Elvesztettem. Megkeresem.

Elvesztettem. Megkeresem.

Volt egy lány, aki mindig nevetett, aki felvidította az embereket, örömöt csempészett a napjaikba. Folyton mókázott. sosem fáradt el. Már reggel pörgött és ölelésekkel töltődött. Még a világ legundokabb napjaiban is talált egy-egy apró csodát.

Egy lány, aki látta a csodát, mert látni akarta. Nem is egy csodát, ezernyi apró csodát. Aki szépnek látta a világot, akkor is mikor mindenki azt mondogatta,  hogy rohadt mocskos undorító világban élünk. Ez a lány, ilyenkor mindig szembeszállt, hogy szép az élet, csak észre kell venni.

Észre kell venni a csodát a reggelben, hogy ismét új napra ébredtünk, és ezernyi lehetőség vár ránk. Egy újabb titkokkal teli nap, csupa izgalom. A reggelt tartotta a legszebbnek, hiszen tele van reményekkel. Boldogan feküdt le este, hogy ma is mennyi boldogság volt, és mennyi lehet még holnap.

Ez a lány egészen optimista volt, pedig mindig azt mondták neki, hogy nem éri meg annak lenni, de nem érdekelte megéri-e, ő csak boldog akart lenni, és boldog volt, mert egy nap úgy döntött, hogy az lesz. Hitte, hogy csak el kell határozni, és akkor úgy lesz, és úgy is lett.

Hogy tudott ez a lány nevetni, mennyit mosolygott, mindig és mindig. Minél nagyobb pofont kapott, annál nagyobb lendülettel ugrott talpra. Mindig talpra állt, minek maradt volna a padlón. Időpocsékolásnak tartotta az önsajnálatot és a szomorúságot.

Ilyen volt ez a lány…de már rég láttam, már rég hallottam a kacaját…valahol elveszett. Egyik napról a másikra nyomát vesztettem. Talán még nem halt meg, talán csak elaludt, megpihent. Talán csak elbújt, mert mégiscsak sok lett neki a világ, mérgező volt a rosszindulat.

teddybeargirl,girl,photography,teddybear,alone,artistic-989a65c876f0a0db9a22efcc71c5afdd_h

Talán addig mondogatták neki, hogy nincs minek örülni, még elhitte. Talán már beletörődött, hogy ez a világ nem boldogságra teremtetett. Talán feladta, és hagyta hogy beszippantsa egy szeret nélküli élet. Nem, az nem lehet, ő nem ilyen volt, ő sose tagadta volna meg a csodákat, még a szemétkupac közepéről is előkotort volna egyet, csak, hogy bebizonyítsa léteznek…Valahol mélyen itt van még, érzem.  Biztos csak fél, fél, hogy mivé lettek az emberek. Tudom, hogy csak valahol meglapult és reszketve őrzi aprócska csodáit, nehogy elpusztítsák őket.

Érzem, hogy itt van még.. Meg kell keresnem. Meg kell keresnem a mosolyát…talán megtanít újra a boldogságra…megkeresem. Ígérem, megkeresem.

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*