Lendület Magazin – [Alkotókör]

Lendület Magazin – [Alkotókör]

Hiszek benne, hogy a művészetben mindannyian egyenlők vagyunk! Ugyanakkora jogunk van ahhoz, hogy alkossunk, mint bárki másnak! Hiszek benne, hogy ha van bennünk egy apró kis hang, ami arra ösztönöz, hogy létrehozzunk valamit, arra kötelességünk hallgatni! Hiszek benne, hogy ennek a figyelmen kívül hagyása bűn! Hiszek benne, hogy ha adottságokkal születtünk, akkor azt kötelességünk kihasználni, mert ennek elmulasztása az áldásból, átkot és balszerencsét von maga után!

Hiszek benne, hogy kötelességünk kiállni minden egyes olyan ember mellett, aki feladni készül álmait. Ki kell állnunk mellettük, és addig kell vonszolni, lökdösni őket, míg meg nem értik ezt mind. Mi azért születtünk a Földre, hogy kezünkkel és szívünkkel olyan alkotásokat hozzunk létre, mely épp oly különleges mint egy tavaszi madár ének.

Hiszek benne, hogy együtt többre vihetjük!

És mélységesen elhatárolódom minden olyan gondolattól, mely irigységet szül a művészek között. A hallgatóinkat, olvasóinkat nem egymás elől vesszük el! Nincs olyan, hogy aki engem olvas, az nehogy olvasson téged is! Én nem leszek szegényebb attól, ha segítelek téged! Sőt!

Hiszek benne, hogy együtt valóban értéket teremthetünk!

nyc-subway-5-of-21

Csatlakozz te is a Facebook csoportunkhoz!

bannerlendület

Kattints a képre!

Akit pedig a szerkesztőségi munkák érdekelnek, vagy a könyvkiadás, az olvassa el a felhívásunkat!

10269243_1034376283284900_3886321493500470789_o