alakú is. Kíváncsi természetemnél fogva nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi is akarok lenni, ha nagy leszek – esetleg annyit, hogy boldog. Mivel érdeklődési köröm a minden, így nem sikerült még leszűkítenem a látókörömet. Életcélom nem sok van, de azok nagyok: például be szeretném utazni a világot egy örök útitárssal, az írással. Ha már én nem alkotok maradandót, legalább rám ragadjon a világból valami – a koszon kívül.

Írói pályádon az első lökést részben a tanárodtól kaptad, aki lehetővé tette, hogy az órán saját alkotásaitokat is felolvassátok. Milyen tanácsokat, kritikát kaptál tőle?
Előtte senki sem tudott arról, hogy szoktam írni, így ez egy jó kezdőlépésnek tűnt, hogy legyen egyfajta visszajelzés az alkotásaimról. Szerencsére magyartanárként rengeteg hasznos információval ellátott és bátran megosztotta velem mindenféle észrevételét – még akkor is, ha csupa negatívum volt az. Többségében viszont elismeréseket sikerült begyűjtenem az osztálytársaimtól és a tanárnőtől is, ami nagy löketet adott a további alkotáshoz.

Mikor kísértett meg először a gondolat, hogy írnod kell? Minek a hatására?
Általános iskolás koromban a Mikulás ajándékozásokkor mindig írtam egy verset az általam húzott személynek. Úgy gondolom, hogy ez nem volt tudatos, csak szerettem volna magamból adni valamit. Az osztályfőnökömnek nagyon tetszett, hogy saját verssel készültem, ezért egy idő után be is vezette ezt kötelező feladatként. Később, ötödik osztályos koromban írtam egy verset Rómáról, ami nagyon megtetszett a tanáromnak, ezért az a versike még ma is nála lapul. (Ha még megvan egyáltalán.) Lényegében ugyanezt csinálom most is: leírom az érzéseimet. Ma már sokkal inkább tudatosan teszem, így adom ki magamból a negatív dolgokat, hogy ne emésszenek tovább. Talán ezért olyan szomorkás a verseim többsége.

Katona Kitti

Katona Kitti

Miért csatlakoztál az Alisca Slam Poetry társasághoz? Miben más számodra a slam világa?
A neten nézelődve egyszer csak beleakadtam egy slam videóba. Nagyon tetszett az egész felépítése: laza, szókimondó és gyönyörű – amilyennek csak el lehet képzelni az irodalmat. Én is része akartam lenni ennek a mámornak, élvezni akartam a szólásszabadság jogát és ki akartam próbálni valami teljesen újatt. Pár perc alatt rá is bukkantam az Alisca Slamesekre és írtam nekik egy üzenetet, hogy szeretnék hozzájuk csatlakozni. Szerencsére örömmel fogadtak. A slam sokak szerint nem is igazán irodalom, szerintem viszont a szerves része. Nem kell semmiféle megszokott formalitáshoz igazodni, hiszen bármit alkothatunk és azt elő is adhatjuk. Egy fiatal pedig hol máshol bontogathatná ki jobban a szárnyait, mint egy posztmodern irodalmi csoportban?

Úgy tudom, versesköteten és ifjúsági regényen is dolgozol. Mesélnél ezekről egy kicsit?
Az túlzás, hogy dolgozom rajta. Verseket írok, amiket egyszer majd össze lehetne gyűjteni és egy verseskötetként publikálni. Regényötletem viszont jelenleg kettő is van: az egyiket már elkezdtem leírni, a másik pedig a fejemben körvonalazódik pár hete. Az utóbbi rengeteg kutatómunkát igényel, de igyekszem minél több időt szánni rá.

A líra vagy a próza áll közelebb a szívedhez?
Nem tudnék választani, mert mind a kettő más-más mivoltának köszönhetően áll hozzám nagyon közel. Valójában a prózát minden ember nap mint nap használja, hisz kötetlenül fejthetjük ki a saját gondolatainkat – mintha egy barátunkkal chatelnénk. Tulajdonképpen a slam is sokkal inkább a prózára hajaz. A líra pedig az, amit én inkább csak az egoisták műnemének hívok, hiszen a „költői én” áll az egész központjában. Ez az a műfaj, amiben személyesebben ki tudom fejezni a saját érzéseimet és gondolataimat. Ezért is írok verseket, amik többségében egy olyan énemet mutatják be, amiről talán még én sem tudtam.

Hogyan jellemeznéd a verseidet?
Egy barátom meglátása szerint a verseim tömény depressziót sugároznak – az én véleményem is ehhez hasonló, bár talán nem ennyire lecsupaszított. Számomra mindig is a negatív dolgok voltak az ihlet előfutárai. Valami oknál fogva mindig úgy gondoltam, hogy a rossz dolgokat le kell írnom, nehogy bennem maradjanak, a jó dolgokat pedig megtartom, hogy átjárják minden egyes porcikámat. A verseimen át megmutatok egy darabot magamból, azokat pedig nem takarja semmi sem, csupán a szemem elé táruló valóságot látjuk. Ám aggodalomra semmi ok, nem a depresszió vezérel, sokkal inkább az öngyógyítás.

Melyik az a 3 tulajdonság, amely a legjobban jellemez téged?
Kíváncsi, akaratos, és legfőképp lusta. Sokszor meggyűlik a bajom ezekkel a tulajdonságaimmal, de ezektől vagy az, aki.

Jelen pillanatban a tanári pályán látod a jövődet. Miért vonz ez az irány?
Szeretném, ha minél több tehetséges fiatalt felfedeznének. Úgy gondolom, hogy rengeteg kortársam van, akik a nem megfelelő oktatásuk miatt nem merik kibontakoztatni a szárnyaikat és el sem hiszik magukról, hogy mennyire tehetségesek, mert senki sem mondta meg nekik. A tanári pályát illetően főleg az irodalom és a kreatív írás az, ami felé kacsintgatnék – persze ez még a jövő zenéje.

