#Lendületet adunk – új rovat indul a magazinban

#Lendületet adunk – új rovat indul a magazinban

Szeretnénk hűek maradni önmagunkhoz és a Lendület Magazinhoz, pont ezért célunk, hogy az olvasóink a lehető legtöbb motivációban, inspirációban és – akár általunk generált – húzóerőben tudjanak részesülni. Fontosnak tartjuk, ha az oldalunkra tévedtek, akkor jó érzések töltsenek el titeket, eszetekbe jusson, hogy igen is érdemes az álmaitokért dolgozni, még akkor is, ha néha semmi sem akar sikerülni, és azt látjátok, hogy elnyomnak titeket és nem tudtok érvényesülni az alkotásaitokkal. Azt szeretnénk elérni, hogy a Lendület egy kicsit az otthonotokká tudjon válni. Ahol megtaláljátok mindazt, amire szükségetek van. A menedéket, a kellő löketet az alkotáshoz, a hitet, hogy sikerülhet bármi, amit elképzeltek és célként tűztök ki magatok elé.
1601336_668602229862309_1241183838_nEzért határoztunk úgy, hogy indítunk egy új rovatot. Már egy ideje beszélgettünk arról, hogy valahogy ,,kézzelfoghatóan” meg kéne adnunk nektek a lendületet – mint az álmaitokhoz, hogy sose adjátok fel, mint pedig az élethez. Célkitűzéseink között határozottan szerepel a negatív gondolataitok pozitívvá cserélése, hogy el tudjátok hinni: bármi létrejöhet, csak erősen kell akarni és mindent megtenni érte.

Megszületett az ötlet: Lendületet adunk.

Mától leveleket várunk tőletek. Írjátok meg nekünk történeteteket, kételyeiteket, kérdéseiteket, problémáitokat. Osszátok meg velünk aggályaitokat, ha elakadtatok az alkotás folyamatában, nem jön az ihlet, megrekedtetek az álmaitok útján és nem tudjátok, merre tovább. Mi pedig választ keresünk, utat mutatunk, megpróbálunk személyre szabott tanácsokkal segíteni titeket. Akár apró praktikákkal próbáljuk kirángatni a reménytelenségből a hozzánk fordulókat; a rossz meglátásokat, jókra cserélni.

Nyilván a saját harcaitokat nem vívhatjuk meg helyettetek, nem állhatunk ott mi, amikor épp döntést hoztok, de segítségetekre lehetünk abban, hogy a kérdőjeleitek után pont álljon, még, ha csak egy halvány, pici pont is az.

A hitelesség miatt – szükség esetén – szakmai segítséget is biztosítunk nektek. Ha kell, akkor felkeresünk olyan embert, aki a könyvkiadással kapcsolatban tud eligazítani titeket, párkapcsolati tanácsadót, pszichológust, vagy akár marketingspecialistát is megpróbálunk bevonni, ha szükség van a szakszerű tanácsokra.

995619_668601093195756_645587092_nKérdéseiteket, problémáitokat e-mailben várjuk, saját jeligére, melyet a TÁRGY mezőbe kérünk feltüntetni. A leveleket teljes diszkrécióban fogjuk kezelni, a neveket nem tesszük közzé.

E-mail címünk: lendulet.magazin@gmail.com
Albert Timi: timi.albert@gmail.com
Széni: p.klaudia.sz@gmail.com

ASK, ahol teljesen névtelenül írhattok (a jeligét itt se felejtsétek el!): http://ask.fm/lenduletmagazin

A rovat mottója: Merj kérdezni, ne félj segítséget kérni!

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.