Lépések az álmok felé – interjú a Norna.hu munkatársával

Lépések az álmok felé – interjú a Norna.hu munkatársával

Talán már használtál webshopot, sőt valószínűleg már vásároltál is onnan valamit, könyvet, cipőt vagy akár élelmiszert. De hogyan működik ez a másik oldalról? Amikor a saját szellemi vagy akár tárgyi termékedet szeretnéd eladni, anélkül, hogy eltévednél a bürokrácia útvesztőjében, komolyabb költségekbe vernéd magad, és még akár keresnél is rajta. A Norna erre kínál alternatívát, támogatva az induló, bemutatkozás előtt álló alkotókat. Jól hangzik ugye? Nézzük mi ez a gyakorlatban! Kérdéseinkre a norna.hu munkatársa Túri Nikolett válaszolt.

Hogyan tudnád megfogalmazni pár mondatban a norna.hu lényegét?

A technika szédületes fejlődése és a markánsan megfogalmazott vevőigények folyamatosan formálják fogyasztói szokásainkat. Manapság rengeteg olyan tartalmat fogyasztunk, melyek nem igénylik sem a termék, sem pedig az előállító fizikai jelenlétét.

Elektronikus formában könnyen és kényelmesen elérhető egy jó regény, egy zenei album, egy nyomtatható kiadvány vagy egy workshopra szóló belépő. 

A Norna az első olyan közösségi piactér, ahol fizikai áruk helyett fájlokat, digitális tartalmakat vásárolhatunk közvetlenül az alkotótól, készítőtől. A piactéren bárki nyithat virtuális boltot, aki szellemi termékét, digitális vagy digitalizált alkotását szívesen eladná.

Milyen műfajú alkotóknak ajánlod a regisztrációt?

A Nornát olyan alkotók számára ajánljuk, akik tudásukat vagy hobbijukat pénzzé tennék, megosztanák másokkal.

Egyedülálló lehetőség

  • írók, költők, újságírók, bloggerek számára, akik írásaikat szeretnék magánkiadásban (is) megjelentetni, vagy elkötelezettség nélkül tesztelnék a fogadtatást, esetleg a nyomtatott kiadást kívánják e-könyv eladásból finanszírozni
  • idegen nyelvet oktatók, műfordítók számára szöveges vagy audio tartalmak értékesítésére
  •  infótermékek, oktatási anyagok, szakkönyvek publikálására
  • csomagban elérhető „dobozos” szolgáltatások értékesítésére
  • üzleti célokra is felhasználható fotók, grafikai munkák, vizuális tartalmak, nyomtatható kiadványok adásvételére
  • speciális fájlok értékesítésére (pl. 3D nyomtatóra írt fájlok)
  • e-ticket, tanfolyam, workshop belépő eladására
  • zenei albumok, hangeffektek online értékesítésére

Azok számára, akik még nem próbálkoztak ilyennel, melyek az első lépések? Hogyan tölthetik fel a munkákat és mivel kell számolni?

Hogyan lesz a „semmiből” termék? Két fontos eleme van. Az egyik: ALKOSS! Csak csináld azt, amit szeretsz, amihez értesz. Írj, rajzolj, tervezz, szerkessz, fotózz, filmezz, fordíts, főzz, gyógyíts, fejlessz…Mindenki jó valamiben.

A tudásod épp kapóra jöhet valaki másnak. Gondoltad volna, hogy fizikai munkából is lehet digitális termék? Az egyik alkotónk például cipőket varr, a tudását pedig örömmel megosztja másokkal. Szabásmintákat árul, ráadásul fotókkal illusztrált oktatófüzetben elmagyarázza a készítés fortélyait is. 

Ha tehát hajlandó vagy átadni a tudásod, beavatni másokat, akkor jöhet a másik rész: Digitalizáld, tedd elektronikusan elérhetővé. A kész fájlt, mint digitális terméket pedig töltsd fel a Nornára. Így alkotásoddal csak egyszer dolgozol, de ezerszer adhatod el.

Az üzleti modell egyszerű: eladó feltölt, vevő online fizet és letölt. Ez minden. 

A képletet nagyban leegyszerűsíti, hogy nem kell kiszállítással, átadással járó idő- és költségtényezővel kalkulálni. Minden tranzakció azonnal, földrajzi korlát és környezeti terhelés nélkül megy végbe. És hogy mivel kell számolni? A termékfeltöltés díja 90,-Ft/fájl, az értékesítési jutalék pedig az eladási ár 9%-a. Más díj nincs. Ezeket az összegeket Norna Egyenlegedből automatikusan vonjuk, ami 900,-Ft befizetésével feltölthető. Az eladás és vásárlás menetét egy-egy infógrafika segítségével szemléltetjük: Részletes leírás / Vásárlás menete 

Honnan jött az ötlet és hogyan valósítottátok meg?

Gyakran vásárolunk digitális tartalmat, elsősorban oktatási segédanyagokat, szakkönyveket és nagy felbontású képeket külföldi piacterekről. Sokat kutattunk hazai alternatíva után, de az ilyen típusú termékek adásvételére kialakított piac hiányában maradtunk a külföldi beszerzésnél.

Később saját szellemi termékeink értékesítése okán felmerült az informatikai fejlesztés szükségessége. Mivel egy eladós modell esetén a technikai háttér kialakítása és az online fizetés integrálása éppúgy szükséges, mint a több eladós közösségi platform esetén, ezért úgy döntöttünk, hogy a fejlesztést kibővítjük, és létrehozzuk a digitális termékek itthoni piacterét. Ehhez kiváló grafikusok és informatikai mérnökök voltak segítségünkre.

