másokkal megosztott öröm

másokkal megosztott öröm

Az ember folyton viszonyít. Neki miért ilyen az élete, másnak meg miért olyan. Pedig hogyan is nézhetnénk ki másnak az életében. Más szerepében, más házában, más ágyában. Arról álmodozunk, hogy majd olyanok leszünk, mint az emberek a tévében, a könyvekben. Aztán, hogy olyanok, mint az exünk új nője. Megfogadjuk, hogy még jobbak is leszünk náluk. Aztán folyton csak elsüllyedünk. Mások életét nem ránk szabták. Nem lehetünk ugyanolyanok, vagy ha mégis, az csak a saját lényünk deformációjával érhető el. Hosszas küzdelem után, azzá válunk, akik nem vagyunk. Színes celofánba csomagolt roncsok. Először talán még magunk is elhisszük, hogy minden rendben, ez pontosan így a megfelelő.

Akik ismernek, tudják, hogy a legtöbbet arról panaszkodok, hogy miért kell másoknak irigykedni. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért van erre szükség. Mindenkinek (jobb esetben) saját álmai vannak, saját tervekkel. Aztán, ha leteszel valamit az asztalra, azonnal megy az irigykedés, hogy de ő is akarja. Neki is kell. De miért pont ez, vagy miért nem tesz érte akkor maga is. A legtöbb álmom, ami teljesült, az mind olyan dolog volt, amit az ember szinte könnyedén valóra válthat, ha nem stresszel rajta annyit mint én. Vagy, ha nem keres kifogásokat. Bár én tényleg továbbra is hiszek abban, hogy általában nem ugyanazokra a dolgokra vágyunk. Akkor miért akarják még azt is magukénak tudni, ami az enyém. Mondjuk egy gyerekkor óta dédelgetett álmot. Az évek teltek, lett egy könyvem, elutaztam pár helyre, és folyton azt kapom, hogy én mennyire szerencsés vagyok. Mindent saját erővel értem el, semmi nem pottyant az ölembe. Volt, hogy feladtam, volt olyan, hogy hónapokig, vagy évekig úgy gondoltam, hogy nekem soha nem lesz már semmim. Hogy soha nem találok rá, a nagy betűs boldogságra.

Aztán idővel meguntam ezt az egészet, leszoktam arról, hogy a jó dolgokat megosszam másokkal. Lehet bután hangzik, de nincs már kedvem a legapróbb dolog miatt is szégyent érezni, hogy mert én ennyire szerencsés vagyok. Pedig lehet ők sokkal régebben vannak a párjukkal, talán közös lakásuk is van. Vagy sokkal különlegesebb helyekre elutazhattak. Esetleg minden reggel egymás mellett ébrednek…

Emlékszem, még általános iskolás voltam, és kaptam két új pulóvert. Az egyiket csak hetek múlva mertem felvenni, nehogy megszóljanak, hogy de jó nekem.

Most, hogy megint repülőjegyeket intézgettem, kivételesen elém sodort olyan embereket is az élet, akik megdöbbentő módon szinte jobban lelkesedtek az utazásomnak, mint én magam. És valahogy éreztem azt a mélyről jövő tisztaságot belőlük. A lelkesedésük átragadt, és nagyon bánom, hogy ilyen kevesen vannak. Mennyivel szebb is lehetne az élet, ha valóban létező fogalom lenne, a „másokkal megosztott öröm”. Hálás vagyok Nekik, hogy megmutatták élni szépen is lehet.

IMG_0571

Éveken át képesek vagyunk más cipőjében járni, más hajszínét viselni. De inkább álljunk meg most. Ebben a pillanatban, és próbáljunk meg azok lenni, akik vagyunk. Törekedjünk a lényünk tökéletesítésére, de ne más mintájára, hanem a szívünkre figyelve. 

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás