maradandó nyomok.

maradandó nyomok.

Az őrület és a boldogság határán táncolok.
Pajkos kisgyerek módjára fut át rajtam a hűvös szellő.
Simogat. Bejárja minden egyes porcikám. Elidőzik néha, míg a hideg kiráz. Csodálja.
Mintha csak minden egyes részem birtokolni vágyná.
Nyakamon a megfejthetetlen csillagképek mind a szád vonaláról mesélnek.
Arcképed a szemem kifürkészhetetlen gyalogútjain visszacsillanó napfényben játszik.
Szeretem. Minket. A világunk. Mindazt, amik mi vagyunk.
Csend van most. De az a nyugtató, világokon átívelő, mindent betöltő.
Szavakkal kifejezhetetlen.
Örökké tudnék így lenni.
Hogy akkor is érezlek, ha nem vagy itt.
Hallom a hangod. Érzem a parfümöd bódító illatát.
S ez nem csak a szél bolondos tréfája, ami minden egyes reggellel más illatokat hoz, s változást ígér.
– Minden lélegzetvétellel ezt remélem.
A jövőbe látnék, ha lenne hatalmam.
De vakon bízom benned és bennünk, akárcsak az a vak kissrác a sarkon, a gyerekkora óta imádott kutyájában.
De maradjunk mi. Ketten.
Ígérd meg, hogy sosem változunk! Hogy mindig azok leszünk, akik akkor voltunk.
Futószalagon gyártott szerelmek között.. Maradandó nyomok az égbolt csillagtalan sötétjében.

Szerző:

Klau
"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."

Szólj hozzánk!