Megölni a királyt! – ajánló Izolde Johannsen La Fayette sorozatának első kötetéről

Megölni a királyt! – ajánló Izolde Johannsen La Fayette sorozatának első kötetéről

Izolde Johannsen írónő neve már biztos ismerős számotokra, több cikkünk is született róla, illetve műveiről. A szerző húsz aktív évében húsz megírt regénnyel büszkélkedhet, amelyek többségében az Underground Kiadó gondozásában jelentek meg, ám szorgos és lelkiismeretes munkával elérte, hogy a második világháború német hadihajóiról és azok legénységeiről szóló könyvei Németországban is megjelentek, illetve új sorozata a Libri csoport Szenzár Kiadójánál látott napvilágot. Két regényéről olvashattatok már oldalunkon, A furfangos fivérek és A birodalmi kalóz, ezúttal az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom korszakába kalauzol el minket az írónő.

Izolde korábbi történeteivel ellentétben a történelmi események csupán keretül szolgáltak a Megölni a királyt első felében. A középpontba két árva fiú kerül, szemtanúi lehetünk szerelmeiknek, csapongásainak és szenvedélyes útkeresésüknek is. Mindkettejüknek határozott céljaik vannak, a sorsuk pedig menthetetlenül összefonódik, amikor Jason, a csélcsap fattyú és La Fayette márki, az egyik leggazdagabb nemesember Franciaországban, találkoznak még serdülőként. Hamarosan elválaszthatatlan barátokká válnak, ám Jason súlyos titka árnyékot vett a két fiú szövetségére.

A fiatal márki házasságának körülményei, első gyermekeinek születése, az Amerikába tartó hajóút megragadta a figyelmem, gyorsan faltam a sorokat. Ott feneklettem meg kissé, amikor a történet nagyobb léptékekben kezdett haladni, egyre súlyosabb eseményekről és egyre töményebben tárultak szemem elé a tankönyvekből és a szakirodalomból ismert események. Ez már az volt, amit korábban is megismerhettem az írónő tollából. Történelmi hűség, pontos adatok. Ám a német haditengerészetről szóló regényeivel szemben, amely pár hónap vagy év eseményei ölelte fel, itt 19 év éledt fel a lapokon és emiatt olykor vázlatosnak hatott a regény. Sok fontos esemény csak bekezdéseket kapott, gyakran el is siklottam felettük, mert fárasztó volt ennyi adatot egyszerre megjegyezni és következtetni, hogy mindez minként hat a szereplők életére.  Talán kevesebb mellékszereplőt kellett volna belecsempészni a sztoriba és mellőzni a lényegtelen arcokat, vagy, ami szerintem illene egy történelmi regényhez, kétszer-háromszor hosszabbra engedni azt, hogy ne csak egy kis patak, hanem egy folyam legyen a történet, legyen ideje levegőzni és áramlani az eseményeknek, legyen tere a fellélegezni az olvasónak is. A kiemelt jeleneteken kívül hiányoltam a hangulatfestő leírásokat sokszor, vagy az összekötő elemeket a fejezetek között. Töredékesnek tűnt a regény szerkezete emiatt, elveszett a fókusz.

A történet a nemesség szempontjából van bemutatva, amely új és egyedi, mert a forradalmakról szóló filmek és könyvek többségében a polgársággal szimpatizál, az ő oldalukat mutatja meg, míg az elnyomók a gonosz és rossz antagonistát testesítik meg. Számomra akkor mutatkozott ez visszásnak, amikor az éhező és szenvedő nép soraiból csak az ádáz és rettegett alakokat emelte ki az írónő. Lincseltek és csonkítottak, mert a nyomor elnyomorította őket. Örültem volna, ha árnyaltabb karakterekként élednek fel a történet folyamán és a vége felé sem csak az elfajzott oldalukat láthatjuk. A nemesek szépek voltak, a leírások túlzottan ki voltak élezve a külcsínre, amely holdudvar-hatásként vonta maga után, hogy bár vannak hibáik, azt mindenki elnézi nekik, kivéve az eltorzult lázadók.

Jason szerelme és házassága kidolgozatlan, első szerelmével töltött meghitt pillanatok őszintébbnek tűnnek, mint később az imádott feleségével töltött időszak, talán azért is fájó pont számomra, ahogy a végén alakulnak az események a családjával és egykori szerelmével kapcsolatban.

Ezzel szemben megjegyezném, hogy a humoros párbeszédek gyakran megmosolyogtattak, valamint rendkívül sok akció és kaland halmozódott egymásra, a Bastille ostroma és a király szöktetése olyan részletesen, érdekfeszítően és átélhetően elevenedtek meg a lapokon, hogy még az is lerághatja közben a tíz körmét, akit szemernyit sem érdekel a történelem. A zárás is megható volt, a történet íve szépen lezárult, ahogy a két fiúból két felnőtt férfi lett, ellenségek, akik barátokká válnak és barátok, akiről csak a végén derül ki, hogy tulajdonképpen ellenségek. Megtört, sokat tapasztalt emberekké értek. Jason titkára is fény derült, amely elvesztette a súlyát a hosszú évek során, így a végén már értelmetlennek tűnt minden, amit feláldozott az ügy érdekében. A bűn büntetést nyert, a rossz döntések rossz végkifejletet eredményeztek. Minden a helyére került.

Ezúttal is érződött, mint az írónő minden írásából, a regénybe ölt rengeteg kutatómunka és az a hatalmas lelkesedés és szív, amellyel az írónő megteremti a szereplőket és életet lehel beléjük. A Megölni a királyt! annak ajánlom, aki szereti az olyan történelmi regényeket, amelyek pontosan adják vissza a néhai eseményeket, miközben kitérnek a politikai és társadalmi következményekre, de azok is jól szórakozhatnak, akik inkább a könnyedebb történeti romantikus történeteket részesítik előnyben. Izolde Johannsen gördülékenyen és takarékosan ír, így azok is belevághatnak a regénybe, akiknek kevés az idejük, vagy nem lelkesednek a hosszú regényekért, mert a történelem ezen időszakának sűrített eszenciáját leli majd a kötetben.

Kiemelt kép forrása: Szenzár Kiadó facebook oldala