Lépesek az álmok felé – interjú Bolla Viktóriával (11ground)

Lépesek az álmok felé – interjú Bolla Viktóriával (11ground)

„Én nem hiszek a versenyszellemben, hanem abban hiszek, hogy mindannyiunknak sikerül.”

Másfél évvel ezelőtt egy lánynak támadt egy ötlete, hogy indítana egy blogot. De nem egy átlagos divat blogot, hanem egy olyat, ahol a minőségi és hiteles tartalom kap csak szerepet, és amely kellően bohókás és fantáziadús. A maga köré gyűjtött kis csapattal lelkesen vágott bele ebbe az új projektbe, és most egy év elteltével már komoly sikereket is könyvelhetnek el, és nem csak a rajongói visszajelzések miatt, hanem például a Cosmopolitan Digital Divas konferenciáján ők vihették el a Rising Star kategória első helyét. Bolla Viktóriával, az 11ground alapítójával beszélgettem a Lépések álmok felé cikksorozat következő részében, hogy hogyan is sikerült mindezt elérniük, a blogok sajátos időszámításában is rövidke idő, azaz egy év alatt.

Viki már az elejétől teljesen közvetlen és nyitott, nem érezi feszélyezve magát a diktafonra izzított okos telefontól, hiszen ő már többekkel készített interjút, néhány kis praktikába is beavat. Bár többször elmondja, hogy még nem adott ilyen hosszan interjút, de mégis azt hiszem az 11ground az a téma, amelyről büszkeséggel beszélhet, és ez az érzés átjön a válaszokon is. Tudja, hogy még egy út elején tartanak, de az irány úgy érzi számára adott.

A blogot Somay Márk fotóssal indították el, ugyanis Viki mindenképp profi fotóssal szeretett volna együtt dolgozni, mivel a blogot egy nagyon vizuális dolognak látja, és fontosnak tartotta azt, hogy minőségi fényképekkel legyenek alátámasztva. Együtt találták ki a nevet is, ami végül a ground, mint alap, kezdet, és Viki szerencseszáma, a 11-es kereszteződéséből jött létre.

A csapat folyamatosan alakul, jelenleg a két alapítón kívül 5 tagból áll, akik mind a saját területükön igyekeznek mindig valami újat kihozni a témáikból. Hadnagy Timi a home postok szülőanyja, Sallay Wanda pszichológiai témákról ír hétről-hétre, Erdősi Petra szépségápolási tanácsokról és praktikákról számol be, Nagy Luca a gasztro rovat vezetője, Zana Gabriella pedig a sport rovatért felelős. A szerkesztőknek nincsenek előre meghatározott témáik, ami csak szembejön velük az utcán, az jó lehet. Persze ahogy mindenhol, pár szerkesztővel itt is voltak súrlódások, illetve, akik nem illetettek bele végül a csapatba, de a jelenlegi teammel könnyű együtt dolgozni.

vikiképek5

Fotó: Bényei Zoltán

Vikinek, aki a blog divat felelőse is, szívügye az, hogy a feltörekvő magyar divattervezők munkái is megjelenjenek egy-egy outfit postban. A divatanyagokban eredetileg nem csak ő szerepelt, de több kisebb buktató után, végül ő maradt a rovat állandó arca. A koncepció mindig azonos: mintha tényleg az utcán kapnák el a pillanatot, amelyben segítség volt Márk rendezvényfotós múltja.

Mit válaszoltál kiskorodban, mikor megkérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
Még kicsiként arról álmodtam, hogy sztárszínésznő leszek, és hogy a Jóbarátokban fogok szerepelni. Mindenképpen én akartam lenne Rachel vagy Mónika, bár nem tudtam dönteni (nevet). Ez addig tartott, amíg pár évre rá, elhívtak egy válogatásra a Madách Színházba. A megallgatáson sírnom kellett volna és kiabálnom, ami otthon sikerült is, de ott leblokkoltam, egy szó sem jött ki a torkomon. Így ezt az álmot félretettem.
Utána nagyon sokáig nem tudtam mi leszek, teljes kétségbeesésben voltam. Leültünk apukámmal beszélgetni, hogy mi lenne az álommunkám, és arra jutottam, hogy a Vouge főszerkesztője azért szívesen lennék (nevet). Egy komolyabb munka után, ami csak érintőileg foglalkozott ezzel, de az ötleteimet és az energiámat beleöltem, ráébredtem, hogy magamnak szeretném inkább ezeket megtartani. Még ha kezdetben nem is keresek vele pénzt, de inkább a saját dolgaimba fektetem az időmet és energiámat, és azzal foglalkozom, amit ténylegesen csinálni szeretnék.

