Lépések az álmok felé – interjú Szilas Rita divattervezővel! Szoros lazaság!

Lépések az álmok felé – interjú Szilas Rita divattervezővel! Szoros lazaság!

Másodjára ért minket a megtiszteltetés, hogy új utakat járhatunk be, és egy divattervezőt faggathatunk arról, hogy miként sikerült elérnie álmait. Most Szilas Ritával beszélgettünk, és megtudtuk, hogyan is „keveredett” erre a pályára, azt, hogy mi inspirálja, és azt is, hogy szerinte mi a siker titka.

Rita ruhái elképesztően izgalmasak. Új formák, bohém, elgondolkodtató ötletek, valóság és álom közti lebegés, némi játékosság és ehhez társul az elegancia. Talán nem is kell többet mondanom, a fotók magukért beszélnek.

“A márka története
Szilas Rita 2006-ban alapította a nevével fémjelzett divatmárkát. Termékeinek stílusa, minősége a kezdetektől fogva a nemzetközi piacok igényeinek megfelelően lett kialakítva. A fiatal designer a divattervezésen kívül produkciók stylingolásában is közreműködik.” (Forrás: www.szilasrita.hu)

A tervező ruháit és táskáit Magyarországon, a Hajós utca 26/A-ban (Budapest, VI. kerület) Szilas Rita boltjában vagy webshopban lehet megvásárolni.

Mesélnél kicsit a kezdetekről? Hogyan indítottad be karriered?

A nővérem modellkedett, és tetszett az a fajta hatalom, hogy megtervezhetem azt a ruhát, amit hordani tudunk. Izgalmas volt látni, hogy modellek mutatják be és sokaknak megtetszik és hordani is fogják. Hogy az emberek magukon hordják a gondolatokat, a gondolataimat. Először csak hobbi volt, később pedig ebben a világban tudtam elmerülni teljesen.


Valljuk be, a divattervezés egy nagyon nehéz szakma. Úgy alkotni valami újdonságot, hogy azt az emberek befogadják – és viseljék is – nem egyszerű feladat. Hogy kezeled ezt a dolgot? Szerinted mi a legfontosabb?

Az ötlet mindig máshonnan jön. Általában az engem körülvevő világból inspirálódom. Kitalálom, leskiccelem, anyagokat gyűjtök hozzá, majd levarrjuk. A legújabb 2015-ös őszi kollekciómon például papucsállatkák vannak, mert ez a kedvenc egysejtűm. Sokan kérdezték, hogy jutott eszembe, hogy papucsállatkákat tegyek a ruhákra, és hogy lehet az embernek kedvenc egysejtűje. Nem tudom, sok olyan dolog van az életemben, amit gyerekkoromban megszerettem, ezeket pedig nem hagyom el, és itt maradtak velem. A ruháimon és a táskáimon keresztül mutatom meg saját magamat. Az új kollekcióm története általános iskolás koromra nyúlik vissza, egy biológia órára, amikor a papucsállatkákról tanultunk. Emlékszem, amikor azt a házit kaptuk, hogy egy pocsolyából merjünk vizet és mikroszkóp alatt keressünk papucsot. Mikor megláttam, igazából… csodálatos volt. Azóta is imádom a formáját, ahogy ábrázolják. Nagyon különleges, nem is tudom, de első pillanatra szerelem volt. Aztán most az ősz és a pocsolyák előhozták belőlem, azt éreztem ennél jobb anyagmintát álmodni se lehet.


Műveid közt láthattunk már olyan ruhákat, melyeket Budapest ihletett, találkoztunk buborékkabáttal, melyet a Sziget fesztiválon is népszerűsítettek, de legújabb kollekciód témája a papucsállatkák. Mondd, hogy jönnek ezek az ötletek? Hogy képzeljük el az alkotás folyamatát a megálmodástól egészen a kivitelezésig? 

A legfontosabb, hogy magamat adjam bele. Ez mindennel így van, bármit is csinálunk. Nehéz feladat, de vállalni kell a kockázatot, különben sose lesz semmi…

A Budapest kollekciót kicsit a budapesti Hajós utca is inspirálta, ott van ugyanis a boltom, ahol meg lehet venni a ruháimat. Érthető, hogy gyakran járok oda, és gyakran figyeltem az épületeket is, főleg olyan részüket, amelyeket nem minden nap veszünk észre.