Mi az előnyötök más kiadókkal / ügynökségekkel szemben?

A titok épp ebben áll.

Legnagyobb előnyünk, hogy sem kiadó, sem ügynökség nem vagyunk. Ebben a viszonylatban „csak” szolgáltatók vagyunk, az online értékesítés technikai feltételeit és a szükséges keretrendszert biztosítjuk.

A felhasználóktól semmiféle elköteleződést nem várunk, arculatról, üzletpolitikai célokról, árképzésről maguk döntenek, minden bevétel közvetlenül az eladókhoz folyik be. Ezáltal megszűnik a kiszolgáltatottságuk, naprakész statisztikával rendelkeznek a boltjuk látogatottságáról, az eladásokról, jövedelmezőségről.

Nem mellékes szempont, hogy jelentős összeget spórolhatnak, figyelembe véve egy saját vagy bérelt webshop üzemeltetésének költségeit. Azáltal, hogy az alkotók új értékesítési csatornát nyitnak, a Nornán is megmutatják magukat, letölthető termékeiket egy koncentrált piacon széles körben elérhetővé teszik, csak tovább erősítik online jelenlétüket, építik saját márkájukat. Új termékeikkel élesben tesztelhetik a piacot, új érdeklődőket és megrendelőket érhetnek el. A szinergia hatás pedig egyértelműen érvényesül, a Norna marketingtevékenységének minden eleme az alkotók és az értékesítés szolgálatában áll. Közös a cél, hiszen az alkotók sikere a Norna sikere is egyben.

Hogy látod, így az internet korában a self-branding korát éljük? Működőképes ez a gyakorlatban?

A self-branding korát éljük, ez nem vitás. Kulcsfontosságú viszont, hogy milyen eszközöket használunk a megvalósításhoz. Még soha nem volt ennyi „freelancer” és személyes márkaépítő, mint manapság, de többségük még mindig a nehezebb utat választja. Egyedül és saját forrásból próbálnak érvényesülni, ami roppant időigényes és főleg költséges módja egy brand, egy termék vagy egy szolgáltatás népszerűsítésének. Ennek lehet kiváló alternatívája egy olyan koncentrált piac, mint a Norna, ahol a böngészők milliós találati dzsungeléhez képest az érdeklődők egyszerűen, kategória alapon szűrhetnek, célirányosan választhatnak, a versenytársak termékei egy platformon összevethetőek.

Persze mindenkit izgat, hogy hogyan tud így termékeivel vagy szellemi munkájával pénzt keresni? Te milyen stratégiát javasolsz?

Picit rugaszkodjunk el a megszokott keretektől, merjünk új dolgok felé nyitni. Miért ne tervezhetném meg valaki névjegyét anélkül, hogy találkoznom kellene vele? Miért házaljak kiadóknál a kéziratommal, ha tőlük függetlenül is olvassák az írásaimat. Miért árulnék CD-t, ha már nincs is hová betenni? Miért nyissak irodát, ha a vevőim 90%-a interneten talál rám? És miért költsem a profitom jelentős hányadát szükségtelen, idejét múlt dolgokra? Nem kell. Már léteznek az adásvételnek más keretei is.

Ennek megfelelően a stratégiaalkotásban is új szabályok érvényesülnek.

Fő szabály: értékes tartalmat állítsunk elő vonzó formában. A fogyasztó elsősorban a tartalomért fizet, de a megjelenés alapján választ. Különösen igaz ez az online világban.

Második szabály: soha ne értékeljük alul magunkat, a tudásunkat, a képességeinket, árazzunk ennek megfelelően.

Harmadik szabály: használjunk ki minden lehetőséget, fórumot és közösségi platformot arra, hogy megmutassuk magunkat, elérhetővé tegyük a termékünket. A piac meghódítására irányuló egyszemélyes hadjáratok drágák és igen kimerítőek.

Mit gondolsz ezé a fajta „önértékesítési” tendencia megmarad a jövőben is? Rendezkedjünk be erre?

A céljaid elérésében senki nem lehet annyira érdekelt, mint te magad. Támogathatnak ebben családtagok, barátok, szakértők, szolgáltatók, de ténylegesen kiszervezni nem tudod. Tehát igen, azt mondom, rendezkedjünk be erre, ideje gyúrnunk önérvényesítésből és önértékesítésből, mert ha körül nézel, kőkemény a piaci verseny. Már azért is verseny van, hogy jó suliba járj, verseny, egy menő állásért, egy jó partnerért, verseny öt perc figyelemért

A mottónk: Kétségtelen, hogy a tudás hatalom. Az információ viszont érték, a hozzáférés lehetőség, a felhasználása pedig mindig valami új kezdete.



Aktuális felhívásunk

Énekelsz, hangszeren játszol, komponálsz, hangeffektekkel dolgozol… szóval ZENÉLSZ? A műveid digitális formában elérhetőek? Szívesen értékesítenéd jutalékmentesen az albumod vagy hanganyagod?

Akkor jó hírünk van!

Most tiéd lehet a 100 darab mesterkód egyike, amivel 1 évig ingyen értékesíthetsz a Nornán

Csak küldj egy “Kódot kérek” e-mailt az info@norna.hu címre és generálunk számodra egy mesterkódot, amit a regisztrációnál tudsz felhasználni. A mesterkóddal regisztrált felhasználók 1 teljes évig ingyen publikálhatják és értékesíthetik digitális termékeiket, tehát a kód lejártáig (2017.01.31.) sem termékfeltöltési díjat, sem értékesítési jutalékot nem fizetnek a szolgáltatónak.

Jelentkezés: info@norna.hu
Határidő: 2016. január 31.

 

Szólj hozzánk!