Lehunyt szemű időutazás

Lehunyt szemű időutazás

Kérlek, most hallgass. Kérlek, most ne szólj hozzám. Kérlek. fogd be most a szád. Csak egy percre legalább. Most nem érdekelsz. Nem érdekel a világ. Nem érdekel a problémád. Most ne beszélj.

Most behunyom a szemem, most nem vagyok itt. Utazok. Csukott szemmel, messzire. Nem hallom a külvilág zaját. Nem hallak. Most a tenger morajlik. Halk hajnali hullámzás. Hűvös van még. Kinyitom a szemem. Repülök. Sirály vagyok. Szárnyalok.  Szembe a nappal, épp most kel fel. Vörösen izzik. Már érzem a sugarát. Szabad vagyok. Újra lehunyom a szemem. Mire kinyitom, már a parton állok.

Érzem a kagylóhéjakat a lábam alatt. Már én vagyok.  Bokám csapkodják a langyos hullámok. Futni kezdek mezítláb. Sose szerettem igazán futni, de itt más, itt jó. Szúrják a törött héjak a talpam, de nem számít. Kellemes sós szellő kap a hajamba. Belerohanok a tengerbe, lebukok a víz alá. Mire feljövök, gyerek vagyok.

Kiúszok. Ugyanúgy állok, egy másik tenger partján. Itt kis köveken taposok. Először látom a tengert.  Hatalmas és sós. Boldog vagyok. Ugye sose megyünk haza? Miért nem költözünk ide? Visszamegyek a vízbe. Már csípi a szemem, mar a só. Nem akarok kijönni. Én nem fázok. Sárga búvárszemüvegbe merülök le, csodaszínben pompázó halak között úszok, meg akarom érinteni őket, közéjük akarok tartozni. Valaki kiemel.

Karban tartanak. A vízbe mártogatnak. Másnak térdig se ér, én, ha elengednének, elmerülnének. Nem engednek, vigyáznak rám, járni sem tudok, nemhogy úszni.  Most nem sós, most nem csíp, kicsit hideg állítólag. Én nem érzem, nekem pont jó.  Először éri bőröm a Balaton vize. Nem is tudom, hogy ez egy örökre szóló szerelem kezdete. Nevetünk, még nem tudom, hogy ezt hívják úgy, boldogság. nem tudom, de érzem. Megsárgult fénykép őrzi máig az emléket.

Végigfolyik az arcomon valami langyos. Eléri a szám, ez is sós. Valaki hozzámér. Kinyitom a szemem, Szédülve zuhanok vissza a valóságba. Fel sem fogom. Hol vagyok. Hol voltam és meddig? Tényleg repültem? Hol a tenger, hol a Balaton, hol a boldogság? Mikor nőttem fel? 

http://weheartit.com/

weheartit.com

Az emlékek jégtáblára zuhant tükörként törnek millió darabokra. Nézem magam a darabkákban. Megkértelek, hogy ne szólj hozzám, hogy most ne beszélj. Látod, mit tettél? Ki ragasztja meg a tükröt? Ki űzi el a 7 év balszerencsét? Bárcsak tudtál volna hallgatni.

Cikáznak fejemben a gondolatok, meg akarok szólalni, ordítani akarok, hogy nem tudtad egy percig se befogni a szád, hogy visszarántottál ide a sivár jelenbe, a szép emlékek temetőjébe. Nem akartam visszajönni, nem akarok itt lenni. Itt csak könny van és sírkövek. Miért tetted? Nem bírok megszólalni, elcsuklik a hangom. Felnézek.

Megkérdezi, miért sírok. Nem sírok, emlékezek, felelem.

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*