Lélekbuborék

Lélekbuborék

„Voltaképpen sajnálom, hogy nem vasakarattal, meg ellenállhatatlan külsővel jöttem a világra.”

A Facebook térhódítása előtt, a legjobb dolog a reggelben mindig a blogok böngészése volt. Pont megfelelő hosszúak voltak a bejegyzések, az éberségemhez képest. És egyébként is felráztak annyira, hogy tényleg azt érezzem, jól indul a nap. Aztán jött a Facebook, és már csak unottan görgetünk, meg frissítgetünk a kávénk fölött. Két előnye viszont van. Részben, hogy rövid idő alatt lehet begyűjteni hasonló gondolkodású embereket. Másrészt pedig, hogy mivel szinte mindenkit visszaigazolok ismerősnek, tulajdonképpen házhoz jönnek a félig ismeretlen emberek csoda blogjai.
Szóval éppen azon gondolkoztam, hogy a honlapnak hogyan lehetne elég ütős első bejegyzése, mikor megláttam ezt az idézetet az üzenőfalon: „Ribancos tűsarkújával az agyad padlószőnyegén kopog, koponyád falait előszeretettel szántja fel körmeivel… képes felszaggatni a gennyező sebeket, felvágni és kifakasztani a fekélyeket újra és újra, hogy általában téves következtetéseket vonj le…”

viki4Igaz az a tény, hogy az ember a rohanó világban már szinte csak arra figyel, ami provokatív. Persze én is kattintottam, és azt vettem észre, hogy olvasom a bejegyzést és nem unom meg. Nálam sajnos az elég gyakori, hogy nem minden fogad magába. Vagy mert lerágott csont amiről írnak, vagy mert nem jön be a stílus. Ráadásul a blog, mint műfaj lehetővé is teszi ezt, hogy ha nem tetszik, pillanatok alatt már máshol is járunk.
Viki ebben a bejegyzésében olyan témát boncolgat, sőt boncol fel tökéletesen, ami szinte mindannyiunk ellensége volt már. Olyan precízen festi le elénk a képeket, hogy akaratlanul felmerül bennem a kérdés, hogy hol is volt ő idáig.
Néhány üzenet váltás után ki is derül:
Már 3 éve írok körülbelül, rövid történetekkel kezdtem, aztán egy ismerősömnél láttam először, hogy vezet blogot, és én is elkezdtem. Már lassan egy éve megy a ,,Lélekbuborék”. Igazából csak a pillanatnyi hangulataimat, és gondolataimat szeretném megosztani, több kevesebb sikerrel. Nagyon szeretek olvasni, úgyhogy nagyjából állandóan kattog az agyam. Igyekszem mindig olyan dolgokat írni, amik tudom, hogy érdeklik az embereket. Amikkel tudom, hogy nem vagyok egyedül. Kommunikációt tanulok, én is újságírást szerettem volna tanulni, csak nem indult a szakirány. Szóval, most az írással élem ki magamban ezt a hajlamot.
Nem is rabolnám senki idejét a saját szavaimmal, győződjetek meg róla ti magatok is itt!