Lépések az álmok felé – interjú Csobádi Eszterrel (musume)

Lépések az álmok felé – interjú Csobádi Eszterrel (musume)

A musume márkanév tervezőjével, Csobádi Eszterrel beszélgettem. Azért is örültünk, hogy interjút készíthetünk vele, mert így folytathattuk a Lépések az álmok felé cikksorozatunkat. Ráadásul egy számunkra egészen új területre evezhetünk, a divattervezés felé. 

Elegáns letisztultság, szokatlan geometriai formák, bohémság.

Ezek is lehetnének a hívószavai, Eszter cukorka világának. 

A brand megalakulása, 2010 óta egyedüli felelőse a ruhák tervezésének. Magának kezdett el nyakláncokat készíteni, ezek után alakult ki a márkanév, így jutott el másokhoz a textilnyaklánc. A már kikísérletezett textilfonásokat megjelenítette női ruhákon, így téve ezeket különlegessé és egyedivé. Eszter a mai napig olyan ruhákat tervez, amelyeket maga is szívesen visel, minden kollekció megalkotásakor magából indul ki.

Az energikus és vagányan trendi nőket célozza meg. A szabásminták és a nyomott felületek a szabályos geometrikus formákból építkeznek. Egyik oldalról a dizájner kísérletezése jellemzi a kollekciókat, a másik oldalról pedig jelen vannak a hagyományosabb, egyszerűbb ruhák is, azoknak, akik a járt utakat preferálják a járatlanokkal szemben.

550550_380913165283177_852435683_n

Mindig a klasszikus, fekete-fehér színvilágot vegyíti egy-egy adag, az aktuális trendnek megfelelő tónussal. Olyan városi nőknek tervez, akik nyitottak az újra, teljes természetességgel tudják viselni az egyedi tervezésű, figyelemfelkeltő, mégis letisztult darabokat. Igénylik a kényelmet, de képesek hordani nőiesebb, elegánsabb darabokat. Szeretnének eltérni az átlagtól, különleges designer darabokba bújni, mindezt megfizethető áron.

Mesélnél nekünk arról, hogy milyen volt az út, míg az álmokból végül valóság lett?

Mindig érdekeltek a kreatív, designnal kapcsolatos dolgok, már csak az volt a kérdés, pontosan melyik irány. Lakberendezőtől festőig… De ami már pici koromtól kezdve megvolt, az a ruhamánia. Lehet ezért alakult így az életem. Sok mindent csináltam magamnak, ez is hobbiként indult a nyaklánckészítéssel, de a ruhákkal most már egyre komolyabbá válik a márka.

11900_688256014548889_6285043154532616771_n

A 2013-as változás miből fakadt? ( Egy ponton túl már mertél nagyobbat álmodni? )

Nem terveztem tudatos változást, én, vagyis a stílusom, ízlésem változik folyamatosan, amelyek a ruháimon is látszódnak. Annyi volt benne tudatos, hogy igazodjak a divattervezőknél megtalálható évi 2 kollekció megvalósításába, amellyel egy több termékből álló mintakollkeció megtervezése jár. 

Az új musume stílus a nyári kollekciómmal kezdődött, ahol már más a célcsoport. Ennek megfelelően tudatosan alakítjuk a vevőkört és a további kollekciók megtervezését is. Egyre jobban átlátjuk azt is, miket szeretnénk a közeli, illetve a távoli jövőben elérni.

1376446_599860303388461_2037014949_n

Mi inspirál a mindennapokban?

Amellett, hogy követem a trendeket online, a kedvelt formáimat próbálom minél többféleképpen beépíteni a kollekcióba. Mostanában grafikával, hajtással, kivágással, tűzéssel kísérletezgetek, mindegyiknél egy újabb ötlet, vagy jobb megvalósítás jön elő. Persze szabásilag sok apró megoldás más emberek ruháin fog meg, amelyet beépítek aztán a saját termékeimbe is.

10624925_760217334019423_4884744239762671216_n

Voltak esetleg olyan időszakok, mikor több akadály jött a kelleténél? Ilyenkor mi segített át?

Akadályok mindig, most is vannak, vagyis inkább csak rádöbbenek, mennyi mindent kell ehhez a szakmához átlátni. Nem elég csak tervezgetni, varrogatni, eladni, hanem nagyon sok háttérmunka jár vele, amire eleinte nem is gondoltam volna. Lassan tisztul a kép, most kapok gyakornoki segítséget is ezen a téren.

Downloads21

Szerinted mi a siker titka? Mit tanácsolnál ezzel kapcsolatban az olvasóinknak?

Kitartás, egyértelműen. Mindent el lehet érni, csak nehéz rájönni hogyan és kinek a segítségét kell kérni, mert egyedül szerintem semmi sem megy, csak csapatban. Nagyon jó ha több ember rálát arra amit csinálsz, véleményez. Egy ember nem elegendő mindenhez.

2014 | ősz-tél

Az őszi/téli kollekcióban is megjelennek a nyári ruhákon már látható, saját tervezésű mintával printelt textilek. Itt-ott hajtogatással válnak még érdekesebbé ezek a pamutvászon nyomatok, a geometriai motívumok a nyílszerű steppelésnél is visszaköszönnek. Az alap ruhadarabokat a télen nélkülözhetetlen meleg pufi részek bolondítják meg és teszik érdekessé.

10600564_761380123903144_8454252606927753437_n

A mostanában megszokott drapp, fekete és fehér szín mellett, a zöld több árnyalata is helyet kapott, a kollekció játékosságát pedig a cukorkaszerű színes festett fagyöngyök adják a pufi nyakú felsőkön. A ruhákat továbbra is egyszerű szabásvonal és nőiesség jellemzi.

10561689_761379720569851_5489663516792681036_n

 

Remélem titeket is feltöltöttek ezek a csoda almazöld ruha darabok. Én a Jézuskától biztosan kérek majd egy pufi kiegészítőt. 🙂

Addig viszont hatalmas meglepetésként Eszter jóvoltából, holnap nyeremény játékot hirdetünk! Érdemes lesz figyelni az oldalunkat!

musume Facebook

musume Webshop

 

Szólj hozzánk!