Levelek

A kora esti szürkület még homályosan engedi láttatni velem a közeli dombokon pihenő várost. Az utcák labirintusa, akár kezeid értem nyúló illúziói a fejemben. Akárhányszor azt hiszem, kikeveredek közülük, csalódok.
A város képe egészen érdekes ezekben az órákban. Mintha ebben a percben minden háztömb, minden villamos minden utasával együtt megfeszülve létezne, mintha a kép, amit innen fentről látni, már-már az örökérvényűségre törekedne. És valóban, ez a kép az agyamba ivódott, olyan mélyen, amennyire csak lehetett.

Naponta utazom az években. Mindig messzebb, mindig távolabb, egyre közelebb a kezdetekhez. Soha nem tudtam elhagyni ezt a napi rutint. Annyira a részemmé vált az emlékezés, hogy már magam sem tudtam, mi is a valóság. Pedig egyértelműen láttam, hogy ez nincs előnyömre. Az életemre egy percig sem tekintettem többként, mint ami. Egy lehetőség, egy sansz, egy játszma, ahol nincsenek igazán tétek, hiszen mindent elveszítesz, amit el kell, hogy megtapasztald, igenis, mindennek oka van. Ez segít, és megnyugtat. Felszabadít, hogy másokkal együtt engem is egy felsőbb erő irányít. Nincsenek sérelmeim, nincs megbánás, nincsen ‘mi lett volna, ha…’, mert minden úgy történt, ahogyan meg kellett, hogy történjen. Micsoda kényelem…

Hirtelen egy gazdátlan fuvallat löki be mögöttem az ablakot, majd a toronyóra nagy mélán elüti a fél hetet. Hűvös lett, és most tényleg fúj a szél. Keringek és szlalomozok a platánsor utcáján gondolatban, és ismételten eltévedek. De akárhányszor gondolom át két töprengés között újra és újra, a vége mindig ugyanaz. Nem lehet időben mérni a bűntudatot.

A szobában már csak a szélfúvás néma véget érte vagy.
A rezgőre állított mobiltelefon, meg az üres kávésbögre.
A nagy hatalmú semmittevés, a halkan zörgő redőnynyílás, a szürkeség és a megírt levelek címzettje.

Szerző:

Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)