A Bubi kabátok pedig szintén gyerekkori lenyomatok a jelenben. Nagyon szerettem kinyomkodni a buborékfóliákat, akár órákig játszottam volna vele. Nemrég pedig rájöttem, hogy milyen jó anyag is ez, és fel lehetne használni esőkabátok, táskák készítéséhez is. Egyébként most dolgozunk azon, hogy a Bubi kabátokat ne csak felnőttek, hanem gyerekek is tudják hordani. Most, hogy elindult a suli készül a gyerekeknek szóló kollekció. Szerintem nagyon fogják szeretni. Egyébként a kabáton is ki lehet nyomkodni a buborékokat, nem fog meglátszódni rajta, visszanyeri eredeti formáját.

„Ruháinkról
A SZILAS RITA márka öltözékeinél is a tervezőre jellemző játékos kreativitás dominál. A nyomtatott textíliák különleges látványvilág létrehozását teszik lehetővé. A tervező különleges látásmódjának köszönhetően, öltözékei garantáltan érzelmeket váltanak ki.” (Forrás: www.szilasrita.hu)


Mesélnél kicsit arról, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően? 

Be szeretném fejezni a jogot és ügyvédként, akár más tervezők munkájával kapcsolatos ügyekben eljárni. Akár szerzői jog stb… Emellett persze ugyanígy terveznék, hiszen ez a legfontosabb nekem, de szeretem magam új terepeken is kipróbálni.

Mondd csak, milyen volt az út, amíg álomból valóság lett? Melyek voltak a legnagyobb megpróbáltatások? És mi okozta a legnagyobb örömet?

A legnagyobb megpróbáltatás az volt, hogy elhagytam a jogi pályát, hogy tervezhessek. Senki nem hitt bennem és ebben a dologban. De hagyatkoztam a megérzéseimre, engedtem, hogy vigyenek a gondolataim, azt akartam elérni, ami vagyok. Hónapról hónapra jobban mentek a dolgok, most pedig már biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. A legnagyobb örömet az okozta, amikor a nemzeti művészklub örökös tagjának választottak, amikor az Argo2-ben dolgozhattam, és amikor kialakult már egy pici visszajáró vevőköröm.

„Táskáinkról
A SZILAS RITA táskákat a különleges kreativitás jellemzi. Ötletesség, minőségi megvalósítás és különleges alapanyagok igen népszerűvé teszik az „eredeti” stílus kedvelői között.”
(Forrás: www.szilasrita.hu)

Mi az, ami a mindennapokban inspirál? Hogyan kapcsolódsz ki, töltődsz fel?

Bármi inspirálhat. Inspirált már egy jó gondolat, forgalmi dugó, állatok, különböző érdekes anyagok. Bármi. Én is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő. 🙂 De amúgy folyamatosan inspirál valami. A kikapcsolódásom lehet sokaknak unalmasan fog hangzani, de nekem nagyon fontos, mert iszonyatosan fel tud tölteni. Kifekszem egy rétre, vagy a kertbe, és nem csinálok semmit. De tényleg semmit. Ilyenkor pihen az agyam és a lelkem. Nagyon pörögnek a gondolataim, szinte egyfolytában, és jól esik, ha így ki tudom kapcsolni. Csak fekszem, vagy biciklizem az erdőben. A lényeg, hogy semmilyen kényszer vagy kötelezettség ne legyen a dologban.


Szerinted mi a siker titka? Mit tanácsolnál olvasóinknak, annak érdekében, hogy ne adják fel álmaikat?

Tehetség, szenvedély, pénz, kitartás és egy intuíció, amely megmondja, hogy a közhangulatnak épp mire van szüksége.


Nagyon köszönjük Ritának, hogy megmutatta nekünk a világát! Kíváncsian várom, hogy legközelebb mivel fog előrukkolni! A buborékkabát kifejezetten az egyik kedvencemmé vált. Nem is gondoltam volna, hogy valaha, valakinek eszébe jut egy ilyet tervezni, de az biztos, hogy eszméletlenül jó ötlet volt. A többiről meg nem is beszélve… 

Rita ruháit megvásárolhatjátok a webshopban, illetve Budapest VI. kerületében, a Hajós utca 26/A szám alatt. További érdekességek, infók fotók pedig Facebookon és Instagramon!

Fotók: Szipál Péter

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/