„Máshogy látok és máshogy érzek, valahogy túl mélyen és távolabbról” – interjú Tamás Dorottyával

„Máshogy látok és máshogy érzek, valahogy túl mélyen és távolabbról” – interjú Tamás Dorottyával

Nem is olyan régen egy ajánlóban mutattam be nektek Tamás Dorottyát és az írásait, most pedig végre megoszthatom veletek az interjút is, amelynek hála jobban megismerhetitek őt. Különleges képi világa, egyedi látásmódja minden művének sajátja – legyen az vers vagy novella, magyar vagy akár angol nyelven. Hiszem, hogy ez csupán egy hosszú út eleje, és Dorottya művészetéről hallani fogunk még a jövőben.

Bemutatnád pár szóban magad és az oldalad?
Húsz éves budapesti lány vagyok, a Corvinuson tanulok média-kommunikációt angol nyelven. Igen introvertált személyiség vagyok, szenvedélyem az olvasás; írás nélkül pedig nem tudok létezni – számomra ezek a kommunikációs csatornák. Sok minden érdekel a világban, imádom a divatot, régebben divatújságíró akartam lenni.
A Facebook oldalamat egy ismerősöm ajánlására hoztam létre, eddig főként barátok, ismerősök a like-olók, de szeretnék nagyobb hallgatóságot építeni. Nagyjából heti két alkalommal teszek fel verset vagy egyéb írásokat, néha régebbikeket is. Az oldal egyébként június óta létezik.

Miért az „én holdfény szonátám” nevet kapta?
Nagyon megihlet Beethoven szerzeménye – szeretek klasszikus zenét hallgatni, mikor írok. A Hold, holdfény nálam évek óta fontos téma, valamiért a fények, hangok és színek ezen kombinációjával tudom leírni a legjobban, milyen vagyok, illetve milyenek az írásaim.

11148976_828071353927279_964637260_n

Tamás Dorottya

Mi inspirál? Honnan merítesz ihletet?
A már említett zenékből (ambient zenék), illetve az emberek, utazás, a természet inspirál. Fontos a figyelés, belülről nézem a világot. Néha egy-egy könyv is… Virginia Woolf pedig mindig nagy inspirációt jelent.

Fontos számodra az irodalom. Van olyan könyv, amit szerinted mindenkinek el kellene olvasnia legalább egyszer életében?
Nagy Harry Potter-rajongó vagyok, de szeretem a klasszikus szépirodalmat, illetve a posztmodernt is. Nehéz választ adnom erre a kérdésre, mert tudom, senkinek nem adja ugyanazt az olvasási élményt. Én Sylvia Plath – The Bell Jar (Az üvegbúra) című  művét mondanám, vagy Nietzsche-től az Így szólott Zarathusrát.

„a porszem
megtörik arany fényben a levegőben
a por száll
villamos ülések kopott kávéfoltjaiból
kávéfolt a szám sarkán
a reggeli függőség maradványa
mint szerelmeseket, összeköt kettőnket
buda s pest tejeskávé-illatú reménye” (puzzle budapest)

Kiemelt szerepet kap a munkáid között angliai tartózkodásod. Mesélnél erről bővebben?
Nagy-Britanniát a Harry Potter könyvek által ismertem és szerettem meg. Az lemúlt években minden nyáron voltam kint, egyre hosszabb ideig. Lenyűgöz az angol kultúra, a varázslatos tájak, ahol tündérmeséket lehet írni. Imádom a városokat – persze Londont is-, de az a metrocity már külön fogalom, valahogy túlnőtte Angliát. Tavaly nyáron volt szerencsém hat hetet kint tölteni: dolgoztam, és amikor tudtam, hétvégként utaztam. Az angol tengerpart szerelmese vagyok.

Magyarul vagy angolul írsz szívesebben? Melyik természetesebb számodra?
Magyarul, mivel ez az anyanyelvem. Azonban vannak gondolataim, érzéseim, amik inkább angolul jönnek ki belőlem. Valahogy kevésbé elhasználtnak érzem a szavakat ezen a nyelven. Egészen más a töltetük.

