Fák és levelek hadán
Látom az elhalványulást…
Megérintett titeket az ősz,
Ahogy engem is
A lelkemig hatol a némaság
A köd és az elmúlás.
Mintha csak ecsettel,
Megfestenének titeket a fagyok,
Vagy talán Isten,
Utolsó pompáját adva
A leköszönő koronátoknak.
Hisz menni kell…
A nap utolsó sugara
Lágyan cirógatja
Elfakult testesetek, de ahogy elszakad
Az ág és levél kötelék
A könyörtelen szélben
Hallani az elválás fájó hangját.
Mégis, ebben a furcsa búcsúban
Kezdődik minden el
Felépítve a jövőt újra meg újra
Mikor bátran mentek elébe
A zord télnek
Hiszen nem nézhettek vissza.