Lehet eső, lehet sár, de a STRAND Fesztivál helyt áll

Lehet eső, lehet sár, de a STRAND Fesztivál helyt áll

Véget ért a STRAND Fesztivál, és véget ért a nyár is. Áztunk, fáztunk, de nagyszerű élményeket éltünk át. Ugyan az eső rendszeres vendég volt még a sátrakban is, de egyetlen egy koncertet sem tudott elmosni, hála a szerevezőknek, akik mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat a zord időjárás ellenére is.

Már első nap nyakunkba szakadt egy-két zápor, de a tervezett déli kapunyitás helyett korábban beengedték az ázó tömeget. Ugyan így is kellett várni, de azt hiszem ez volt az eddigi legrövidebb várakozási idő, melyet fesztiválozásaim alatt tapasztaltam. Miután bejutottunk, gyors sátorállítás után még fürdeni is maradt időnk a Balatonban, mely kicsit hidegnek bizonyult, de minket ez nem gátolt meg semmiben. Este pedig a Tankcsapda és Papa Roach koncerten úgyis felmelegedtünk, hiszen nagy bulit csaptak, nem hagytak minket egy helyben álldogálni egy pillanatig sem.

Itt is sajtósok voltunk:)

Itt is sajtósok voltunk:)

Ugyan éjszaka elmosta a kempingeket az eső, akad olyan hely is, ahol bokáig állt a víz, mi is kaptunk bőven a sátrunkba, hiába készültünk fel védőfóliával. Néhányan hazamenekültek, vagy más szállást kerestek, de mi kitartottunk. A szervezők pedig igyekeztek javítani a helyzeten, egész nap dolgoztak, hogy helyreállítsák annyira a területet, hogy a koncertek ne maradjanak el, új kempinget nyitottak és sártalanítottak, ahol csak tudtak. Gumicsizmát és esőkabátot pedig mindenhol lehetett kapni.

Kit zavar a sár?:)

Kit zavar a sár?:)

Persze elégedetlen emberek mindig akadnak, de egy kis esőbe még senki nem halt bele, legalább lesz mit mesélni majd még évek múlva is. Akik élvezni akarták a fesztivált, azok élvezték is. Ugráltunk a sárban és a pocsolyákban, merítettünk vizet a sátor alól vagy épp belőle, szárogattunk ruhát, ha épp kisütött a nap, úsztunk a hideg Balatonban, ittunk vödörből, a rossz időről megfeledkezve tomboltunk a koncerteken, szóval élményt gyűjtöttünk bőven. Ami pedig külön figyelemre méltó, hogy a zuhanyzóban meleg víz folyt, ráadásul sosem kellett sokat sorba állni, ilyet még nem tapasztaltam egyik fesztiválon se, ez kellemes meglepetésként ért.

Mindenféle vidám állatkák is megjelentek

Mindenféle vidám állatkák is megjelentek

Rengeteg nagyszerű előadó lépett fel, nem győztünk válogatni, melyik színpadhoz menjünk. Az első nap egyik nagy durranása a Tankcsapda volt, akik annak ellenére, hogy már 25 éve zenélnek, még mindig leköröznek sok fiatal zenekart. Lukácsék sosem öregszenek meg és mindig kitesznek magukért a koncerteken, nem panaszkodhattunk most sem. Utánuk pedig következett a várva várt Papa Roach, ugyan én nem vagyok akkora rajongó, én a magyar zenekarokat részesítem előnyben, de a barátaimon úgy láttam, igazán jó bulit hoztak össze, persze azért én sem szenvedtem közben.

A decibelek csak nőttek és nőttek

A decibelek csak nőttek és nőttek

Csütörtökön lépett fel a Kaukázus, a korai időpont ellenére nagy tömeg gyűlt össze, és igazán jó hangulat kerekedett. Nem is értem, annak idején miért akartak feloszlani, vagy miért tartottak szünetet, hiszen ha nem lennének, hiányoznának, örülök, hogy visszatértek.

Kaukázus

Egyik kedvencem a 30Y is ezen a napon lépett fel, akik szintén remek koncertet adtak. Az új dalok közül is sokat eljátszottak, melyeket már most kívülről fújtak a rajongók, de persze a régi kedvencek is helyet kaptak. Őket sose fogom megunni, még órákig bírtam volna hallgatni a számaikat.

30Y

A Brains fellépéséről is azt mesélték, nagyon jó volt, és én hiszek nekik, bár én inkább az Akkezdet Phiait tekintettem meg, mely szintén élvezetes volt. Utánuk a mindig őrjöngős bulit csapó Subscribe érkezett, jól megugráltatták a közönséget, bár én már kicsit fáradtam, de az első sorban nem lehet pihengetni.