Luna Lovegoodhoz hasonlóan különc figurának tartod magad?
Ez érdekes kérdés, mivel Luna az egyik kedvenc karakterem a Harry Potter könyvekben, és azokon kívül is. Szerintem minden relatív, de azt elmondhatom, hogy életem nagy részében mindig olyan szociális környezetben éltem, ahol „különcnek” éreztem magam. Talán csak máshogy látok és máshogy érzek, valahogy túl mélyen és távolabbról, mint a legtöbb ember.

„pirosan égnek az álmok
a csillagokkal ma párhuzamosan fekszek
le
még egy kis fát teszek az ihletre
megvetett máglyán lebeg az éjjel
titkokat-szitkokat sercegek
sokszor lebegek építőkockaként,
forog a fejem színekben, átöntöm
s átlesek tűzön
megépítem, elpusztítom, tervezem
az álmaim önmagát
a tükörtengelyre borult önmagam álmát” (vonzó szavak 4.)

Kinek írsz?
Elsősorban magamnak próbálok, ami nem mindig könnyű. Most szinte minden megírt írást felteszek a netre, ami ad egy plusz feszültséget, hiszen próbálok megfelelni. Ezt nagyon igyekszem levetkőzni, hogy tisztán magamból és magamnak szóljon.

Vers vagy próza?
Egyelőre még vers.

Mit gondolsz, idegenek számára megismerhető vagy az írásaidon keresztül? Szeretnéd, hogy megismerjenek?
Egy részem biztosan. Sőt azt hiszem, jobban megismerhet valaki általuk, ha nagyon odafigyel rájuk, mint egy személyes találkozás során. De nem ezt tartom fontosnak, hanem hogy a mű hasson az emberekre, hogy a magukévá tegyék. Egyébként nincs ellenemre a megismerés, de vannak olyan témák, amiket szívesen kiadnék magamból, csak még nem érzem rá lelkileg készen magamat.

Hiszel abban, hogy az alkotás egyfajta terápia, megtisztulás?
Mindenképp, nem hiába van művészetterápia. Ajánlották már nekem is. Sőt, egyszer egy barátom azt mondta, az én verseim által kezdett hinni a művészetterápiában – számára gyógyítóak voltak, és ennek hatására ő is elkezdett alkotni (rajzolni).

Az írásaidban sokszor megjelennek idegenek. A téma az utcán hever?
Igen. A huszadik század itt hagyta, és mi tovább sodorjuk magunkkal az elidegenedés fogalmát.

Számodra mi a világ legfőbb mozgatórugója?
Angliában volt egy pillanat, pontosabban egy naplemente, amiről írtam is egy verset (a címe Poetica Soleil). Az a körülbelül tíz perc volt az, amikor sírtam, sírtam a színek szépségétől, a tökéletes rendtől ebben a tökéletlen emberi világban. Akkor megértettem, hogyan működik a világ. Nem hiszek Istenben. De hiszek az emberekben és a természetben.

Mit gondolsz, női íróként nehezebb boldogulni, mint a férfiaknak?
Ezen a kérdésen kicsit meglepődtem, de mint feminista, érdekel a téma. Nem gondolom, hogy nehezebb a helyzetem, de felháborítónak tartom, hogy női írók csakis ponyvaíróként vannak elkönyvelve. Többek között az is célom, hogy ezt megváltoztassam.  Ha valaki olvas, akkor a legkevésbé az író nemének kellene számítania. Több ember mondta már, hogy Pilinszky stílusához hasonlítanak a verseim – egy ismerősöm viszont hozzátette, hogy míg az enyéimen nagyon érződik, hogy női versek, Pilinszkyén pedig, hogy férfi versek.

11158032_828070913927323_817853116_n

Tamás Dorottya

 
Nagyon köszönöm Dorottyának, hogy ilyen őszintén válaszolt a kérdéseimre, és ez áltál hozzájárult, hogy a művei mellett egy másik oldaláról is képet kaphassunk. Oldalát itt nézhetitek meg.

 

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."