Lendületbe hoz – Június

Lendületbe hoz – Június

Végre itt a nyár,  jöhetnek a szabadtéri programok, na és persze a fesztiválok! Nincs is jobb, mint a napsütést élvezve jobbnál jobb együtteseket hallgatni. Nekem ez az egyik kedvenc részem ebben az évszakban, persze csak a strandolás után. Szerencsére a június bővelkedik eseményekben, nem fogunk most sem unatkozni. Biztos, ami biztos, azért az esős napokra is gyűjtöttem Nektek néhány jó könyvet és filmet, de reméljük most már a napé lesz a főszerep! Vidám nyarat kívánok Nektek!

 

[highlight color=”red”]KÖNYV[/highlight] – Havasréti József: Nem csak egy kaland

Havasréti József Nem csak egy kaland című műve, az Űrérzékeny lelkek (2014) című könyvének kiegészítéseként, de teljesen önálló regényként is olvasható. A történetben pszichózis és mitológia, a nyugati ellenkultúra illúziói, a tudomány messiási küldetése, valamint a kommunizmus hétköznapjai montírozódnak össze. A helyszín Budapest.  Új tudatmódosító anyagot tesztel egy kutatócsoportok 1973-ban. Konzultánsuk a szovjet pszichiátria szürke eminenciása, Aron Jakovlevics Suler, akiről senki nem tud igazán semmit. A kísérlet egyik magyar résztvevője a saját útját járja, az eseményeket őrült képzelgéseinek engedelmeskedve próbálja befolyásolni. Valójában azonban a csoport minden tagja álmokat hajszol, szerepet játszik, színlel. A problémák Suler korábbi működésére vezethetők vissza, amikor a sztálini beruházásokon dolgozó rabok kondicionáláshoz használták fel egyik találmányát. Izgalmas és tartalmas olvasnivalónak ígérkezik. (forrás: lira.hu)

https://www.lira.hu

 

[highlight color=”red”]KÖNYV[/highlight] – Lauren Fern Watt: Egy kutya bakancslistája-Négylábú társam igaz története

Egy bájos, egyedülálló, olykor mulatságos, máskor pedig szívbe markoló történet Gizelle-ről, az angol masztiffról és gazdájáról Laurenről.  Gizelle azonban nemcsak egy kutya, hanem lakótárs, lánytestvér, a legbizalmasabb barát, futó- és étkezőpartner is, aki Laurennel együtt éli át az első szerelmet, az első munkahely kihívásait, a lány anyjának küzdelmeit a drog- és alkoholfüggéssel, és a nagyvárosban való felnőtté válás minden örömét és nehézségét. Sajnos  Gizelle váratlanul megbetegszik, és Laurennek hirtelen szembesülnie kell azzal, hogy leghűségesebb társa élete nem tart örökké. Készít egy bakancslistát, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a számukra hátralévő közös időből… A könyv tervezett megjelenése június 1. (forrás: lira.hu)

lira.hu

 

[highlight color=”orange”]FILM[/highlight] – Wonder Woman

Jó hír a szuperhősős filmek rajongóinak, hogy 1-jén jön a Wonder Woman című film. A DC Comics képregények alapján készült filmek nézőiket eddig szemkápráztató látványvilággal és hatalmas akciójelenetekkel kápráztatták el, így most is hasonló élményekre számíthatunk. Az egyik legizgalmasabb szereplő (Gal Gadot) saját csatákban és csodákban gazdag történetét ismerhetjük meg. Egy nő felveszi a harcot az egész világgal. (forrás: cinamicity.hu)

 


[highlight color=”orange”]FILM[/highlight]- Utóhatás

Arnold Schwarzenegger újra a mozivásznon, most egy thrillerben bukkan fel. A film megtörtént eseményeken alapul, egy tragikus repülőgép-szerencsétlenséget követően két vadidegen élete elkerülhetetlenül összefonódik. Roman Melnik már nagyon várja, hogy felesége és várandós lánya hazaérkezzen Kijevből, azonban egy szerencsétlen baleset miatt a gép összeütközik egy másikkal és lezuhan.  Jake, a végzetes hibát elkövető légirányító élete szintén összeomlik, válságba kerül a házassága, új nevet kell felvennie és más államba költöznie a fenyegetések miatt. Roman viszont nem tud megnyugvást találni, és hamarosan a mérhetetlen gyász átadja helyét a bosszúszomjtól fűtött haragnak.

