“Magam és mások örömére fotózni”- interjú Márföldi Eszterrel

“Magam és mások örömére fotózni”- interjú Márföldi Eszterrel

Márföldi Eszter munkásságából már kaphattatok egy kis ízelítőt egy ajánló keretein belül, most viszont nem is szaporítom feleslegesen a szót, ismerjétek még őt saját szavainak tükrében.

DSC_0188

Úgy tudom, kreatív grafikusként dolgozol. Ez mit takar pontosan? Mesélnél erről egy kicsit?
A mindennapokban egy grafikus stúdióban dolgozom, ahol katalógusokat, plakátokat, bannereket és egyéb grafikai elemeket tervezgetek, rakok össze, melyekkel az utcán sétálva is lehet találkozni. A grafika már egészen 5. osztályos korom óta velem van, de még csak idén januártól dolgozom a szakmában – előtte csak a saját szórakoztatásomra készítettem például komplett weboldal designokat, amikor még rendszeresen blogoltam.

Mit tudhatunk Eszterről? Mesélj magadról.
Szeretem a narancssárgát, az őszt, a rókákat, a pandákat. Régen imádtam blogolni, regényekbe kezdtem bele, a fotózás mellett az írás volt a második szerelmem. Sajnos ez eléggé elkopott az évek során, bár most próbálok újra belejönni.

Mióta él benned a fotózás szeretete?
Töpörtyű koromban is izgatott már, hogy Anyukám az analóg gépünkbe filmet fűz, majd kattintás és tekerés után a gép belsejében megbújik egy-egy karácsonyi vagy szülinapi fotó. Imádtam a negatívokat is nézegetni, és azon gondolkodni, hogyan lesz ebből papír kép. Aztán egy időre másfelé fordult a tekintetem, majd mikor véletlenül digitális gép került a kezembe, újra beleszerettem a fotózásba.

Mi volt az első ezzel kapcsolatos élményed?
Az elsőre pontosan nem emlékszem, viszont nagyon megragadt bennem, mikor 2007-ben Svájcba utaztunk egy csoportos kirándulás alkalmával, és a buszról fényképzetem mindent, ami csak az utunkba került. Visszanézve pedig egy olyan képet láttam a kis kijelzőn, ami egyszerre ábrázolt egy parkot, és egyszerre a busz másik oldalán látható utat… Visszatükröződött a másik oldal képe, és így teljesen véletlenül egy multiexpós képhez hasonlót sikerült csinálnom. Sajnos a képet azóta sem találom, pedig ki is nyomtattuk, mert nekem annyira tetszett.

DSC_0209
Leginkább a kültéri portréfotózás áll közel hozzád. Miért éppen ez?
Az emberek sokkal természetesebben viselkednek a természetben, mint a műteremben. Nem izgulnak azon, hogy milyen pózban álljanak – legalábbis túllendülve a kezdeti idegességen-, jobban fel tudnak oldódni.  Nem is beszélve arról, hogy kültéren sokkal változatosabb fotók készülhetnek.

Van különbség aközött, ha egy alanyt fotózol az oldalara (vagy akár felkérésre), vagy csak egy baráti este pillanatait örökíted meg?
Egy fotózásra kicsit jobban rákészülök, a modellel közösen keresünk témát, helyszínt, megbeszéljük a ruhát, a hajat és a sminket. Ilyen esetben a fotók utómunkája is több. Ha egy baráti összejövetelen fotózok, akkor is igyekszem meglátni azokat a pillanatokat, amikből érdekes képek születhetnek, illetve figyelek arra, hogy mindenkiről előnyös kép készüljön.

Emily Soto a példaképed. Miért tartod különlegesnek a munkáit?
Emily képeit nézve szerelem volt első látásra. A divatfotózás egyébként is közel áll a szívemhez, de az ő képeiben van valami plusz, ami nem csak az a száraz valami, ami a legtöbb ilyen témájú képből árad. Nem tudom pontosan megmondani mi is ez a plusz, és ettől szeretem annyira.

Honnan meríted az inspirációt?
A csendből. Amikor egyedül vagyok, és bámulok ki az ablakon, vagy sétálok egy nyugodt helyen, mindig újabb és újabb ötleteim támadnak.

Szereted a rókákat. Mitől olyan különlegesek számodra?
Az életben alkalmazkodó, beilleszkedő és megfigyelő vagyok, akárcsak a róka az indián mondák szerint. A róka lett a totemállatom.

Mi a célod a fotózással?
Amikor elkezdtem a fotózást, ebből szerettem volna megélni. Aztán rájöttem, hogy ha meghagyom hobbiként, akkor élvezni fogom, sőt szeretni. Régen az volt a cél, hogy pénzt keressek vele… Kaptam megkeresést olyan lányoktól, akiknek nem volt önbizalmuk, de szerettek volna magukról képeket. Ekkor jött a gondolat, hogy mi lenne, ha megmutatnám nekik, hogy én hogyan látom őket. Szerettem volna, ha azt látják, amit én: gyönyörű, csinos fiatal lányokat, akik igenis magabiztosak. És a fotózás végére általában megjött az önbizalom is. Úgyhogy most ez a cél:   . 

Márföldi Eszter

Márföldi Eszter

Melyik évszakban készülnek a legszebb képek?
Egyértelműen ősszel. Legalábbis nálam biztosan. Imádom a levelek színeit, az illatokat és az őszi hangulatot. Már a napokban elkezdtem készülni az őszre, holott még nyár van. Azt hiszem, hogy mindig is ez volt a legaktívabb időszakom, mert a tavasz virágaihoz hasonlóan az ősz színes levelei remek háttér és kellék egy szép fotóhoz.

Mióta foglalkozol a fotózással?
Emlékszem, mikor Anyukám azt mondta, sosem leszek gyógyszerész, mert nekem nem lesz elegendő a papírmunka és a számolgatás, nekem kreatív munkát kell csinálnom. Próbáltam bebizonyítani az ellenkezőjét, aztán azt vettem észre, hogy a kémiakönyveket fényképezőgépre cseréltem. Azt hiszem, komolyan 2009 körül kezdtem el foglalkozni a fotózással. Igaz, többnyire szerencsétlen szárnypróbálgatások voltak, de nem adtam fel. Még fotósszakkörre is jártunk egy nagyon jó barátnőmmel, és amikor időnk engedte, mindig dolgoztunk valamin, ami végül emlékeim szerint nem feltétlen a tervek szerint ment végbe, de mi legalább jól szórakoztunk. 🙂

Melyik volt az a pillanat, amikor az egyszerű hobbi szerelemmé vált?
Talán mikor megkaptam az első digitális gépemet. Nem tudtam letenni. Előtte is komoly megszállottja voltam a fotózásnak, de mikor az embernek saját gépe van, és akkor veszi elő, amikor csak akarja, az már több mint hobbi, az már egy igazi párkapcsolat. A gépemnek még nevet is adtam, és előkelő helyet kapott a szobámban. Sammy-vel elválaszthatatlanok lettünk.

Hogy látod magad 10 év múlva?
Szeretek álmodozni arról, hogy sokat fotózom majd, és azért keresnek meg grafikusként, mert azt akarják, hogy én tervezzek nekik, ne pedig a megrendelők jöjjenek hozzám konkrét kérésekkel, amikből akkor sem engednek, ha az szakmailag kivitelezhetetlen. Szeretnék egy saját fotóstúdiót, illetve előtte szeretnék egy fotós mellett tanulni, mert bőven van még hová fejlődnöm.

Ki lenne az a fotós, akit felkérnél, hogy fotót készítsen életed legfontosabb pillanatáról?
Sok ilyen fotós van. Nem is tudom, hogy kit tudnék kiemelni, hiszen mindannyiuknak csodás munkáik vannak. Talán ha mégis kiemelnék valakit, az Kovács Györgyi lenne – vele már találkoztam két esküvőn is, és pont úgy örökítette meg a pillanatokat, ahogy én is tenném. Pont ez tetszik benne annyira.

 

 

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."