Mélyebb mindennél – ajánló Neil Gaiman ‘Óceán az út végén’ című regényéről

Mélyebb mindennél – ajánló Neil Gaiman ‘Óceán az út végén’ című regényéről

Akárhányszor is olvasom újra ezt a regényt, továbbra is úgy tűnik, az ‘Óceán az út végén’ nem egy könyv, hanem varázslat. Ahogy Neil Gaimantől már megszokhattuk, ennek a regénynek a történetét is el lehet mesélni egy mondatban, azonban aki elkezdi olvasni, az hamar rájön: ez semmi máshoz nem hasonlít, amivel eddig találkozott.

Ha figyelmeztetés áll egy könyvön, akkor az a gyerekeknek szokott szólni, ha ennek a regénynek a borítójára kerülne figyelmeztetés, az minden felnőttet arra késztetne, hogy kétszer is meggondolja, mielőtt belekezd. Félreértés ne essék, ez nem egy könnyed gyerekkönyv, egyáltalán nem az. Ez egy tündérmese, méghozzá egy olyan, ami ellentmondást nem tűrően emlékeztet minket arra, hogy a tündérmesék nem gyerekeknek íródtak. Gaiman a gyerekkort mutatja be egy felnőtt emlékein keresztül, úgy, ahogy csak igazán kevesen tudják. Ahogy a múlt darabkái a felszínre törnek, kitárul egy olyan ajtó, amelyen belépve a gyerekkor igaz valója mutatkozik meg. Az emlékezésnek azonban ára van, és ha egyszer az az ajtó kinyílik, nem lehet többé becsukni…

 

 

 

“Csupán egy kacsaúsztató volt a farm végén. Nem is valami nagy.
Lettie Hempstock azt mondta nekem, hogy az egy óceán, de én tudtam, hogy ez butaság. Azt mondta, itt jönnek át az óceánon az óhazából.
Az anyja meg azt mondta, hogy Lettie nem is emlékszik rá igazán, nagyon-nagyon rég volt az, és különben is, az óhaza már elsüllyedt.
Az idősebb Mrs. Hempstock, Lettie nagymamája meg azt mondta erre, hogy mind a ketten tévednek, és hogy az, ami elsüllyedt, nem az igazi óhaza volt. Állította, hogy ő emlékszik az igazi óhazára.
Azt mondta, az igazi óhaza felrobbant.”

A regény egy középkorú férfi beszámolójával kezdődik, aki egyik családtagja temetésére érkezik haza vidéki szülővárosába. A temetés után eljut egy rejtélyes házhoz, amit valamiért nagyon fontosnak érez. A ház mögötti kis tavacska mellé, egy padra leülve az emlékek sorra kezdenek előtörni a múlt homályából.

Innentől kezdve a főhős hétéves kori önmagán keresztül látjuk és éljük át újra a múltat. Egy kisfiú történetét ismerhetjük meg, akinek nyugodt életébe egyszer csak egy idegen pottyan bele: egy opálbányász költözik be a házukba albérlőként. Az idegen nem tartózkodik sokáig náluk, egyik reggel ugyanis elköti a család kocsiját, lehajt vele az út végére, és öngyilkos lesz. Ez a történés teljesen érthető módon meglehetősen felkavarja főhősünk életét, ám nem egészen amiatt, amire mindannyian elsőként gondolnánk. A tragédia szörnyűsége mellett ez az esemény elszabadít valami olyasmit, aminek aligha van keresnivalója az emberek világában. A hétéves fiú szintén ekkor ismerkedik meg Lettie Hempstockkal (rokonságban áll a ‘Csillagpor’ és ‘A temető könyve’ Hempstockjaival), aki kislány létére feltűnően sokat tud a világról, legalábbis egy olyan világról, ami elsőre felettébb különösnek, varázslatosnak és nagyon-nagyon veszélyesnek tűnik…

Akik szeretik Neil Gaiman műveit, azoknak kötelező darab ez a regény. Ahogy már tőle megszokhattuk, ez is egy újabb egyedi remekmű: magával ragadó történetmesélés, kidolgozott karakterek és határtalan fantázia. A főhős mellett a három Hempstock hölgy (Lettie, Mrs. Hempstock és az idősebb Mrs. Hempstock) garantáltan leköti majd az olvasó figyelmét, hiszen ők olyan történetek tudói, melyek vénebbek a legvénebb meséknél is, magával a világgal egyidősek, vagy talán idősebbek még annál is.

Mindenképpen megéri hát belemerülni ebbe a varázslatos történetbe a gyermekkorról, barátságról, igazán rémséges szörnyekről és egy kis tavacskáról, ami egyesek szerint egy hatalmas óceán.

*A regény és az író tiszteletére Portsmouth-ban (Anglia) egy utcát THE OCEAN AT THE END OF THE LANE-nek neveztek el. A névtáblát maga Neil Gaiman mutatta be.

Neil Gaiman

Kiemelt kép: taringa.net

 

Szerző:

Írok, olvasok, rajzolok, szeretem az óceánt, a kutyákat, a cilinderes polipokat… és létezem.