Lelkeink otthona

Lelkeink otthona

Holtak földjén, hol a senkik járnak.
Jártunk mi is, együtt senkit játszva.
Nyári szellő félve vigyázott ránk.
Szívem túl mélyen, egy érzést elzárt.

Puhán lépkedve a nedves fűben,
Virítanak tépett lepkeszárnyak.
Tündérek álma ott omlott össze.
Törött tükörként sírva álldogáltak.

Lelkem őrizte kincsüket tovább.
Átadtam volna szemednek talán.
Köd énedben, a rozsdás szívedben,
És én titkon úgy szeretlek téged.

Lépésem mindezt sikoltva mondja.
Ritmusként zörögsz, lelkem dallama.
Zokogva táncolok ahogy fütyülsz.
Meg nem állva, míg újra el nem tűnsz.

Reggeli kávémban téged látlak,
Sötét íze az ördög karjának.
Napfény vagyok és ha hozzád érek,
Szürke szín jajongva szabadul fel.

Szél vagy a hűsítő hidegfrontban.
Eső takar be, szerelmed elhal.
Ceruza vonásaimban tanyázol,
Fekete vágy vagy, képemben alszol.

Holt álmaim magányos farkasa,
Vonyít a sötétben, már elhagyva.
Térj vissza hozzám, remegve várlak.
S mégis elfeledettnek hazudlak.

Fiatalságom forrása voltál.
Mára nekem, kérdem mi maradtál?
Mámor a ködben, szeretni minek…
Holtak lelkében lelkeink élnek.

 

Írta: Czédli Mónika

Kiemelt kép: wallpaperswide.com

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.