 

[highlight color=”green”]KONCERT[/highlight] – Foo Fighters

20 év után visszatér Budapestre az utolsó nagy amerikai stadionrock banda a Foo Fighters, 2017. június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában koncerteznek. Az együttes eddig megjelent 8 albuma a világ szinte összes országában arany- és platinalemez státuszt ért el,  11 Grammy- és 4 Brit Awards zenei díjat zsebeltek már be, és több mint 25 millió lemezt adtak el. Ráadásul maratoni koncerteket adnak, így valószínűleg most sem okoznak csalódást majd!

https://www.facebook.com

 

[highlight color=”green”]KONCERT[/highlight] –Green Day- Revolution Radio Tour

A Green Day zenekar június 8-én hazánkba látogat, a Papp László Budapest Sportarénában lépnek színpadra és várhatóan 3 órán keresztül le sem jönnek onnan. Előttük a Rancid zenekar játszik egy órát. Nagy bulinak ígérkezik. 

facebook.com

 

[highlight color=”blue”]PROGRAM[/highlight]- Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék

A nyár Pünkösddel, így egy hosszú hétvégével köszönt be. Borkedvelőknek pedig ideális program kínálkozik Palkonyán június 3-án és 4-én, ahol immár 23. alkalommal kerül megrendezésre a 2 naposra bővült rendezvény, a Palkonyai Nyitott Pincék, melyre több ezer ember látogat el évről-évre. Csodás környezet, remek borok, kulturális programok és garantáltan jó hangulat vár a vendégekre. Szombaton a palkonyai borászok legszebb boraikkal idézik fel a kiemelkedő évjáratokat ezen a napon, 7 pincében kóstolhatóak meg a magas minőségű palkonyai vörösborok, melyekről személyesen a borászok mesélnek. Vasárnap pedig a megszokott módon kitárulnak a palkonyai pincék ajtajai és a kis baranyai faluban igazi fesztiváli forgatag alakul ki. 

https://www.facebook.com

 

[highlight color=”blue”]PROGRAM[/highlight] – Fishing on Orfű

Ha nyár, akkor fesztivál! 2017 június 20-24. között kerül megrendezésre a 10. FOO, mely már 5 naposra nőtt ki magát, új helyszínekkel is bővült, ráadásul már családbarát eseménnyé vált, a kicsikre és szüleikre is gondoltak a szervezésekor, így a koncertek mellett számos gyerekprogram is várja a látogatókat. A fesztivál idén ünnepli 10. születésnapját, a Kispál és a Borz 30 lenne, Lovasi András pedig az 50. évét tölti június 20-án, szóval tripla szülinap lesz, így biztos, hogy hatalmas bulira számíthatunk! 

www.fishingonorfu.hu

 

[highlight color=”blue”]PROGRAM[/highlight] –  Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok 

Idén is megrendezésre kerül 2017. június 8 – 12. között az Ünnepi Könyvhét és a Gyermekkönyvnapok a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Ünnepi Könyvhetet alapítóként szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által.  Budapesten több helyszínen, országszerte kb. 80 helyiségben, és ötödik alkalommal Kolozsvárott is lesz magyar könyvhét. Závada Pál író nyitja meg június 8-án, délután 16 órakor a 88. Ünnepi Könyvhetet és a 16. Gyermekkönyvnapokat, a vidéki, országos megnyitónak pedig Gyula ad otthont.

Több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit 147 pavilonban a budapesti központi helyszínen, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákban. A kiadók közel három és félszáz, kizárólag magyar szerzők művének új kiadását időzítik ekkora.

pixabay.com

 

[highlight color=”blue”]PROGRAM[/highlight]- Tihanyi Levendula Fesztivál

Ha szereted a Balatont és a levendulát, akkor irány Tihany! A levendula `SzeddMagad` akció előreláthatóan 2017. június 19-én kezdődik és a virágzás függvényében, a készlet erejéig tart.  A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a tihanyi Németh László Művelődési Ház szeretettel vár mindenkit!  Tihany történetében a levendula fontos és kiemelt szerepet játszott,  a levendula termesztésének és feldolgozásának mai napig jeles hagyományai vannak, melyek minden évben felelevenednek a Levendula Fesztiválon. A fesztivál fénypontja a levendula-aratás, amely során bárki kipróbálhatja ezt a munkát is.

www.programturizmus.hu

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*