„Még nem élünk meg a zenélésből, de olyan fontos, mintha ebből élnénk” – interjú az Esti Kornél zenekarral

„Még nem élünk meg a zenélésből, de olyan fontos, mintha ebből élnénk” – interjú az Esti Kornél zenekarral

Már későre jár, a fiúk nem sokkal ezelőtt fejezték be a koncertjüket az EFOTT színpadán, most kicsit megfáradva, de lelkesen egy kanapéra meg székekre huppannak le. A színpadon teljesen lázba hozzák a közönséget, és most szántank ránk néhány percet, hogy feltehessünk néhány kérdést nekik.

Hogyan éreztétek magatokat itt a koncerten?

Domokos: Hát jól, nagyon jól! Csodálatos volt.

Áron: Elképesztő és különösen csodálatos volt. Egyáltalán nem akarjuk túldicsérni az EFOTT-ot, de tényleg nem nagyon találok szavakat. Azt beszéltük Krisivel, hogy a múltkori VOLT-os koncertünk az első top 3-ban biztos, hogy benne volt. És szerintem ez még annál is jobban sikerült.

A közönség is nagyon aktív volt.

Áron: Igen, hát főleg azon múlik. Nyilván rajtunk is, de a közönség rengeteget befolyásol.

A következő kérdésünk a dalokkal kapcsolatos: Honnan jön az ihlet a dalokhoz? Egyik szerkesztőnk például kíváncsi rá, hogy a Téren és a Ha ébren volnál című dalokat mi ihlette?

Áron: Hát, a Téren úgy született, hogy éppen sétáltam Veszprémben és az Óváros téren keresztülbattyogtam és egyszer csak így bekattant. Nekem ezek úgy jönnek, hogy elkezd menni a fejemben és leírom, és akkor fogalmam sincs, hogy mit írok közben. És utólag elolvasom, hogy mi is született.

Domokos: Ha ébren volnál… fú, de régen volt… Az akkori barátnőmről szól, aki nem volt éppen velem és nagyon hiányzott.

Nemrég jelent meg egy új számotok, a Segítség. Ez a dal már az új album előfutára lesz, vagy ez csak egy különálló dal?

Domokos: Minden bizonnyal igen. Most párhuzamosan dolgozunk több új dalon is. Vannak dalkezdemények, illetve gyűlnek az ötletek és szeretnénk ezt jövőre egy album formátumban, az eddigieknek megfelelően rögzíteni. De addig is – az előző lemez előtti időszakhoz hasonlóan – több „egyszámos” megjelenést is tervezünk, aminek a kiteljesedése az majd ismét egy nagylemez lesz, valamikor jövőre.

A számaitok eléggé egyediek. Szerintetek mitől ennyire egyedi hangzásúak, egyedi mondanivalójúak? Tehát mitől Esti Kornél dal, egy Esti Kornél dal?

Domokos: Igen, erre törekszünk, nyilván. Azért azt gondolom, hogy vannak olyan dalok a zenekar munkásságában – hívjuk munkásságnak, mert ugye már 3 lemez megjelent – ahol szerintem sikerült megtalálni azt a fajta arányt, hogy ne is legyen nagyon ’megmondós’, nagyon egyszerű, meg tufa, ahogy Kristóf mondta, viszont nagyon bölcsész, vagy „lila” se.
Nyilván vannak olyan dalok, főleg a kezdeti számaink között, amik még nem voltak annyira kiforrottak, hiszen mi is fiatalabbak voltunk, kerestük a saját hangunkat.

Most már a koncertprogramot csak olyan dalokból állítjuk össze, amikre mind a hatan azt mondjuk, hogy ezek mindannyiunknak benne vannak abban a halmazban, amit játszani szeretnénk. Szerintem nagyon nehéz egyébként magyar nyelvű dalokat írni. Talán nem véletlen, hogy annyi zenekar játszik Magyarországon is angol nyelven. A magyar nyelvnek van egy olyan sajátossága, hogy nagyon sokszor – ha nincs jól átgondolva, vagy hogyha egyszerűen nem úgy jön ki a lépés – bénán veszi ki magát dalszövegekben. Az Esti Kornélban nagyon fontosak a szövegek, éppen emiatt nagyon komolyan ráfekszünk a zenei dolgok mellett erre a részére is. A közönség a szövegekkel is legalább annyira tud azonosulni, mint a feelinggel, a zúzással, meg a lendülettel.  Nekünk se mindig sikerül elkapni a tutit, de azért erre törekszünk. Most már nagyon jó visszajelzést kaptunk erről, itt is nagyon nyomták a szövegeket. Látszott, hogy fontos az embereknek az is, hogy ezek a dalok miről szólnak.

