Macskát a mikróba tenni tilos!

Macskát a mikróba tenni tilos!

Mindig mindenki tudja, mit kellene tenned. Ezerszer elmondják, mi lenne a helyes, az illő, az elvárt. “Ha megcsal, dobd ki!”, “Ha átver, szakíts!”, “Ne bízz benne!” “Ne bocsáss meg!” Mintha lenne egy általános szabály, mikor mi a teendő. Ilyen egyszerű lenne? Szép is lenne.

Csak egy fontos tényező marad ki a sok okosságból, az érzelmek. Hogyan lehetne általános szabályokat felállítani ennyi különböző emberre?  Hiszen mennyire más vagy te, mint én, mennyire más az egyik srác, mint a másik. Nincs két egyforma egyén, nincs két ember, akit egyformán kellene kezelni.

Miért nincs mindenkihez mellékelve egy kezelési útmutató? Mennyire könnyű lenne minden. „Ha megbántod, kérj bocsánatot!” „Ha haragszik, hívd fel!”, „Ha szomorú, öleld meg!”, „Ha dühös, hallgasd meg!”, még máshoz azt mellékelnék,”Ha rossz kedvű, hagyd duzzogni!”, „Ha titkolózik, várj még elmondja az igazat!”, „Ha nem jelentkezik, várj, majd fog!”, „Ha azt mondja úgy volt, akkor úgy volt, ne faggasd!”. Mindenki máshogy reagál a helyzetekre, és mindenki máshogy kezeli őket.

Egy olyan világban, ahol a mikro használati utasításában fel kell tüntetni, hogy nem alkalmas a macska szárítására, hogy várhatnánk el az emberektől, hogy egyértelmű legyen számukra, mások érzelemivel játszani nem helyes. Ugyanúgy joggal tehetjük fel a kérdést, milyen elmebeteg mikrozta meg Cirmit, mint, hogy milyen elmebeteg törte össze a szíved.

hand,signoflove,sagittarius,love,broken,girl-d56f69a5ed3a93b2c8b481eae7e668bc_h

A legprimitívebb dolgokról kapunk tájékoztatást, bármerre nézünk. Az ajtóra ráírják, hogy húzd vagy told, a vasalóra, hogy magadon ne vasalj, a csokira, hogy itt nyílik. A nagy döntéseknél bezzeg magunkra hagynak. Nem írják rá a szembejövők homlokára, hogy “Őt kerüld el!”, “Vele vigyázz! “Menj oda hozzá!” vagy épp, azt, hogy “Ő a nagy Ő!” Ha érzésekről van szó, egyedül maradunk, mert elolvashatunk ezer tanácsadó rovatot, meghallgathatjuk az összes barátnőnk, barátunk, rokonunk, ismerősünk és idegen tanácsát, de egy kicsit se leszünk előrébb. Ugyanúgy toporgunk, és töprengünk, mit tegyek, mi lesz, ha rosszul döntünk. Aztán végül döntünk. Talán más tanácsát fogadjuk meg, akkor legalább van kit okolni, magunk helyett, vagy megyünk a  fejünk után, és marad az önvád. Talán mások elítélik, megvetik a döntéseink, talán hülyének néznek, meglehet, de döntöttünk.

Megmondhatják, mi a helyes, hogy illene tenni, de mi van, ha a szívünk mást súg? Hallgathatunk-e rá? Mindig az a helyes, ahogy  tenni illene? Miért jó nekünk, ha megfelelünk az elvárásoknak? Úgy teszünk, ahogy ilyenkor szokás. A szívünk meg? Meggyógyul majd, nyilván, ha hegesen is, de beforrnak a sebek. Megéri-e vállalni a fájdalmat, csak mert azt mondták, így a helyes? Mi van, ha mindezt azok találták ki, akik szerint mikrohullám alatt a cica gyorsabban szárad? Hogy hihetnénk annak, aki kinyírta Cirmost?

Én csak azt javaslom, kövessétek, amit a szívetek diktál, hiszen nincs használati utasítás az emberekhez, nem is lesz, soha senki nem lesz képes megírni. Lehet, hogy sokszor rosszul fogtok dönteni, nincs garancia arra, hogy minden jól fog menni, de ha egy helyben álltok csak, és toporogtok, hogy majd más megmondja, mit tegyetek, ha mindig csak meg akartok felelni, talán épp életetek legjobb döntését halsztjátok el. Menjetek a szívetek után, ne várjatok arra, hogy más mutasson irányt! Pokolba az elvárásokkal, pokolba azzal, mások, mit gondolnak, viszont azt azért  jól jegyezzétek meg, hogy macskát a mikróba tenni tilos!

Szerző:

Gellér Zsuzsanna

*”a narancsnak nincs szíve”
bárcsak narancs lehetnék*

Szólj hozzánk!