Más…

Más…

Képzeld tegnap mikor sétálni voltam láttalak,

De te rám sem hederítve másban égtél.

Nem szóltam, eldöntöttem többé nem akarlak,

Csak néztem, ahogy lassan belőlem eltűntél.

 

Furcsa voltál, nem oly vad és tüzes milyennek vártalak,

Tartózkodó pillantást váltottatok, idegennek láttalak.

Szelíden simítottad szívét s tüzed szinte nem is égett,

Bennem tomboltál s szívembe fúrtad negédes mérged.

 

Szinte hiányod mart belém, ahogy ott néztelek,

Miért voltál oly nyájas, milyennek én is kértelek?

Emlékek milliói tompa elmémbe révedtek,

Tudom néha a legnagyobbak is tévedtek.

 

Mikor hazaértem képzeld újra sírtam érted,

Pedig megfogadtam, hogy többé nem teszem.

Szemem könnyben szívem kétségekbe mélyedt,

Hiszen elhagytál oly sokszor, gyarló szerelem.

 

Kiemelt kép: https://twitter.com/Jbp_88

Szerző:

Simófi Annamari
Nem a világ megváltását tűztem ki életcélomul, de ha néhány szavam, valaha szívekben talál otthonra, a mindenség problémáit nem oldom meg, de talán adhatok néhány perc nyugalmat a lelkeknek, miután újult erővel vívhatják saját harcukat a mindennapi sötétség ellen.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás