Ma már nyugodtan ejtem ki a neved…

Ma már nyugodtan ejtem ki a neved…

“Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból…”
Juhász Gyula- Anna örök (részlet)

Nem akarom, hogy érdekelj. Egy részem teljesen ki akar kaparni magából, hogy soha többé ne jöjj vissza. Másik részem viszont itt akar tartani, mint valami édes kis béklyót. Most is kapkodom a levegőt, ha csak arra gondolok,hogy egyszer csak eltűnsz az elmémből. Pedig jól tudom, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Mindjárt megnyugszom, csak még kell egy kis idő. Addig mosolygok az akkori önmagamon egy kicsit. Mintha csak álmodtam volna, hogy megírtam hozzád életem első szerelmeslevelét és elhatároztam, hogy a nyakamban lévő kulcsot neked adom. Talán álom is volt, elmém szüleménye, amit csak azért találtam ki, hogy valahogy szebb legyen a világ.  Nem lehet….nem. Tisztán emlékszem az érzésre, ahogy ott ültem azon a bizonyos vonaton, ami feléd vitt. Akkor azt hittem akkor fog kezdődni az életem, ha leszállok a vonatról és a karjaidba vonsz. Tudod… amiről mindenki beszél. Az a bizonyos vibrálás, ami megszüntette körülöttünk a világot és valahogy már nem éreztem magamat egyedül, az életemben talán először.

large (1) (1)

Forrás: Weheartit

Nem is tudom, hogy jó-e az, ha már csak érzésekre emlékszem. Néha meg is riadok ettől. Érzem talpam alatt az Alföld homokos talaját, a hold fényét a szememben, a raszta tincseid érintését a vállamon és még megannyi mást. Már csak ez maradt. Mosolygok most egyet magamban, mert bármi mást elvehetnek tőlem, a lelkem, a szívem, a könnyeim, de ezeket az érzéseket nem. Lehet az idő múlásával minden apró kép kikopik belőlem és nem emlékszem a szemed színének mélységére, de boldog leszek, hisz itt maradnak az érzések. És ha becsukom a szemem, mindig elő tudom hívni őket.  És már nem is annyira fáj. Látod, ma már ezt is el tudom írni, tisztán, őszintén, amit talán neked köszönhetek. Bárcsak megértenéd ezt. Ezzel az öleléssel még tartozom neked.

Szerző:

Baksai Vivien
Örökösen kutatok valami megfoghatatlan iránt. Amiről csak néha hallani suttogásokat. Szeretni vágyom, gyűlölni nem tudok. Soha, senkit, semmiért. Emberek formálnak, gyúrnak össze napról-napra. Öleléseik, néma megértéseik, mosolyuk, csókjuk tesz azzá, aki vagyok. Egyébként örökös álmodozó, színtévesztő és lila mániás, aki nem tud és nem is akar egy olyan világban élni, ami nem az övé.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás