„Lehet nem jöttünk volna ki a vízből” – interjú az Intim Torna Illegállal

„Lehet nem jöttünk volna ki a vízből” – interjú az Intim Torna Illegállal

Az energikus koncertet adó zenekart semmi sem tántoríthatta el, még a korai kezdés sem, nagy örömükre rajongók is szép számmal gyűltek össze a Nagyszínpad előtt. A fiúk még a koncert után is az pozitív események hatása alatt álltak, ezért még mindig jó kedvűen válaszoltak néhány kérdésünkre.

Hogy éreztétek magatokat a koncerten itt Velencén?

Peti: Nagyon-nagyon jól éreztem magamat, magunkat, a közönségnek pedig köszönjük.

Valóban olyan közönség volt, amit még álmomban sem mertem remélni, hogy 6 órakor ilyen tűző, 40 fokos napsütésben – mi elölről, nekik hátulról, ki melyik irányba állt -, ilyen sokan itt legyenek, ahelyett, hogy fürdenek, vagy épp Wellhello-n lennének, és ahelyett is erre a koncertre jöttek, az már tényleg a mennyország kapuja-érzés.

Sándor: Tényleg az a durva egyébként, hogy amikor 40 fok van, ott állsz benn a vízben, labdázol a csajoddal és azt gondolod, hogy „Mi legyen, most itt maradjak? Vagy megyek koncertre? Á, menjünk koncertre!”. Ez azt jelenti, hogy rohadtul szeretik a zenekart, és jönnek utánunk mindenhova, ezért pedig nagyon-nagyon-nagyon nagy köszönet mindenkinek. Mi azt dumáltuk az öltözőben, hogy mi lehet nem jöttünk volna ki a vízből, de aztán rájöttünk, hogy a kedvenc zenekarunkra azért elmentünk volna.

Volt valami emlékezetes fellépésetek itt?

Sándor: Csak az volt itt az EFOTT-on.

A legelső EFOTT-on Orfűn, amikor az első napon játszottunk, emlékszem, hogy épp Kozsóval találkoztunk, előttünk pedig Kovács Kati volt. Egy eldugott színpadon játszottunk délután 5-6 körül oda fértünk be éppen, és tényleg 5 évvel ezelőtt Kozsó jött oda, mert ő volt utánunk, és vele beszélgettünk egy szuper jót. Úgyhogy az EFOTT-tal kapcsolatban ilyen élményeink vannak.

Nagyon sok rajongótok van, mint láthattuk. Van esetleg valami vicces vagy említendő esemény, ami pozitívan érintett benneteket?

Peti: Igen, egyszer, amikor egy baromi jó fesztiválon játszottunk, és elindult a Vágjál lyukat a kádba, akkor a közönségből egyszer csak felemeltek egy srácot, aki benne ült egy kádban! És több ezer ember a feje tetején vitte a kádat az emberrel, aki egyszer csak a refrénnél előkapott egy fúrót, és elkezdte tényleg fúrni bele a lyukakat. Az volt a legszebb, hogy a kidobók –mert ketté volt osztva a nézőtér, ami a nagyon nagy színpadok előtt szokás, hogy ne menjen egymásnak az a nagyon sok ember-, segítették, hogy ezen a „hídon” átemelték vagy négyen a kádat az emberrel. Egy általános helyzetben ilyenkor lekapják, és azonnal kitiltják, megbüntetik, de itt nem ez történt. Tehát az, hogy még a kidobók is a rajongók közé tartoznak és nekünk segítenek – az már tényleg egy össznépi mozgalom.

Az Örökké című számmal kapcsolatban érdekelne: hogy érintett benneteket, hogy ez hirtelen ekkora sláger lett?

Peti: Karácsonyi ajándékként. Ez olyan, minta nyári Télapó. Sanyi?

Sándor: Hát az a nagy helyzet, hogy alapvetően az furcsa volt, hogy például a Class FM rádió már előtte is játszotta a Ha belehalna című dalunkat, és amikor bejutsz egy ilyen nagyon-nagyon pop zenei közegbe, és egyszer csak bekerül egy olyan dalod is, ami egyébként „robbantó”. Nem csak az Intim Tornának, hanem magának a műfajnak is jó. Tehát, hogy egy ilyen típusú zenekar, aki tényleg értékes, az valójában becsöppen egy ilyen mainstream közegbe, ami aztán mércét mutat a többinek. Azért ez igazán fontos dolog, és felkötheti a gatyáját a többi pop zenekar. Azt nem mondom, hogy pop-rock zenekar, mert abból tök sok jó van. Valójában a rock zenekarok is írnak nagyon jó dalokat, és van rá igény és szeretik az emberek. Nekünk ez tényleg mérföldkő. Így éljük meg.

Van valami rituálétok, amit koncert előtt mindenképpen meg szoktatok csinálni?

Ádám: Igen, van. Azt szoktuk csinálni, hogy az utolsó negyed órában már nem megyünk ki az öltözőből, mindenkit kiküldünk, aki ott van, és csak négyen maradunk.

Sándor: Van úgy, hogy még kettőnket is kiküldenek. (nevet)

Ádám: Ja, van, hogy egymást is kiküldjük! Nem. Csak amíg átöltözünk. De igazából aztán felöltözünk. Aztán van, hogy koccintunk. Majd összeborulunk.

János: És van egy mantránk, amit nem mondhatunk el.

Ádám: Na jó, még azt elmondhatom, hogy összeborulunk, beszámolok, és egy mantrát kimondunk kétszer egymás után.

Intim Torna Illegál

Mi inspirál benneteket a hétköznapokban?

Peti: A hétköznapok. A hétköznapokban rengeteg minden történik, az ember elmegy a piacra, rengeteg embert lát, felszáll a buszra, tök sok embert lát, leszáll a villamosról, végtelen sok embert lát. Vagy éppen elmegy a Balatonra, nézi a túloldalt: vajon ott mit csinálnak az északiak? Átmegy északra – vajon mit csinálhatnak a déliek? Egyébként mindenféle emberi kapcsolat – az övék, az enyém, az emberek, akik elmondanak magukról valamit, a könyvek, még egymást is inspiráljuk. Nagyon sokszor zenével – az, hogy egymásnak zenélünk, egymással játszunk, lopkodjuk egymás ötleteit…

Sándor: Vagy pénzét! Jó, hát az most nincs. (nevet)

Peti: … és összedobjuk. Igazából egy embernek nem kell annyira keresgélni az inspirációt, mert mindig történik valami – jó vagy rossz. Főleg, hogy mi négyen vagyunk, és azért ez nem egy unalmas társaság vagy élet. Ha egyedül lennék, lehet, hogy turkálnom kéne mások életében, de így nem.

János: Az a nagy helyzet, hogy pont szerintem, amikor az ember elmegy teljesen más közegbe – tehát mondjuk, amikor vasárnap vagy hétfőn mindenki éli a saját, személyes életét, akkor ugye belekerül a másik élettérbe. Nyilván hétfőn nem egy színpadon és nem egy fesztiválon lakunk, jön a hentes meg a többiek, és egyébként ez is lehet inspiráló, hogy egyszer csak az ember egy teljesen más közegben van. Szerintem ez ad ötleteket arra, hogy egy dalban vagy témában mit hozhatunk ki belőle.

Fotók: Bényei Zoltán