Lendületet adunk II. – A kézirattól a könyv megszületésig

Lendületet adunk II. – A kézirattól a könyv megszületésig

Fejős Éva Facebook oldala

Forrás: Fejős Éva Facebook oldala

Folytatjuk legújabb inspirációs rovatunkat, amelyben betekintést nyerhettek a könyvkiadással és írással kapcsolatos feladatok és háttérmunkálatok rejtelmeibe, nem más, mint az elismert írónő Fejős Éva közreműködésével. Ha neked is lenne kérdésed az írónőhöz írj nekünk!

A mostani témafelvetésünk a könyvek kiadásával kapcsolatban érkezett Norinától, így arról kérdeztük meg az írónőt, hogy konkrétan milyen lépési vannak a könyv megszületésének, mire érdemes felkészülni, ha esetleg már nagyjából kész kézirat van a kezünkben és a tettek mezejére lépnénk. Fontos átgondolnunk ezeket a kérdéseket, ha egyszer is úgy döntünk ki szeretnénk adni az írásainkat. A kiadó felkeresése és megválasztása éppoly fontos, mint ahogy az is, hogyan tudunk gazdálkodni az időnkkel, valamint a rászánt összeggel, amennyiben kézzel fogható eredményre vágyunk. Ha már megvan a jó ötlet és az írás is már kész arra, hogy a nagyvilág elé tárhassuk, akkor jön kiadás gyakorlati része. Persze, manapság más lehetőséggel is élhetünk, amelyek kevésbé költségesek, de most a klasszikusnak mondható könyvkiadás lépéseivel ismerkedhetünk meg.

Melyek a könyvkiadás lépései?

Ha a technikai részéről beszélünk, és már létrejött a szerződés a kiadó és a szerző között, akkor a szerző első lépésben leadja a kész kéziratot a szerkesztőjének, aki elolvassa, átbeszéli a szerzővel, hogy esetlegesen milyen szerkezeti javításokat tanácsol. Amikor a szerző kéziratát elfogadja a kiadó, a szerkesztő megszerkeszti a könyvet, és visszaadja a szerzőnek, aki egyenként végignézi a javítási javaslatokat. Érdemes ezeket megfontolni, mert a szerkesztő csak javíthat a mű minőségén, szerkesztetlen kéziratot nem tanácsos megjelentetni. A szerkesztői javaslatokat át is beszélheti személyesen a szerző a szerkesztővel – a lényeg, hogy mindkét fél (és majd az olvasó is!) elégedett legyen a végeredménnyel. Ezután a kéziratelőkészítő (korrektor) olvassa és javítja a hibákat, majd betördelik a könyvet. Közben már megtervezteti a kiadó a borítót, a szerzővel közösen végignézik a terveket, és kiválasztják a véglegeset (vagy még kérnek újabb terveket). Mielőtt nyomdába adnák a könyvet, a korrektor újra átolvassa, keresi az esetlegesen benne maradt hibákat – ilyenkor már a tördelést is nézi, és ha szükséges, javítási javaslatot tesz. Érdemes a szerzőnek is elolvasnia a levonatot, mielőtt nyomdába menne a műve. Ezután következik a nyomtatás, végül pedig a boltokba kerül a könyv.

8834c7e56f4246a6a7eef3b61fdebb19

Forrás: flickr.com


Körülbelül mennyi idő telik el a kézirat leadástól a konkrét könyv elkészüléségig?

Változó, függ attól, hogy a kiadó mikorra tervezi a megjelenést. A szerkesztés, korrektúra, tördelés, borítótervezés elvileg akár egy hónap alatt is készen lehet, utána jön a nyomtatás. A tervezett példányszámtól, a választott nyomda kapacitásától is függ, hogy hány hét alatt nyomják ki a könyveket (általában két-három héttel lehet számolni).

Milyen költségei vannak a könyvkiadásnak? Miből áll össze a budget?

A klasszikus könyvkiadásban a kiadó vállalja a fent említett munkálatok költségeit. Ha magánkiadásról van szó, akkor a szerző fizeti a költségeket, de ez elég húzós összeg (nyomda, szerkesztő, tördelő, korrektor, borító), és akkor még a terjesztésről is gondoskodnia kell. Azoknak, akik a magánkiadást választják, inkább az e-könyves megjelenést javaslom, mert ilyenkor legalább a nyomdaköltség megspórolható.

Hogyan születik meg a borító?

Elsőkönyves szerzőnél mindenképpen gondos “briefing” szükséges, a kiadó a szerint tervezteti meg a borítót, hogy ki a célcsoport, mi a regény érzelmi üzenete stb. A szerzőnek általában van beleszólása ebbe a folyamatba, sőt igazán jó, ha ő maga is elmond néhány fontos szempontot a művéről a grafikusnak, aki a borítót tervezi. Szerencsés, ha olyan borító születik, amit a szerző is szeret, büszkén vállal, a történetéhez illeszkedőnek tartja, és persze fontos, hogy a kiadó szintén elégedett legyen a tervvel.

64221e186d066e48261bc1bba86c8447

Forrás: flickr.com

Mikor kerülhet a boltokba a kész könyv?

Amikor elkészült a nyomtatás, a kiadó kiszállítja a kereskedőknek, és hamarosan a boltok polcaira kerül. Ha magánkiadásról van szó, azt javaslom, még mielőtt költségekbe verné magát a szerző, nézzen körül a könyvpiacon, keressen terjesztési csatornákat a könyvéhez, mert annál nincs rosszabb, mint amikor a padláson vagy a garázsban kell kerülgetni több száz vagy több ezer kinyomott példányt, és nincs hol terjeszteni. Érdemes előre megállapodni a terjesztésről, bár ez sem egyszerű feladat, ezért én magánkiadás esetén – főleg, ha a szerzőnek nincs túl nagy kerete a kiadásra – inkább az e-könyves (első) megjelenést javaslom, vagy azt, hogy a szerző inkább járjon be kicsit hosszabb utat – ez kétségtelenül sok kudarcon és visszautasításon keresztül vezet a célig -, és házaljon egyik kiadótól a másikig a kéziratával, bízva abban, hogy előbb-utóbb valamelyik klasszikus modell alapján dolgozó könyvkiadó lecsap a művére, és szerződést ajánl!

Amint láthatjuk a könyvkiadáshoz bizonyos befektetés elengedhetetlen, valamint tisztában kell lennünk a célközönségünkkel, és azzal is, hogy milyen csatornákon tudunk eljutni hozzájuk, ezáltal megválasztani a számunkra is megfelelő módot a publikálásra. Természetesen minden írásnak a legfontosabb alapja az, hogy az író egyedi személyisége és stílusa megjelenjen a teleírt oldalak között. Ha ezáltal felkeltjük egy kiadó vagy egy szerkesztő figyelmét, meg persze, szerencsénk is van, megláthatják bennünk azt a potenciált, tehetséget, amely másban nincsen meg és végül előszobája lehet a művünk kiadásának.

Köszönjük az Írónőnek a válaszokat! Ha van még olyan téma amiről szívesen olvasnátok, segítségetekre lehet az elindulásban, vagy bizonytalanok vagytok, ne habozzatok kérdezni!

Fejős Éva új regénye, a Száz éjjel vártam húsvétra jelenik meg. Bővebb információ a szerző honlapján található, ahol a blogban a regényírás, könyvkiadás kulisszatitkairól is olvashattok. Fejős Évát a Facebookon is megtaláljátok!