Ha egy-két évvel ezelőtt megkérdeztem volna, hogy mi az álmod, mit feleltél volna?
Akkoriban annak örültem volna a legjobban, ha a szüleim újra összejönnek, mivel kb. négy-öt éve váltak el. Semmi biztonságérzetem nem volt, és nagyon hiányzott, hogy legyen családom. Anyukámnak is külföldre kellett költöznie, azért hogy legyen munkája, úgyhogy nehéz időszak volt. Mindig az járt a fejemben, hogy mennyire hazamennék a régi otthonomba. Úgy éreztem egyedül vagyok.

Mennyire vagy elégedett a jelenlegi helyzettel? Megvalósult minden, amire vágytál?
Ahhoz képest, hogy csak kicsiben gondolkoztam, és azt gondoltam, hogy már annak is örülök, ha lesz 150 olvasónk, jól teljesítünk. (nevet) De a mostani helyzetet nem tartom végcélnak. Én úgy élem meg, mikor valaki nekiáll sportolni: attól, hogy egy éve csinálja, nem fogják csak úgy behívni a válogatottba. Még szerintem gyerekcipőben járunk –bár örülök, hogy kívülről ez nem így tűnik -de nagyon sok projekt van még a fejünkben, még van hova fejlődni.

Fotó: Stiglincz Gábor

Fotó: Stiglincz Gábor

Mi motivál a mindennapokban?
A legjobban a barátom motivál, aki profi sportoló. Kiskora óta ugyanazt a sportot űzi, nap mint nap csinálja, edzésről edzésre, és mindig törekszik rá, hogy a legjobb legyen. Nekem már magában az, hogy ennyi kitartással van valaki egy dolog iránt, nagyon motiváló. Ő is úgy áll a dolgokhoz, hogy most van a karrierje elején, és ezért minden edzésen a maximumot hozza ki magából. Ráadásul nagyon sokat ötletelünk is együtt bloggal kapcsolatban is, és ha bármi problémám van, vagy úgy érzem elakadtam hozzá mindig tudok fordulni. Ezen túl pedig a lányok is nagyon motiválnak, akikkel együtt csináljuk a blogot, szerencsére olyan még sosem volt, hogy egyszerre legyen mindannyiunknak problémája, így valaki mindig az „erős alap” tud lenni.

Hogy sikerült elérned mindazt, amit most a magadénak tudhatsz?
Eleinte kb. napi 24 órában dolgoztam a blogon. Az első három hónapban aludni se volt kedvem, szinte ez volt minden gondolatom. Amikor elindultunk az volt a legmegdöbbentőbb, hogy kiraktam az első cikket, amit pár óra alatt 3000-en elolvasták. Nagyon sok pozitív visszajelzés jött, és akkor kicsit – jó értelemben – függővé váltam. Folyton ezen pörgött az agyam. Tényleg úgy gondolom, hogy szenvedéllyel kell csinálnod, amit csinálsz.

vikiképek4

Fotó: Bényei Zoltán

Gondolom nem volt teljesen sima az idáig vezető út. Mi segített nehéz időkben?
Erre megint Dávidot, a barátomat tudnám mondani, mert mindig ő segít ezekben az időszakokban. Mindig nagyon támogat, és örül neki, hogy megtaláltam azt, ami tényleg boldoggá tesz. De persze szerenécsre ilyenkor általában jön egy olyan impulzus is, például valaki kedvesen odajön hozzánk, vagy kapunk egy-egy pozitív levelet -ezeknek mindig nagyon örülünk. Legtöbbször az jön vissza, hogy mennyire jó, hogy természetesek vagyunk és nem egy megkomponált dolgot csinálunk. A bloggal kapcsolatban volt egy- két rázósabb ügyünk, például volt egy szerkesztőnk rövid ideig, aki sajnos plagizált, és nem is vette ezt az egészet igazán komolyan, így tőle elköszöntünk. Én úgy vagyok vele, hogy nem vagyunk tökéletesek, mind követünk el hibákat, ezekből tanulunk. De nem szabad a hibákat rejtegetni, hanem fel kell őket vállalni.

Hogy bírod nap, mint nap ezt a tempót? Hogy szervezed meg a mindennapokat?
Szerencsére magamnak osztom be az időmet, a többi munkámat emellé tudom igazítani, így annyira azért nem durva a tempó. Nyilván vannak napok, amikor többet kell vele foglalkozni, de mindig figyelek arra, hogy beleférjen az, hogy pl. a kutyámat el tudjam vinni rendesen sétálni, vagy maradjon időm főzni. Hét közben általában annyi a dolgom, hogy a lányok cikkeit átnézzem és képeket keressek hozzájuk, majd kitegyem. A saját cikkemmel nyilván több a feladat, de én ezeket annyira élvezem, hogy nem tűnik megterhelőnek, vagy ha el kell mennem például egy divatbemutatóra, azt is mindig nagyon élvezem.

Milyen érzés alapítónak lenni? Hogyan koordináljátok a szerkesztőket és a munkafolyamatokat?
Én tényleg nagyon szeretem ezt csinálni, és nekem a szívügyem ez az egész, hogy minden jól működjön. Nem sajnálom rá az időt. Örülök, hogy egy olyan dolgot sikerült létrehoznunk, amivel nem gáz elmenni valahova. Nálunk a szerkesztők között egyensúly van, nekem sincs több felületem, csak azért mert én vagyok az alapító. Mindenkinek egy napja van, amikor az ő cikkét teszem ki, és nem töltök fel a héten háromszor divatanyagot. Nagy szerencsém van amúgy, mert a koordinálás maximum abban merül ki, hogy kinek melyik nap megy ki a cikke. A lányok ugyanúgy szeretik ezt, amit csinálunk, mint én, így senkit nem kell piszkálni azért, hogy legyen kedve cikket írni. Nyilván mindannyiunknak megvan a maga hülyesége, de elfogadjuk egymást. Általában teljes káoszban vagyunk, de így egy vagyunk egy egész. Van egy mottóm és talán ez írja le leginkább a filozófiánkat: „Nem hiszek a versenyszellemben, inkább abban hiszek, hogy mindannyiunknak sikerül.”

Hogyan és hol képzeled el magad 5 év múlva?
Erre az őszinte válaszom, az hogy még nem tudom. Én annak örülök, ami most van.

Mit tanácsolnál olvasóinknak, hogy hogyan és miért küzdjenek álmaikért? Mi tartsa bennük a lelket nehéz időkben?
Elsősorban azt tudom mondani, hogyha van egy álmod, amiben tényleg hiszel, hogy el tudod érni, akkor nincsen semmilyen más tanácsra szükséged. Onnantól kezdve, bárki bármit mond, vagy vissza akar húzni, arra azt mondhatod, hogy nem, én hiszek ebben. Akkor nincs nehéz idő. Ha tényleg elhiszed, hogy ezzel dolgod van, akkor csinálni kell. Én hiszem, hogy bármit el lehet érni, ha megteszed érte, amit meg kell, és nem dőlsz hátra féltávnál, mert elfáradtál. Így szerintem azt kell eldönteni, hogy amit szeretnénk, azt tényleg annyira szeretnénk vagy sem.

10756753_10204507494400741_166283401_o

Köszönjük Vikinek az interjút, és nagyon sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is! Vele és lányokkal legközelebb egy éves szülinapi partijukon találkozhattok, amit jövő pénteken, azaz november 28-án rendeznek meg!

Szólj hozzánk!