Levél az ébrenléthez

Levél az ébrenléthez

Néha úgy érzem, eltűnök.
Mint a levendula illata a szekrényből.
Szélként suhan át a réten az emlék,
mikor még a fél egész volt, és az egész több mint a mindenség.
Imába kulcsolt kezek, remegő térdek, elcsukló hang.
Shhh.. Egy pisszenést se!
Még valahol hallom. Valahol, ott a messzeségben még élnek.
Megvannak az emlékek. Ebből az álomból talán soha fel nem ébredek.

Színek játszanak az üvegen, szivárványként átívelnek az égen.
Talán ez jelenti az új kezdetet?
Víz és napfény.
Csak ennyi kell a csodához.
Ahhoz, hogy a rege igaz legyen, és minden házba betaláljon.
Magához öleljen, szív a szívhez érjen.
Igen, talán még megéri hinni a tündérmesékben.

Ott ültél mellettem.
Bordáim szinte zörögtek a félelemtől, 
s a szívem majd kiszakadt a helyéről.
Nagyon féltem.
Ott ültem némán, és csak vártam, hogy kezed kezemhez érjen,
hogy vízből és napfényből újra szivárvány legyen.
Szerettelek szeretni. Szerettem, hogy szerettél.

Túl sok idő csorgott le a homokórán.
Azóta, csak a várakozás az, ami ez eget odafent tartja, hogy ne szakadjon ránk.
Várni, várni és remélni. Vágyakozni és akarni.
Színekkel játszani! 
Meg kell festenünk az eget, csillámot kell szórnunk a nyomainkra és elhordani a messzeségbe!
A regének igaznak kell lennie.
A szél nem csak az emlékeket hordja, hanem a pillanatot is.
A pillanatot, melyben most élünk.
A mi pillanatunkat.

Kéz a kézhez ér. Szív a szívvel összeforr. A mese létezik.

Az álom, maga a valóság.
Most már szeretlek, kedves ébrenlét.

 

 

Kiemelt kép: http://bighdwallpapers.com/

Szerző:

Rose
"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/

Szólj hozzánk!