Subscribe

A harmadik nap kínálatát élveztem a legjobban, de azért a többi nap is nagyon jó előadók kaptak helyet a programban. Ugyan én a DJ-ket kihagytam, az alternatív zene és a rock jobban vonz, így elsősorban az ilyen stílusú előadókról tudok beszámolni, de azt hiszem mindenki talált kedvére való stílust és együttes is. Nem láttam olyan koncertet, ahol ne lett volna tömeg. Külföldi fellépők is sokan eljöttek de számomra a legjobb koncertet az Intim Torna Illegál adta, úgy megmozgatták a közönséget, hogy utána izzadtunk a hideg ellenére is. Igazán sok pörgős dallal készültek, melyet együtt énekelt a tömeg.

Intim Torna Illegál

Intim Torna Illegál

Az Anna and the Barbies is kitett magáért, Anna természetesen most se a szolid megjelenést választotta, ahogy azt tőle megszoktunk. Valamint közvetlenségéről téve tanúbizonyságot beugrott a közönségbe egy body surf erejéig, majd egy szerencsés lányt felhívott a színpadra is, aki onnan fújhatta a buborékokat. Annát nem lehet nem szeretni. A Kiscsillag is sok új nótával érkezett, bár hiányoltam, azokat, melyekre jókat lehet ugrálni, úgy éreztem most ezekből kevesebbet játszottak. Bár akkora tömeg gyűlt össze, hogy mozdulni sem lehetett, szóval így nem is volt, akkora baj, legalább nem tapostak agyon. Ennek ellenére a legjobb számokat válogatták össze, bár én elfogult vagyok, azt hiszem számomra mindegyik a legjobb. A Fish! is színpadra lépett, az ő repertoárjukból kevesebbet ismerek, de meggyőzött a koncert, hogy ideje többet hallgatnom őket is.

Anna and the Barbies

Anna and the Barbies

Az utolsó nap szombat délután a Halott Pénz mozgatta meg a z embereket, a legjobb dalaikkal készültek. Majd a Heaven Street Seven is gondoskodott róla, hogy ne fázzunk. A Quimby és a Supernem sajnos egy időben állt színpadra, így fél-fél koncertet láttunk csak, jobb lett volna az egészet meghallgatni, meg kicsit előrébb jutni. Hátulról egyik koncert se az igazi számomra, hiszen a magasságom nem alkalmas a látási viszonyokhoz, de hát sok volt a rajongó, ilyen a népszerűség.

A díszletek is szépek voltak

A díszletek is szépek voltak

Szóval összességében minden napra akadtak jó koncertek, én csak saját kedvenceim emeltem ki, de más stílusok is helyet kaptak. Mindenki kibulizhatta magát, aki nem ijedt meg egy kis esőtől. Ugyan hallottam panaszokat, de részemről dicséret illeti a szervezőket, hiszen egyetlen egy koncert sem maradt el, a sátorozókat is próbálták menteni, ahogy tudták, az időről, meg az esőről pedig nem ők tehetnek.

Elázott a kemping egy kicsit:)

Elázott a kemping egy kicsit:)

 

A hangulat nagyszerű volt, sok kedves fesztiválozóval találkoztam. Bár mindig akad egy két ember, aki beáll az első sorokba, aztán nyavajog, hogy rálépnek, vagy meglökik, nekik üzenném, hogy az első sorban sose fogják megúszni ácsorogva, lökdösés nélkül, hiába panaszkodnak. Ha békés koncertet akarnak, álljanak hátrébb vagy a szélére, vagy menjenek operába, de ne azokkal veszekedjenek, akik ugrálni és tombolni akarnak, hiszen a többiek bulizni jöttek, hadd élvezzék ki a programokat.

A fesztiválkártya használatától kicsit tartottunk, mert jártunk olyan rendezvényen, ahol nem ment zökkenőmentesen, de itt semmi gond nem volt vele, csupán annyi, hogy gyorsan eltűnt róla a pénz. Az árak nem éppen kedveztek a pénztárcánknak, de hát a fesztiválárak, azok már csak ilyenek, nem itt fog senki se spórolni, ha enni és inni akar.

Én jól éreztem magamat:)

Összességében az idő rossz volt, a fesztivál pedig nagyon jó. Aki fél egy kis esőtől, az meg ne menjen szabadtéri rendezvényre, vagy ha megy, ne panaszkodjon. Mi minden nap fürödtünk a Balatonba, tudtunk meleg vízben zuhanyozni, a sátrunk ugyan vizes volt, de kibírtuk, egy kis megfázással ugyan, de túléltük. Amúgy is mit mesélnénk, ha végig jó idő lett volna, és nem történik semmi sem? Köszönjük ez a remek négy napot, reméljük jövőre is itt bulizhatunk,talán akkor majd kevesebb esővel!

Még több fotó: http://lenduletmagazin.tumblr.com/tagged/strandfeszt

 

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*