Kristóf: Még egy zárójel. Hogy nyilván minden szövegíró teljesen más. Most ezzel nem mondtam semmit. (nevet) De mondjuk a Bodit, vagy az Áront, vagy Imit, vagy mondjuk az Ágostont és mindenkit, aki az Esti Kornélba hozott dalszövegeket, bizonyos fajta dolgok inspirálnak. Nyilván tudnánk poénból írni mi is valami „sunshinehappy” dolgot.

Domokos: Nem csak poénból. Egyébként meg pont azt akartam mondani, nekem mindig furcsa, hogy ugyan te nem tetted fel ezt a kérdést, de nagyon sokat felteszik: Miért ilyen szomorúak, vagy miért ilyen bánatosak ezek a dalok? Azért nem értem ezt a kérdést, mert ez pontosan olyan dolog, biztos nálad is volt, vagy bárkinél, hogy éri valami negatív, elhagyja a barátja, barátnője, vagy meghal valakije és akkor megkérdezik tőle, hogy miért vagy szomorú? Szerintem annak az embernek ez ugyanannyira egy releváns emberi érzés, mint az, hogy boldogok vagyunk. Nyilván mi is sokszor vagyunk boldogok, örülünk, meg jól érezzük magunkat, de inkább az inspirálja, gyakorlatilag az összes embert, amiben van egy picit keserédes. Ha megnézed a könnyűzenét, meg úgy a művészeteket, akkor alapvetően nem az óriási boldogságról szólnak.

Persze mi eleve olyan műfajú zenéket hallgatunk, amiknek nem feltétlenül boldogok a dalszövegeik. Tehát nekünk ez annyira nem is különleges dolog, mert mondjuk ha Radio Head-et hallgatok, akkor nem szoktam magamban feltenni azt a kérdést, hogy: miért ilyen szomorú? Szerintem ez tök emberi dolog, hogy szomorúak is vagyunk. Egyelőre így a 3 lemez alapján az Esti Kornélban ez inspirálta inkább a szövegírókat, de az is lehet, hogy ez még változni fog. Nem lehet tudni. Meg persze nem minden dalunk annyira szomorú. Mondjuk az új számunk, a Segítség pont ilyen erősen negatív hangvételű, de van egy csomó másik dal, ami pedig annyira nem.

Imi: Egyébként, hogyha beszélhetünk Esti Kornél hangulatról, akkor annak szerintem – azon kívül, amit itt a srácok elmondtak –, nagyon fontos alkotóeleme az, hogy van a zenekarnak egy ilyen furcsán jó „kémiája”. Tehát nálunk nincs egy autoriter alkotási folyamat, hogy van egy ember, aki hozza az ötleteket és az ő víziója kezdettől a végéig végrehajtásra kerül, hanem ez egy demokratikus alkotási folyamat. Mindenki hozzátesz valamit. Csak azokat a dalokat visszük ki a közönség elé, amikről tényleg azt érezzük, hogy ez f*sza és mindenki tud vele azonosulni.

Domokos: Ez nagyon fontos. Szerintem az Esti Kornélnak valójában az az erőssége, hogy hat teljesen különböző ember alkotja. Az a szép ebben, hogy ennek a hat embernek mégis és van egy halmaza, amiben közösek. Mindenkinek meg van az egyéni feladata ebben a közösben, de nincs fontossági sorrend. Úgy értem, hogy az az ember, aki hozza az adott dalt, vagy írja a szöveget, nem fontosabb, mint a többiek. Itt arról van szó, hogy a lényeg az, ami ebből a hat emberből a folyamat végén „kijön”. Mondjuk, ha én találom ki azt a témát, amit majd a Kristófnak kell játszani, vagy az Imi találja ki azt, amit nekem – a „végeredmény” a fontos, ami átmegy az embereknek és ez tök jó dolog. Van egy csomó zenekar, ahol ez a közösségi személelet nem működik, ezt ezért is emelte ki az Imi. Mi is ismerünk zenekarokat, ahol van egy ember, aki gyakorlatilag megírja otthon a dalokat és a többiek egy az egyben lejátsszák a már kitalált szólamokat. Ami tök jó, mert ez is tud működni, csak a miénk az nem egy ilyen zenekar. Biztos ez is a varázsa annak, hogy ennyire élvezzük a koncerteket, mert tényleg mindenki a magáénak érzi.

Pont így a koncertre visszatérve. Mi ad nektek nagyobb extázist vagy jó érzést, amikor játszatok egy dalt, vagy amikor mondjuk, meghalljátok valahol, hogy megy egy dalotok? Mondjuk egy rádióban, vagy valaki azt hallgatja otthon.

