lényegtelenítés

lényegtelenítés

Ma fénygombokkal játszom.
Pirosak és zöldek, aprók és tarkák, jelentéktelenek és felejthetetlenek.
Emlékek.
Ha a zöldekre ráteszem a kezem, bizony a pirosak sikítása rohan előlem.
„Nem áll össze” – szalad át az érzés rajtam, kezdve a fülcimpámmal,
megállva valahol a szívem egyik elrejtett kamrácskájában.
Nehéz hivatás ez. Válogatni a jót a rossztól, tarkát a nem tarkától.

Szortírozunk. Ez kell, ez nem kell. Ezt elviszem magammal belőled. Ezt itt hagyom neked örökbe, ha nem is tudsz róla.
Részben talán el is tehetsz emlékbe. Már nem baj.
Megnyugtat a körém felmázolt csend.
Nincsenek többé védőbástyák, titkon remélt remények.
És bár hosszúak az esték, melyeknek hangja néha bíborvörösre és valami sápadt lilára csipkézi ki a szívem,
tényleg nem baj.

Egyszerűen jó, hogy többet nem rád veri vissza a szemem a fényt, amiről azt hittem, hogy belőled áradt.
Beléd láttam, amit nekem kellett volna megvalósítanom.

Csak a belőlünk visszamaradt apró múltbéli tükörpocsolyák száradnának ki örökre.
Száradjanak ki, vagy olvadjanak be az utánunk maradó dunsztosüvegekbe szorított szélcsendbe.

Kiemelt kép forrása: pinterest.com

Szerző:

"Ha itt nem találsz, keress meg ott."