Mivel a fiatal korosztályt képviseled, reálisan látod a téged körülvevő embereket. Szerinted hogyan lehetne közelebb hozni hozzájuk a művészetek, a könyvek világát?
Mivel már mindenki hozzá van nőve a telefonjához (tisztelet a kivételnek), ezért nem tiltani kéne sok helyen a telefon használatát, hanem kitalálni velük kapcsolatban valami interaktív jellegű művészeti szórakozást. Sajnos nagyon nehéz érdekfeszítő kiállításokat vagy programokat szervezni a fiataloknak, mert egy pörgős világba nőttünk bele, ahol minden azonnal elérhetővé lesz számunkra. „Minek nézzem meg egy híres festő kiállítását, amikor a képei a neten is fent vannak?” Meg kell találni a művészek világa és a mai technika közötti arany középutat. Másrészt a könyvek világa… Úgy gondolom, minden a szülőkkel és az óvónőkkel kezdődik: a kisgyermeket nem a tv elé kell leültetni, hanem olvasni neki, hogy szokja a szavakat, fejlessze a képzelőerejét és megtanuljon gondolkodni. Iskolás korban pedig nem a nehéz történelmi olvasmányokat kéne kötelezővé tenni, hanem valami egyszerűbbet, könnyen olvashatót. Én például régebben utáltam olvasni. Kényszerítettek az Egri csillagok elolvasására, ami valljuk be, nem egy laza regény és terjedelmes is. Utána melyik 11 évesnek lesz kedve önszántából felkapni egy könyvet is? A korosztályhoz illő olvasmányok kellenek, amik megszerettetik az olvasást.

Ha egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy hosszú útra, melyik lenne az, és miért?
Egy könyvmolytól ennél nehezebbet kérdezni sem tudtál volna. 🙂 A leglogikusabb válaszom az lenne, hogy az e-book olvasómat, amit az utazás előtt feltöltök a kedvenc olvasmányaimmal. Viszont ha tényleg csak egy könyvet (szigorúan papírformátumút) vihetek magammal, akkor talán Stephen Chbosky – Egy különc srác feljegyzései című könyvét választanám. Ez a könyv olyan, mintha a Bibliám lenne – egymás után többször is képes vagyok elolvasni, és szó szerint akárhol nyitom ki, biztosan a szemem elé kerül egy olyan mondat, ami a segítségemre lesz. Néha már úgy érzem, hogy rólam szól a történet. Természetesen csücsül a polcomon egy saját kötet belőle, amit senkinek sem lennék képes kölcsönadni, annyira a szívemhez nőtt. Pedig örömmel veszem, ha valaki olvasni akar és egyből megrohamozom a saját gyűjteményem egy-egy darabjával, hogy „ezt bizony el kell olvasnod”. Chbosky regényét is mindenkinek ajánlom, de szerezzetek be egy sajátot. 😉

Katona Kitti

Katona Kitti

Számodra mit jelent az írás? Van valamilyen célod vele?
Sajnálom, ha egyes olvasókat megbotránkoztat a következő pár sorom, de én nem Istenben, hanem az írásban hiszek. Számomra ez az a dolog, amihez bármikor fordulhatok és mindig, minden helyzetben segít rajtam. Sokáig nem hittem semmiben sem, csak kerestem az utamat, az írás viszont rám talált. Egyszerűen kiírom magamból a rosszat és a szavak által megteremtem a saját világomat. A sorok között bármikor elbújhatok, ha épp magányra van szükségem, de még akkor is a segítségemre van, ha társaságra vágynék, hisz én teremtem meg és olyanra alkotom, ami akár a legvadabb álmaimat is felülmúlja.
Persze én is szeretném, ha lenne egy saját könyvem, de sokkal inkább magamnak írok. A fő célom vele az, hogy boldog legyek.

Ki a példaképed?
Nem tudnék olyan személyt megnevezni, aki ténylegesen a példaképem lenne. Radnóti Miklós viszont azon költők közé tartozik, akire mindig is fel fogok nézni. Ennek oka, hogy az írás valóban a szenvedélye volt és talán megengedett a szerelmének is neveznem, hisz még az élete utolsó napjain is a szabályokat megszegve papírt és ceruzát ragadva leírta mindazt, ami benne kavargott. Kockáztatott és lám, meg is lett az eredménye.

Mit javasolnál azoknak, akik nem merik a világ elé tárni a műveiket?
Vállaljátok fel, amit alkottatok, mert azok vagyok igazán ti! Lehet, sőt biztos, hogy lesznek olyanok, akik a hibát fogják keresni bennetek és az alkotásotokban is, de nem szabad velük foglalkozni. Az építő kritikát el kell fogadni, a többit pedig elengedni a fületek mellett. Viszont biztos lesznek olyanok is, akik ódát zengenek majd arról, hogy milyen fantasztikusak vagytok és értetlenkednek majd, hogy miért titkoltátok eddig a tehetségeteket. Legyetek merészek és élvezzétek azt, amit létrehoztok. Ha ti nem fogadjátok el és nem szeretitek a saját műveiteket, akkor ne várjátok el, hogy más tegye meg helyettetek. Dédelgessétek és rántsátok le végre a leplet, hadd legyen még gazdagabb a világ.

Köszönöm az interjút Kittinek, ti pedig kövessétek figyelemmel munkásságát továbbra is, hiszen biztos vagyok benne, hogy még hallani fogunk róla! 😉

Szerző:

Kata

“Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron.”

Szólj hozzánk!