Lelkem darabjai-interjú Vági Vikivel

Lelkem darabjai-interjú Vági Vikivel

És majd egyszer az egyik tejút menti fa alatt megtalálsz egy esernyő alá bújva, ahol éppen padlizsánt eszek majd a holdfényben. Mellettem egy kopott faládában pedig az a kihűlt, törött szív lesz, amit senki sem melegíthet fel újra. Aztán a füledbe súgom, hogy valaha tiéd voltam, de már soha többet nem leszek.

Nagyon megörültem Vikinek, amikor a Magazinhoz jelentkezett és nekem jutott a feladat, hogy írhatok róla és interjút készíthetek vele. Gyakran okoz ugyanis fejtörést számomra egy-egy blog, ami szürreálisabban, bonyolultabban van megfogalmazva. A Lelkem darabjai viszont sokkal konkrétabb, megfoghatóbb írásokat tartalmaz. Amikor hozzáfogtam a cikk megírásának, megdöbbenve tapasztaltam, hogy bizony egyáltalán nincs könnyű feladatom. Viki szépen, gondosan, selyempapírba csomagolt minden történetet, gondolatot, momentumot és bár kirakta egy múzeum közepére, a mindent a szemnek, semmit a kéznek elv alapján, csak megnézni engedte az emlékeit, hozzáérnem viszont már nem szabadott. Azt gondolom, hogy ő egy nagyon érzékeny és kivételes lány, aki a történetein keresztül kommunikál a világgal, vagy sokkal inkább saját magával. Leírja, átéli, átérzi, majd felszabadul. A kinézetéről rögtön az jutott eszembe, hogy olyan mint egy tündér. Lebegő, légiesen könnyű és finom lélekkel.

Lássuk hát, ki is ő valójában.

Az írásaid témája a szerelem. Megélt vagy vágyott eseményekről írsz? Esetleg mindkettő?

Mindkettő. Van, hogy csak elképzelem, de van, amikor igazak és többnyire az utóbbiak a múltról szólnak. Egy-egy ember ihleti őket, akikből csak pár darab van az életemben.

Mikor és miért kezdtél el írni?

Körülbelül egy éve volt egy nagyon mélypont az életemben, depressziós lettem és egy cisztát diagnosztizáltak nálam. Ezt megelőzően, félévvel is írogattam már, de azok többnyire egyszerű csalódásokról szóltak és egy nagyon rosszul kiválasztott személyről, aki szerepet játszott az életemben. Gyakorlatilag meggyilkolta a bennem lakozó művészt. Aztán jött egy másik kapcsolat, ami pedig még ennél jobban is a padlóhoz vágott, ekkor derült fény a cisztámra illetve életem első fontos vizsgáján való megbukása is pontosan ebben az időben történt. Aztán pszichológus segítségével sikerült kimásznom a gödörből, és ezen felül sokat köszönhetek még a szüleimnek is. Ők nyitották fel a szemem. Az írás pedig a kiút volt a pokolból. Amikor úgy éreztem, hogy pattanásig feszült minden körülöttem és én magam is, leültem a laptopom elé és órákig csak pötyögtem. Az volt a legjobb elfoglaltság az életemben. És még ma is fontos helyet foglal el néhány dolog mellett a szívemben. Ez az én „félszerelmem”.

Az oldaladon egy-egy kép kíséretében osztod meg a gondolataidat, ezek pedig rövidebb lélegzetvételűek. Szándékosan választottad ezt a formát, esetleg a későbbiekben tervezel hosszabb szövegeket is írni?

Szándékos volt, több blog mintája alapján (mint például a Gipsz égbolt) kezdtem el én is közzétenni az írásaimat. Emellett regényt írok, ami egyelőre még gondosan el van rejtve.

Ki a kedvenc íród, költőd esetleg irodalmi alakod? Mennyire befolyásolnak ők téged akár pozitív, akár negatív irányba?

Nagyon kedvelem Pilinszky Jánost és Márai Sándort is. Modern írók közül Claudia Gray-t, Albert Tímeát és Stephenie Meyer-t. Annyira befolyásolnak, amennyire egy példaképnek befolyásolnia kell.

Mivel foglalkozol a hétköznapjaidon?

Eléggé változatosak a hétköznapjaim. Délelőttönként általában iskolában vagyok, a délutánokat pedig igyekszem kedvem szerint eltölteni. Imádok sportolni, kangoo-zom már két éve és most egy edzői képzést szeretnék csinálni. Illetve vezetni tanulok, színházba, moziba és kávézókba járok. Vagy ami éppen útba esik. Szeretem a spontán dolgokat.

Könyveknél, filmeknél és az egyéb művészeti ágaknál is általában a romantikát, mint műfajt preferálod?

Természetesen nem feltétlenül. Imádom a fantázia filmeket és könyveket, szeretem a festészetet is. Szabadidőmben néha szoktam festeni vagy rajzolni is. Kedvelem Salvador Dalí-t és Gustav Klimt-et.

Vági Viki

Vági Viki

Mennyire tudják a környezetedben élők, (családok, barátok) hogy írsz?

Sok ideig csak a hozzám nagyon közel állók tudták, aztán egyszer egy iskolai műsoron egy rövid novellámat olvastam fel. Ettől kezdve már több ember is tudta, de a blogomról még mindig kevés ismerősöm értesült, amit egyébként nem bánok.

A blogodon kívül más műfajú írásod is van? Írsz esetleg verseket, novellákat vagy regényt?

Általában csak ebben a stílusban írok, de mint már említettem akad egypár novella és egy regény is a fiókomban.

Mit jelent számodra az írás?

Megbékélést és megnyugvást. Saját magammal és a környezetemmel. Egy olyan eszköz, amivel le tudom vezetni a feszültségemet. Amiben megtalálom a lelki egyensúlyom. Egy olyan dolog, amiben igazán önmagam tudok lenni, nem kell semmilyen álarc mögé bújnom. Egyszerűen az lehetek, aki vagyok.

Az oldalad címe: Lelkem darabjai. Miért éppen erre esett a választásod?

Címeket mindig is nehezen választottam. Egy ideig „Perspektíva” volt a neve, de úgy gondoltam, hogy az nem illik az írásaim mondanivalójához. Végül a rövidségük miatt kapta a „darabok” jelzőt és mivel a lelki stabilitásomat tárgyalja, ezért lett: Lelkem darabjai.

– Kár, hogy többet jelentesz, mint egy barát… – mondtam teljesen reményvesztetten és gombóccal a torkomban. Ő meg rám nézett, rozsdabarna szemei érthetetlenséggel és alkohol formálta szerencsétlenséggel teltek meg és ezt válaszolta:
– Kár, hogy nem jelentesz többet, mint egy barát.

Köszönöm szépen Vikinek a válaszokat, és további sok sikert kívánok neki az élethez. 

Lelkem darabjai: https://www.facebook.com/lelkemdarabjai?fref=ts

Ajánló: http://lenduletmagazin.hu/az-iras-felszerelmese-vagi-viki/

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.