Kristóf: Nekem tavaly volt nagyon vicces élményem, amikor megérkeztem Orfűre. Kiszálltunk a kocsiból és a Ti a rosszak, mi a jók című számunk szólt egy másik autóból. Ott ültek az emberek és hallgatták. Szuper érzés volt. Szerintem ez ilyen kellemes plusz, ahogyan az is, amikor a rádióban megy. De én például játszani jobban szeretem a dalokat, és csak azért, mert koncerteken van egy visszacsatolás. Ott belenézel az emberek szemébe, és kapsz egy visszajelzést arról, hogy ami éppen történik, az milyen hatással van rájuk. Az, hogy most a rádióban valaki mondjuk túrós derelye főzés közben hallja a dalt, persze az is tök jó. Én azért szeretem a koncerteket, mert ott van ez a kölcsönhatás.

Domokos: Tehát az egy jelenidős élmény. Ami lemegy a rádióban az egy adott pillanatban, egy stúdióban felvett valami, ami nyilván fontos, mert azt hallgatják az emberek. Élőben –ahogy a Kristóf is mondta – annyi plusz dolog van, például az az energia, amit kapunk vissza a közönségtől. Ezek tényleg szinte már elcsépelt dolgok, meg erről minden zenekar beszél, de szinte leírhatatlan, hogy mennyit hozzátesz, mondjuk egy öt évvel ezelőtti dalhoz az, amikor úgy nyomják az emberek, mint itt az EFOTT-on. Szinte új értelmet nyernek ezek a dalok. Lehet, mi már régen unjuk a Mit akarsz látni-t, de amikor koncerten játsszuk, újra élvezzük a dalt a közönség miatt.

Áron: Egy médiamegjelenés is tud izgi lenni. Például tavasszal néztem az Euro News-t és valami tüntetésről tudósítottak, ez ilyen európai méretű adó ugye… és az Ez itt az ország ment a háttérben.

Domokos: Ez nagyon jó érzés. De azért nem vagyunk elkényeztetve annyira, tehát nem vagyunk szétjátszva a rádióban. Ez nyilván azért is van, mert nem annyira vidámak ezek a dalok, emiatt nem fér bele sokszor a műsorkoncepciókba. Persze örülünk neki, ha mégis, mert az nyilván egy nagyon jó promo a zenekarnak.

Mit szoktatok csinálni a hétköznapokban, amikor nem zenéltek?

Imi: Nekem van civil foglalkozásom, a közigazgatásban dolgozom az egészségügy-finanszírozás területén. Ez első hallásra elég távol állhat ettől az egész rockzenei szcénától, amiben ilyenkor mozgok, időnként adódnak is kisebb-nagyobb kafkai fordulatok az életemben, de úgy érzem, hogy most ez a kettő megfér egymás mellett. És holnap reggel megyek dolgozni. (nevet)

Domokos: Valaki még tanul. Én például tavaly fejeztem be az egyetemet, most kezdem a PhD-t. Jogi karon végeztem, és emberjogi témában, rasszizmus-kutatással fogok foglalkozni. Mellette kell majd dolgoznom is, mert nem fizet rendesen (nevet). Igazából csak annyit akartam ezzel kapcsolatban mondani, hogy valahogy most úgy alakul Magyarországon a könnyűzene, hogy szinte csak hétvégén vannak koncertek- kivéve a fesztiválszezont- és simán lehet a hétköznapokban valami civil munkát is csinálni. Nekem egyébként kell is, mert nem nagyon tudom azt elképzelni, hogy úgy teljenek el a heteim, a hónapjaim meg az éveim, hogy csak a próbateremben vagyok. Valószínűleg nagyon gyorsan kiégnék.

Vannak emberek, akiknek a hétköznapokban is nagyon jó, hogyha csak a zenével foglalkoznak, nekem például annyira ez nem jó. A legjobb dolgok eddig mindig akkor születtek meg bennem, amikor nem a próbateremben voltam, hanem éltem az életemet. Nyilván anélkül is lehet élni az életedet, hogy dolgozol, de azt gondolom, hogyha olyan munkád van, ami amúgy inspirál, akkor az tudja az alkotást erősíteni. Nagyon jól esnek ilyenkor a próbák, végre mást csinálni, mint amit csináltam mondjuk délelőtt. Ezt így egyensúlyba lehet hozni, és egyébként nagyon sok, nálunk jóval híresebb zenész is csinál valami „civilt” a zenélés mellett.

Kristóf reklámszakember, Áron még egyetemista, úgyhogy mindenki csinálja a dolgait, de a zene… nyilván a zene a legfontosabb. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy még nem élünk meg a zenélésből, de olyan fontos, mintha ebből élnénk.

Nagyon köszönjük az Esti Kornélnak! Szeretném megemlíteni, hogy külön üdvözölték a Magazin olvasóit és az EFOTT koncert résztvevőit, úgyhogy ezért is extra köszönet a fiúknak! 

Fotók: Bényei Zoltán

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás