Már nem gyűlöllek

Már nem gyűlöllek

„A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.”  / Elie Wiesel /

Mostanában ez az idézet jár a fejemben, mely ugyan csak egy mondat, de mégis választ adott ezernyi kavargó érzelmemre, melyek mostanában kísértettek.

„Szeretlek” és „Gyűlöllek”, rájöttem a két érzelem közelebb van egymáshoz, mint valaha hittem. Ellentétnek tűnnek, miközben ugyanaz az érzés lappang mindkettő mögött. Gyűlölni csak azt lehet, aki még számít, akit valahol még szeretünk, aki még érdekel. Hiszen azért gyűlöljük, mert nem akarja, hogy szeressük, vagy épp mi próbáljuk leküzdeni a szeretetünk. Azt tudjuk gyűlölni, akit valaha szerettünk, aki valahol valamikor fontos volt.

Aki nem számít, aki iránt sosem voltak érzelmeink, szeretet, szerelem, barátság, az iránt gyűlöletet sem tudunk táplálni igazán. Persze létezik egy másik fajta gyűlölet, melyet akkor érzünk, mikor a számtalan rossz embert látjuk, hallunk, olvasunk róluk. Gyilkosok, pedofilok, állatkínzók. Az egy másmilyen gyűlölet, amolyan megvetés, szánalom, dögölne meg érzés, de nem egy konkrét ember iránt tápláljuk, hanem magáért a bűnéért, hogy ilyen van, hogy ilyen megtörténhet. Most nem erre a gyűlöletre gondolok, hanem mikor egy általunk ismert személyt hirtelen gyűlölni kezdtünk, mikor az egykori jó viszony átcsap valami egészen másba.

Olykor értetlenül állunk, hova jutottunk, hogy süllyedtünk idáig? Hol volt az a pont, mikor elvesztettük egymást? Mikor kezdtük el egymást utálni? A kapcsolatok törékenyek, nem is gondolnánk mennyire. Elvesztünk olyanokat, akikről azt hittük, örökké ott lesznek. Hátat fordítunk, ellökjük egymást.

Sajnos nem tudjuk előre, mely kapcsolat meddig volt tartani, a kapcsolatok szavatossági idejéről sosem szólnak előre, mégis némely még egy tartós tej lejárta előtt megromlik. Hibázunk, tévedünk, rosszul lépünk.  Ki tudja, ki viszi be az első ütést, mely az első repedést okozza, aztán közös erővel addig püfföljük a kis repedést, még egy hatalmas reccsenéssel darabokra törik minden.

A reccsenéssel pedig eltűnik a szeretet, de helyébe egy ugyanolyan erős érzelem lép, a gyűlölet. Bár néha talán észre sem vesszük, de jobban gyűlöljük magunkat, mint a másikat. Közben rettentően haragszunk rá, haragszunk, hogy ez elromlott, hogy ennek a kapcsolatnak is lejárt a szavatossága, és senki nem írta be a naptárba, hogy ez a nap az. Ezen a napon dobd kukába ezt a barátságot, mert mérgező lett.

Oly könnyedén lesz a szeretetből gyűlölet, mert néha könnyebb gyűlölni, hiszen akkor még legalább érzünk valamit, még gyűlölünk, addig számít a másik. Addig sosem tudunk továbblépni, mert kötődünk, mert még érdekel, mert még meg akarjuk érteni, mert még mentenénk a menthetőt.

Aztán lassan elcsitul minden, belátjuk, hogy van, akit nem menthetünk meg, nem vagyunk szuperhősök, nem megmentésre specializálódtunk. Aki nem akarja, hogy megmentsék, jobb, ha békén hagyjuk. Az embereket nem lehet akaratuk ellenére boldogítani. Van, akit egyszerűen csak el kell engedni.

large (1)

Amikor ezt megértjük, akkor fog csak enyhülni a fájdalom, a düh és a sértettség. Ha már nem menthettük meg, elengedjük, és elengedjük vele a gyűlöletet is. Ekkor jön a közöny, mikor már felfogtuk, vége, mikor már tényleg nem számít.

Már nem akarjuk, hogy forduljon fel, hogy kínlódjon. Hagyjuk, hogy élje az életét, nélkülünk. Már nem nézünk vissza, továbblépünk. Már nem számít. Már nem érdekel. Hiszen “mi másfele változunk, nem értjük egymást”. Aki menni akar, hagyni kell. Senkit se kényszeríthetünk, hogy szeressen.

Meg kell értenünk, a kapcsolatoknak, ahogy van eleje, van vége is. Az örökké tünékeny fogalom, senki sem tudja, meddig tart. Kapaszkodhatunk eszeveszetten egy széttört kapcsolatba, és belepusztulhatunk, hagyhatjuk, hogy felemésszen a gyűlölet, mert a gyűlölet az ilyen, belülről emészt fel. Vagy megtanulhatjuk elengedni, aki el akar menni, és megtanulhatjuk elengedni a gyűlöletet is vele.

Ha pedig megszabadulunk a gyűlölettől, fellélegezhetünk, megtanultunk elengedni, megtanultunk továbblépni, megtanultunk erősnek lenni. Nem mondta senki, hogy könnyű lesz, sokkal, de sokkal nehezebb lesz, mint gyűlölni. Gyűlölni könnyű, nem gyűlölni kemény kihívás. Igen, van, hogy olykor iszonyatosan nehéz közönyösnek lenni, senki nem tagadja, de  legalább nem fáj. Idővel rájössz te is.

Szerző:

Gellér Zsuzsanna
*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*

Szólj hozzánk!